A főváros szerint a kormány, a kormány szerint a főváros tartozik a másiknak milliárdokkal

2021. szeptember 13. – 11:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közel egy hónap után reagált a kormányközeli Világgazdaságban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes nyilatkozatára, miszerint a főváros hiába várja azt a 12 milliárd forintos célzott támogatást a kormánytól, amely a budapesti közösségi közlekedés támogatására szolgál.

Az ITM szerint egyfelől nincs határideje a 12 milliárdos utalásnak, mivel a költségvetési támogatás felhasználásának törvény szerinti határideje ez év december 31., tehát addig bármeddig utalhatnak, illetve magában a jogszabályban nem szerepel semmi kitétel a támogatás átadását biztosító és felhasználásának szabályait tartalmazó szerződés megkötésére – amit egyébként az ITM már elő is készített.

A minisztérium másfelől megjegyzi, hogy ha már tartozásról van szó, a főváros (is) tartozik 6,58 milliárd forinttal, amiből az agglomerációs közlekedési feladatok ellátását vállalták a 2021-es és 2022-es költségvetésben. A főváros viszont nem utalta el ezt az összeget, és nem is küldte el a minisztériumnak az elővárosi költségek megosztását részletező megállapodástervezetet az ITM szerint.

A főváros – méretéből adódóan – hatványozottan nyögi a koronavírus-járvány idején hozott gazdasági intézkedések miatti terheket, így a gépjárműadó elvétele, a szolidaritási adó emelése, az ingyenes parkolás miatt kieső bevételek miatti hiányt, illetve a helyi iparűzési adó kulcsának maximálása és a tömegközlekedésre adott állami pénz csökkentése miatti költségvetési változásokat.

Frissítés 15 órakor: Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavának cáfolta, hogy a főváros tartozna az ITM-nek. Mint mondta, „az Innovációs és Technológiai Minisztériumban úgy tűnik nem tudják, hogy milyen pénzek érkeznek a számlájukra. Ideje lenne talán végigpörgetni az elszámolásokat. A fővárosi önkormányzat ugyanis minden hónapban megfizeti az agglomerációs közlekedés rá eső részét: a MÁV-HÉV-vonalak után havi 368,3 millió forintot, míg a Volán buszjáratok után havi 180 millió forintot. Az utolsó részlet augusztus 16-án ment el, tehát időarányosan jók vagyunk”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!