Bedőlt az első magyar áramszolgáltató cég

2021. november 17. – 20:28

Bedőlt az első magyar áramszolgáltató cég
Fotó: Róka László / MTVA

Másolás

Vágólapra másolva

Felfüggeszti ügyfelei ellátását a JAS Budapest Zrt. áramszolgáltató cég. A vállalat már október végén tájékoztatta a vevőit, hogy nem fog tudni villamosenergia-ellátást biztosítani részükre, írja a G7. A JAS problémáiról már ősz óta terjedtek a hírek, az ügyvezető-tulajdonos a G7-nek el is ismerte, hogy vannak nehézségeik, aminek fő oka az, hogy a gáz drágulása miatt az áram ára is elszállt.

Normál esetben a céges fogyasztók készítenek egy előrejelzést arról, nagyjából mennyi gázra és villamos energiára lesz szükségük az év különböző időszakaiban, és erre a mennyiségre szerződnek le a kereskedővel, fix áron, általában egy évre. A kereskedő szintén előre leköti a vállalatoknak beígért mennyiséget az erőműveknél, így ugyan fix a nyeresége, de a kockázata is alacsony. Az elmúlt években viszont kialakult egy olyan gyakorlat is, amelynél a kereskedő cég úgy adja el a cégeknek az áramot, hogy nem vette meg előre, csak év közben vásárol. Alacsonyabb ár esetén így nagyobb hasznot tud realizálni.

Sajnos a dolog fordítva is igaz, magasabb beszerzési ár esetén kisebb a nyereség, és ez még nem is a legrosszabb forgatókönyv.

A villamos energiával így tőzsdéző kereskedők idén nem tudtak olcsóbban vásárolni, egy pont után pedig egyértelművé vált, hogy minden olyan ügyleten, amit nem fedeztek le, rengeteget buknak. Így járt a JAS is, amely nyáron már próbált egy esetleges áremelésről tárgyalni a vevőivel, akik persze hallani sem akartak a dologról. A JAS ezért egy technikai átállásra hivatkozva kizárta a magasabb árat elutasító vevőit a szolgáltatásból, és csak egy új szerződés keretében lett volna hajlandó újból ellátni őket árammal.

Ezt többen zsarolásként élték meg, és jogi lépéseket is tettek.

Mostanra azonban kiderült, hogy ez a trükk sem bizonyult elegendőnek, a ma bejelentett leállás után a JAS 300-400 vállalati ügyfele marad hosszú távú ellátás nélkül 30 nap múlva.

Ilyen például a JAS egyik legnagyobb vevője, a fővárosi közvilágításért felelős Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. is, amelynek illetékesei a JAS állítása ellenére azt mondták a G7-nek, hogy semmiféle hivatalos megkeresést nem kaptak a szerződés felmondásáról. A JAS az első egyértelmű áldozata az energiaválságnak Magyarországon, de mivel többen hasonló kereskedői cipőben járnak, valószínűleg nem az utolsó.

Hogy mekkora vihar tombol az energiapiacon, arról itt olvashatnak bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!