Százezrekkel emelik a polgármesterek fizetését

2021. december 9. – 14:11

Másolás

Vágólapra másolva

Bő 200 ezer forinttal 1,5 millió forintra emelkedhet a főpolgármester havi illetménye, ha az Országgyűlés is elfogadja a törvényalkotási bizottság által csütörtökön megszavazott változtatást, írja az MTI.

A testület úgy határozott: a kulturális törvényjavaslat módosításával januártól minden településvezető illetménye emelkedni fog. A fővárosi kerületvezetők és a megyei jogú városok polgármestereinek díjazása 1,3 millió forintra nőhet az eddigi szűk 1 millióról, míg a kisebb települések vezetőinek illetménye ezen összeg bizonyos százalékára nő a település lélekszámától függően.

Így egy több mint 30 ezres lélekszámú város polgármesterének díjazása az 1,3 millió forint 85 százaléka, vagyis 1,1 millió forint lesz, míg egy 500 fő alatti település vezetőjének juttatása az 1,3 millió forint 40 százaléka, vagyis 520 ezer forint. Az elfogadott változtatás e két kategória között további ötöt határoz meg.

Ingatlanok ajándékba

A bizottság a kulturális törvényjavaslat módosítása keretében vagyonjuttatásokról is döntött.

Ennek értelmében a Petőfi Kulturális Ügynökség Zrt.-hez kerül egy a budapesti Hajógyári-szigeten lévő üdülő, sporttelep és park.

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéhez kerülnek azok a kalocsai ingatlanok, amelyeken jelenleg is egy román-gótikus székesegyház feltárása zajlik. Az egyház ugyanis vállalta a régészeti emlékek megóvásának és bemutatásának feladatait.

Szintén vagyont kap a vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosítása által a Tiszántúli Református Egyházkerület: a berekfürdői üdülők felsőoktatási és köznevelési feladatokat segítenek majd. A Don Bosco Szalézi Társaság egy budapesti, Árpád úti ingatlanhoz jut nevelési, oktatási feladatai segítésére.

Közös kérelemmel fordult a kormányhoz a Dunamelléki Református Egyházkerület, a Magyar Bencés Kongregáció Szent Mór Perjelség, valamint a Magyar Bencés Kongregáció Szent Ányos Bencés Perjelség az egykori Rendőrtiszti Főiskola budapesti, Farkasvölgyi úti, jelenleg nem használt komplexumának tulajdonba adása érdekében. Itt közös beruházásként felsőoktatási keresztény diákotthont kívánnak létrehozni. Az állam elidegenítési tilalom és hasznosítási kötelezettség fenntartása mellett adja át azokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!