Átmenetileg az Elműtől veszi az áramot a főváros, aztán leszerződnek az MVM-mel

2021. december 1. – 11:58

Másolás

Vágólapra másolva

„Mától átmenetileg az Elmű-től vásárolja a Főváros az áramot, miután eddigi szolgáltatónk, a JAS Zrt. nem bírta az energiaárrobbanással járó terheket, és elvesztette a kereskedelmi engedélyét” – jelentette be a Facebookon Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere azzal, hogy a növekvő energiaárakat Budapest is rosszul tolerálja, de azért nem fogják lekapcsolni sem a városi üzemeltetést, sem a közvilágítást.

Decemberben piaci forrásból veszik az áramot, aztán január elsejétől az egyetemes áramszolgáltatáshoz csatlakoznak, így fix áron kaphatják meg az villamosenergiát.

„A hatályos törvények szerint az önkormányzatok jogosultak erre, az egyetemes szolgáltatást nyújtó állami MVM-től pedig megkaptuk a befogadó nyilatkozatot. Az MVM fix áron adja az áramot, jelenleg ez a legolcsóbb forrás. Reméljük, a kormány nem lassítja, vagy akadályozza a Budapest működtetéséhez szükséges áramellátást” – fogalmazott Karácsony.

November közepén írtuk meg, hogy felfüggeszti ügyfelei ellátását a JAS Budapest Zrt. áramszolgáltató cég. A vállalat már október végén tájékoztatta a vevőit, hogy nem fog tudni villamosenergia-ellátást biztosítani részükre. A JAS problémáiról már ősz óta terjedtek a hírek, az ügyvezető-tulajdonos nemrég a G7-nek el is ismerte, hogy vannak nehézségeik, aminek fő oka az, hogy a gáz drágulása miatt az áram ára is elszállt. A JAS az első egyértelmű áldozata az energiaválságnak Magyarországon, de mivel többen hasonló kereskedői cipőben járnak, valószínűleg nem az utolsó.

Hogy mekkora a káosz az energiapiacon, arról itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!