Olcsó bérlakásokat adna a Fővárosi Lakásügynökség

2021. szeptember 28. – 15:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Budapesten sokaknak nehéz saját tulajdonú ingatlanhoz jutni. A főváros számításai szerint az utóbbi években a lakásárak 130 százalékkal növekedtek, ezt az emelkedést pedig a bérek egyáltalán nem követték, régiós szintet nézve pedig sehol nem volt tapasztalható ekkora ugrás az árakban. Ennek vetne véget hosszú távon a Fővárosi Lakásügynökség, amely egyelőre csak koncepció formájában működik, elindításának cselekvési tervét egy csütörtöki sajtótájékoztatón mutatták be a nyilvánosságnak, írja a Hvg.hu. A koncepcióról saját, részletes cikkünk itt olvasható.

A Fővárosi Lakásügynökség alapötlete az, hogy az önkormányzati-fővárosi tulajdonban lévő bérlakásokat nyomott áron kínálnák az arra rászoruló embereknek. Él egy olyan forgatókönyv is, hogy ha a lakók jól beilleszkednek a közegbe, akkor a havi bérleti díj egy idő után törlesztőrészletként működne számukra, így egyfajta lízingkonstrukcióban a lakás végül az ő tulajdonukba is kerülhet.

A körbe azok kerülhetnének bele, akiknek a jövedelme az alsó 60–70 százalékba tartozik. A célcsoportba tartoznak a közszférában dolgozók, a szülői támogatás nélkül élő fiatalok, azok a munkavállalók, akik tartósan keveset keresnek, valamint a szociális szféra dolgozói. A Fővárosi Lakásügynökség nekik a lakhatást a piaci árnál 20–30 százalékkal alacsonyabb lakbérért kínálná. A fővárosi koncepció szerint a lakhatási költségek – rezsiköltséggel együtt – mindössze a háztartásban élők teljes jövedelmének 35 százalékát tennék ki.

Van azonban egy bökkenő: nincs annyi bérlakása sem a kerületi önkormányzatoknak, sem a fővárosnak, hogy egy ilyen programot el tudjanak indítani. A koncepció szerint ezt két dologgal lehet orvosolni: a fővárosnak mindenekelőtt új lakásokat kellene vennie, méghozzá sokat. A csütörtökön prezentált tervek szerint első körben 2028-ig 2500 új bérlakás vásárlását kellene valamiből megoldani, ez azonban nem lesz egyszerű feladat, ha Budapest vezetésétől milliárdokat von el évente a kormány.

A jelenlegi bérlakásállomány állapota sem maradéktalan: egy részük felújításra szorul, így a városnak jelentős összeget kell majd arra költenie, hogy ezeket lakhatóvá tegye, ha ki is akarja adni őket. Egyelőre tehát kérdés, hogy miből finanszírozná a főváros a projektet.

A kormány előrébb jár hasonló projekjének elindításában. Mint arról beszámoltunk, hamarosan indul az első állami, de igazából mégsem állami szociális lakásügynökség. Az egyházi kötődésű karitatív szervezetek hatalmas lehetőséget és nehéz feladatot kapnak a nyakukba egy devizás mentőprogram farvizén: az egész országban szétszórt, több ezer lakásból álló csomagot vesznek át a lakókkal együtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!