Semjén Zsolt nem sokat teketóriázott, már be is nyújtotta a nagy élelmiszerláncokra lövő új törvénymódosításokat

2021. december 13. – 15:30

Semjén Zsolt nem sokat teketóriázott, már be is nyújtotta a nagy élelmiszerláncokra lövő új törvénymódosításokat
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – Fotó: Rosta Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A kiskereskedelmi adó 2,5 százalékról, 2,7 százalékra nő, és megjelentek a beszolgáltatási szabályok is.

Hétfő reggel írtunk arról, hogy a kormány több fontos jogszabály-módosítással is szeretné nehezíteni a nagy élelmiszerláncok helyzetét. Mint a parlament honlapján látható, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes már be is nyújtotta a Nagy István agrárminiszter nevével fémjelzett szabályt, ismertebb nevén a beszolgáltatási törvényt.

A két leglényegesebb elem, hogy a felajánlási vagy beszolgáltatási szabályok alapján a nagy (100 milliárd forintnál nagyobb árbevételű) láncoknak (így az Aldinak, az Auchannak, a Lidlnek, a Penny Marketnek, a Sparnak és a Tescónak) fel kell ajánlani a lejárathoz közeledő élelmiszereit az államnak. Ezt 48 órával a minőségmegőrzési határidő előtt kell megtenni, emellett a nagy láncok kiskereskedelmi adójának legfelső sávjában is változik a kulcs, eddig 2,5 százalék volt az adó, ez a jövőben 2,7 százalék lesz. Az új szabályok nem vonatkoznának azokra az élelmiszerekre, amelyeket eleve 48 óránál rövidebb lejárati idővel gyártanak, azaz megmenekül például a tescós-auchanos pékáru.

A törvénytervezet kapcsán már a hétvégén megkerestük az Agrárminisztériumot, és a következő kérdéseket tettük fel:

  • Az AM ismer-e ilyen törvényjavaslatot, véleményezte-e, támogatja-e azt?
  • Van-e már arról elképzelésük, hogy a gyakorlatban, hogyan néz ki az élelmiszer-felajánlások rendszere, a láncoknak kell valahová elszállítani, vagy lesz, aki begyűjti a termékeket?
  • Ha egy adott termék minőségmegőrzése 48 óránál rövidebb idő (például fehér kenyér), azt azonnal fel kell ajánlani az államnak, vagy külön végrehajtási rendeletet terveznek?

Az első kérdésünkre természetesen így már választ kaptunk, amint a továbbiakra is érkezik felelet, azt közölni fogjuk.

Reggeli cikkünk kapcsán nagyon sok levelet kaptunk az olvasóktól.

Volt, aki azt emelte ki, hogy fogyasztóként kellemetlen következmény, hogy az aznap lejáró terméket eddig kedvező áron lehetett megvenni nagy kedvezménnyel, olyan termékeket is, amelyek a rászorulóknak annyira talán nem segítenek, brokkolicsírát, shiitake vagy portobello gombát, esetleg egész pecsenyekacsát.

Más, egy állattartó telep korábbi dolgozója ugyanakkor elmesélte, hogy gyakran kapták meg egy külföldi élelmiszerlánc kiselejtezett vagy lejárathoz közeli élelmiszereit. Ők természetesen örültek, de azért olvasónk szíve szakadt meg, hogy az utánfutóval elhozott élelmiszereket – főleg gyümölcsöt és pékárut – nem lehetett eljuttatni emberi felhasználásra.

A sertések ananászt és rebarbarát, más déli gyümölcsöket zabáltak.

Volt, aki pedig arról érdeklődött, hogy mi lesz a garancia arra, hogy akik elhozzák az élelmiszereket a láncoktól, feketén nem értékesítik azt tovább Ezeket természetesen majd a részletszabályok biztosan kezelik, és vélhetően a szabály betarthatóságával mi is foglalkozunk majd.

Az első igazán nagy kérdés az, hogy amennyiben a hulladékok ingyenes elvonása alkotmányellenes volt, hogyan lehetne alkotmányos az élelmiszerek ingyenes elvonása?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!