Lassan csak befejezi valahogy a magyar állam a tőzsdei Kartonpack Nyrt. megszerzését

2021. október 13. – 11:45

Lassan csak befejezi valahogy a magyar állam a tőzsdei Kartonpack Nyrt. megszerzését
Zajlik a munka a Kartonpacknál – Fotó: Oláh Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Vételi ajánlattal alighanem kiszorítja az állam a Kartonpack Nyrt. kisrészvényeseit, miután úgy tűnik, hogy már a korábbi nagytulajdonosok papírjait is megszerezte.

Vételi ajánlatot tett az állami Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) a tőzsdén jegyzett Kartonpack Nyrt. részvényeire. A Budapesti Értéktőzsde oldalán a kibocsátói adatoknál látszik az ajánlat szövege.

Szintén a BÉT adatai szerint azt is láthatjuk, hogy a társaságnak most az MNV 91,41 százalékos, a Deutsche Balaton AG 7,88 százalékos részvényese, a közkézhányad pedig már csak mindössze 0,71 százalék.

A vételi ajánlat szerint az MNV végül magas összeget, részvényenként 2534,82 forintot fizet a Kartonpack többi tulajdonosának. A „magas” természetesen itt egy szubjektív meghatározás, a tört összeg arra utal, hogy vélhetően ez volt az a minimális összeg, amit az államnak a saját számításai szerint meg kellett adnia a papírért, amelyet azért nehéz beárazni, mert a cégnek se mérlege, se kereskedése nem volt mostanában.

Vihar vihar hátán

A viharos történetű társaságról több ízben írtunk, például itt és itt.

A cég története egészen döbbenetes, arról is szól, hogy az állam elég nehezen éri el a céljait egy szabályozott piac környezetében, és még az sem biztos, hogy minden jogszerűen történt. De ne szaladjunk ennyire előre! A Kartonpack korábban a Kulcsár Attila féle brókerbotrány szereplőinek irányítása alatt (ezek voltak a Britton-cégek) állt,

később nagy veszekedés indult érte, végül a Magyar Állam a veszélyhelyzetre hivatkozva a többségi tulajdonába vonta.

Igen, egy debreceni dobozgyárat. Ekkor a Vadászati Világkiállítás különböző szervezői kerültek a társasághoz, és olyan emberek (Mancsiczky László debreceni ügyvéd, illetve a volt MFB-s Regász Alajos és Uszkay-Boiskó Sándor) kaptak szerepet a tőzsdei cég életében, akik a kiállítást szervező Egy a Természettel Nonprofit Kft. életében is szerepet játszottak, vagy játszanak ma is.

Felfüggesztve

A társaság azonban semmilyen módon nem felelt meg továbbra sem a tőzsdei szabályoknak, nem tartott közgyűlést, nem adott ki riportokat.

A gyógyszergyáraknak dobozokat gyártó cég azért működött. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz került előbb a Britton érdekeltsége, az elkobzás ugyan jogerős, de a részvényeiktől megfosztottak az Alkotmánybírósághoz fordultak.

Ezután sokáig azt lehetett látni, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt a 61,8 százalékos tulajdonos, az állam mellett pedig 29,6 százalékban Fintha-Nagy Ádám ügyvéd volt részvényes. Őt korábban a részvények megszerzése miatt elmarasztalták, egy tőzsdei közleményből pedig arra lehet következtetni, hogy a Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében az állam az ő papírjait valahogyan elkobozhatta. Maga az ügyvéd elzárkózott attól, hogy kommentálja a Telexnek, hogy mi történt.

A titok

A Budapesti Értéktőzsde korábbi közlései alapján a részvények kereskedését 2020. május 11. napján a kereskedési idő kezdetétől felfüggesztették, a felügyelet dönthet a kereskedés ismételt visszaállításáról. A mostani lépés után alighanem az állam mindenkit kiszorít, és kivezeti a céget a tőzsdéről.

Maga az Alkotmánybíróság 2017 óta nem hozott döntést az alkotmányjogi panaszok ügyében, ami azért egy jogszerű (nem vonatkozik rá kötelező határidő), de az érintetteknek mégis rémes megoldás. Hiszen ha az AB hatálytalanítaná az elkobzást, akkor visszakapnák a részvényeiket, ha pedig az AB rendben találná az ítéletet, akkor a részvényesek Strasbourghoz fordulhatnának, de így csak várnak.

Az pedig egy külön csavar volt, hogy az MNV először valójában úgy szerzett részvényeket a cégben, hogy valójában az akkori jogszabályok alapján csak az elkobzott részvények értékesítéséből befolyó összegre lett volna jogosult. De ha elfogadjuk, hogy az állam valóban többségi tulajdonossá vált, akkor vételi ajánlatot kellett volna tennie.

Ezt azonban eddig halogatta. Ám most, amikor már az újabb elkobzás miatt nem kellene az államnak akkora összeget kifizetnie, végül a vételi ajánlat is megszületett. Hogy ebben a fordulatos ügyben tartogat-e még valamit a jövő, azt nem tudjuk.

Azt csak remélni lehet, hogy egyszer majd felszáll a fehér füst, és megértjük, hogy miért volt ennyire fontos ez a társaság az államnak. Mert hogy fontos volt neki, az biztos.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.