150 milliárdos vagyont kap az államtól a Varga Mihály vezetése alatt működő egyetemi alapítvány

2021. december 7. – 08:40

Másolás

Vágólapra másolva

A parlament előtt van az „egyes képzéseket és a foglalkoztatást érintő törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat, amelynek egy eldugott pontjából kiderül, hogy a Rudolf Kálmán Alapítvány három darab befektetési jegyet kap az államtól ingyenes vagyonjuttatás keretében – írja a Népszava. A lap szerint az csak Mager Andrea állami vagyonért felelős miniszter egyik múlt pénteki rendeletéből derül ki, hogy a három befektetési jegy értéke 150 milliárd forint. A Gazdaság Fejlesztési Magántőkealap befektetési jegyeiről van szó, amelynek tulajdonosa jelenleg a Pénzügyminisztérium, és a törvény elfogadása után az egyetemi alapítványhoz kerül – írják.

Az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok Kockázati Tőkealapkezelő Zrt. még szeptemberben kötött együttműködési megállapodást, a két szerződő félben az a közös, hogy az alapkezelő Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium felügyelete alá tartozik, míg az Óbudai Egyetem a Varga Mihály kuratóriumi elnök által felügyelt Rudolf Kálmán Alapítvány alá tartozik.

A parlament előtt fekvő törvényből az is kiderül, hogy az alapítvány nemcsak a 150 milliárdot, de a Széchenyi Alapok Kockázati Tőkealapkezelő Zrt.-t is megkapja, így a jövőben az állami kockázati tőkalapkezelő irányítására, illetve a 150 milliárd forintnyi vagyon kezelésére az államnak nem, csak a Varga Mihály vezette egyetemi alapítványi kuratóriumnak lesz ráhatása.

Később a Pénzügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy amennyiben az Országgyűlés megszavazza, az egyetemi modellváltás újabb lépcsőjeként az Óbudai Egyetemhez kerül a hazai tőkepiac egyik legaktívabb befektetője, a Széchenyi Alapok. A lépéssel tovább erősödhet a felsőoktatási intézmény finanszírozási háttere, hatékonyabbá válhat együttműködése a gazdasági szereplőkkel és nemzetközi szinten is javulhat versenyképessége – jelentette be keddi közleményében a Pénzügyminisztérium.

A tárca szerint az Óbudai Egyetem fejlődése újabb szintet léphet azzal, hogy nemzetközi mintára az alapkezelő az egyetemhez kerül. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a lépés jól illeszkedik a felsőoktatási intézmények minden eddiginél jelentősebb fejlesztését célzó intézkedés-sorozatba, amelynek keretében az állam többek között Mol és Richter részvények, a Grand Tokaj Zrt., az Ózdi Acélművek és más gazdasági társaságok átadásával erősítette a hazai egyetemeket. Ebbe a sorba léphet most be a Széchenyi Alapok.

Az egyetemek modellváltását áprilisban szavazta meg a parlament, Orbán Viktor azt mondta a folyamatról, hogy az a jó az alapítványosodásban, hogy így nem lesznek „internacionalista-globalista” emberek az egyetemek élén.

Stumpf István egyetemi modellváltásért felelős kormánybiztos szerint „kijelenthető, hogy a magyar kormány a felsőoktatásra eddig soha nem látott összegű támogatást fordít”. A kormánybiztos szerint összesen 1700 milliárd forintról van szó, amiben még nincs benne az 50 milliárdos PPP-kiváltás. Stumpf szerint a modellváltással az egyetemek rákényszerülnek arra, hogy saját stratégiát kialakítva szorosabb kapcsolatot építsenek az üzleti szférával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!