Elon Musk egy Twitter-szavazás után ötmilliárd dollár értékben adott el Tesla-részvényeket

2021. november 11. – 09:00

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk egy Twitter-szavazás után néhány nappal mintegy 5 milliárd dollár értékben adott el Tesla-részvényeket. A Tesla vezérigazgatója múlt szombaton azt a kérdést tette fel 63 millió Twitter-követőjének, hogy eladja-e a Teslában lévő részesedésének 10 százalékát. A több mint 3,5 millió válaszadó 57,9 százaléka mondta azt, hogy igen – írja a BBC.

„Mostanában sokat beszélnek arról, hogy a nem realizált nyereség az adóelkerülés eszköze, ezért az a javaslatom, hogy eladom a Tesla-részvényeim 10 százalékát. Tartom magam a szavazás eredményéhez, bárhogy is alakul” – írta Musk, aki azt is megjegyezte, hogy nem kap fizetést vagy bónuszt a Teslától, csak részvényei vannak. „Így az egyetlen módja annak, hogy személyesen fizessek adót, ha részvényeket adok el” – írta.

Az egész szavazás az amerikai demokraták által kezdeményezett „milliárdosok adójára” válasz. Joe Bidenék – leegyszerűsítve – adót akarnak kivetni a szupergazdagok virtuális és valós nyereségére, akkor is, ha azok a felértékelődőben lévő részvényt nem adják el.

Az elektromos autókat gyártó vállalat részvényeinek árfolyama 16 százalékkal esett a szavazás utáni napokon, ám szerdán már valamelyest visszanyert az értékéből. Az amerikai tőzsdefelügyelethez benyújtott dokumentumok szerint Musk előbb 3,6 millió Tesla-részvényt adott el mintegy 4 milliárd dollár értékben, ezután lehívta 2,2 millió részvény opcióját, és újabb egymilliót adott el mintegy 1,1 milliárd dollárért.

A dokumentumokból az is kiderült, hogy Musk már régebb óta tervezte a részvényei egy részének eladását. A részvények körülbelül egyötödének eladása egy szeptemberben felállított, előre egyeztetett kereskedési terv alapján történt, ugyanakkor a részvények fennmaradó részének eladását nem tervezte meg ennyire előre. 2016 óta ez volt az első részvényeladása.

Elon Musk vagyona és nyilatkozatai legutóbb pár napja keltettek kisebb vihart, amikor is azt üzente a Világélelmezési Program vezetőjének egy erről szóló nyilatkozata után, hogy majd akkor ad az éhezésre 6 milliárd dollárt, ha levezetik, ez hogyan oldja meg az éhínséget. Jelenleg Musk a világ leggazdagabb embere, személyes vagyonát több mint 280 milliárd dollárra becsülik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!