Leépítések, elmaradó felújítások, nem jut pénz a gyerekek állatkerti belépőjére

Leépítések, elmaradó felújítások, nem jut pénz a gyerekek állatkerti belépőjére
A pesti rakpart felújítása a XIII. kerületben 2017-ben – Fotó: Mohai Balázs / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A járvány eleje óta rengeteget hallani arról, hogy a kormány a védekezés finanszírozásához pénzt von el az önkormányzatoktól, amelyeket ez nagyon érzékenyen érint, sok városban egyenesen csődhelyzettől tartanak. A gépjárműadó elvétele, a szolidaritási adó emelése, az ingyenes parkolás miatt kieső bevétel, a helyi iparűzési adó kulcsának maximálása és a tömegközlekedésre adott állami pénz csökkentése mind olyanok, hogy egyenként is megéreznék őket a települések, pláne mert az önállóan elkölthető forrásaik 2010 óta lényegesen csökkentek.

A kormány részéről Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerdán és pénteken tárgyal a 25 ezer fő alatti, illetve feletti települések vezetésével az elvonások kompenzálásáról. Az alkudozás előtt körbekérdeztünk a nagyobb önkormányzatoknál, mennyire saccolják a kiesés éves mértékét, és hogy milyen területeken kell spórolniuk emiatt 2021-ben. Múlt héten írtunk az összes megyei jogú városnak és budapesti kerületnek, most pedig sorban megmutatjuk azok helyzetét, akiknek válasza mostanáig megérkezett (és kiolvasható volt belőle érdemi információ a kérdéseinkre vonatkozóan*).

Budapest II. kerület

Mennyi a kiesés?

2,3 milliárd (ha áprilisban már újra lehet pénzt szedni a parkolásért).

Mit okoz?

Az elvonás és a kompenzációk bizonytalan volta miatt hozzá kell nyúlni az önkormányzat tartalékaihoz, több feladat ellátását átszervezi, hatékonyabbá teszi. Ennek keretében a 37 régóta betöltetlen álláshely közül többet megszüntetnek, jelenleg is létszámstop van érvényben az önkormányzatnál. Viszont a nehézségek ellenére sem tervez az önkormányzat hitelfelvételt.

Budapest IV. kerület (frissítés)

Cikkünk megjelenése után Újpest is elküldte az adatait.

Mennyi a kiesés?

Több mint 3 milliárd forint.

Mit okoz?

A kerület jelentős kiadáscsökkentést hajt végre, emellett 3 milliárd forintnyi állampapírt felhasznál. Az önkormányzati intézmények dolgozói valószínűleg nem kaphatnak jutalmat az idén, 305 millió helyett 190 millió forint jut csak intézményfelújításokra. A faültetésre szánt pénz 100 millióról 60-ra csökken, a közszolgáltatás ellátó szerveknek kevés forrás jut, kulturális programokat alig tud támogatni az önkormányzat. 2020-ban a kátyúzási munkákra közel negyedmilliárd forintot költött a városrész, idén ez az összeg ennek már csak a harmada, „ráadásul a villanyoszlopok nagyjából egynegyedéről lekerülnek a muskátlik is” – írták.

Budapest VI. kerület

Mennyi a kiesés?

Mintegy 3 milliárd forint (és már 2020-ban is 2 milliárd volt).

Mit okoz?

Elsősorban az önkormányzat működési kiadásait csökkentik, de ezt is úgy, hogy a prioritást élvező területektől (szociális kiadások, az iskolák, óvodák, illetve szociális bérlakások felújításai) nem vonnak el pénzt. A tervezett fejlesztések közül az Oktogon és a Kodály körönd közötti, a fővárossal közösen felújítani kívánt promenád megvalósítását viszont elhalasztják.

Budapest VII. kerület

Erzsébetváros nem küldött konkrét becslést a kieső összegről, azt viszont részletesen leírták, mikre jut és mikre nem jut pénz a 2021-es szűk esztendőben. A közlés szerint az önkormányzat egész évben mindössze 1-1,5 milliárd forintot tud önként vállalt feladatokra (pl. civilek támogatása, rendezvények) költeni. A hiányzó összeget részben abból a 3 milliárd forintos maradványból rakják össze, ami a tavalyi költségvetésbe volt kalkulálva, de végül nem költötték el, és rendelkezésre áll 5,5 milliárd forintnyi megtakarítás is, de ebből a lehető legkevesebbet szeretnénk költeni.

A közlés szerint idén is jutni fog pénz a közterek fejlesztésére, zöldítésére, ehhez új gépeket is beszereznek, illetve elkezdik megújítani a térfigyelő kamerarendszert. Lesz egy ötletpályázat a Klauzál térre tervezett Gettó Emlékhelyre, ennek fedezete be lett tervezve a költségvetésbe, a tér átfogó felújítására szánt 200 millió forintot viszont ki kellett venni a költségvetésből, így az valószínűleg csúszik. Még az előző kerületvezetés nyert 1 milliárd forintnyi pályázati pénzt egy külső-erzsébetvárosi bérház felújítására, ezt végül egy teljesen új, 76 lakásos ház építésére fordítják inkább, a tervek szerint ez is elindulhat idén.

A Klauzál tér 2019. január 17-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
A Klauzál tér 2019. január 17-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Nem jut elég pénz viszont arra, hogy az összes lerobbant önkormányzati lakást felújítsák, erre a célra végül csak 250 millió forintot tudnak elkülöníteni. A társasházi pályázatokra is csak 130 millió marad az eredetileg tervezett 300 millióhoz képest, nyílászáró-pályázatokra pedig egyáltalán nincs forrás. Az eredeti tervekkel szemben nem tudják majd felújítani az egyik kerületi idősotthon használhatatlan állapotban lévő szintjeit, és hét óvodájukból most csak egyben végeznek nagyobb fejlesztést. Végül a kerületi gyerekeknek szánt állatkerti belépők támogatására 16 millió forint helyett csak 9 millió forint jut.

Budapest IX. kerület

Mennyi a kiesés?

Legalább 3 milliárd forint, ehhez jön még hozzá kb. 1 milliárd forint, ami csak erre a kerületre vonatkozik, és abból adódik, hogy a kiemelt kormányzati beruházások után nem tudnak közterület-használati díjat szedni. Mint írták, már a tavalyi évben is 3-3,5 milliárdos mínusz keletkezett egy átlagos évhez képest.

Mit okoz?

5-10 százalékot meg kell spórolniuk a saját intézményeik költségvetéséből, és létszámstopot rendeltek el. Az önkormányzat jelenleg nem tudja folytatni a tömbrehabilitációt, nem jut pénz társasházi felújításra, játszótér-felújításra, csúszik a Haller park felújításának második üteme. Csökkenteni kell a kulturális kiadásokat, az útfelújításokra jutó keretet. A IX. kerület a korábbi budapesti kerületekkel ellentétben már felhasználta a maradványait a tavalyi kiesés pótlására, hitelt azonban – a többi önkormányzathoz hasonlóan – nem tud felvenni állami jóváhagyás nélkül.

Budapest XI. kerület

Mennyi a kiesés?

2020–21-ben összesen nagyságrendileg 8 milliárd forint az elvonások miatt, a gazdasági visszaeséssel együtt a kiesés a 10 milliárdot is elérheti. A 2021-es költségvetés főösszege 5,5 milliárddal kisebb, mint a 2020-as (így lett 24,2 milliárd forint).

Mit okoz?

A válasz szerint a forráshiányos helyzet veszélyeztet szinte minden fejlesztést, bár részletesen még nem számolták ki, hol milyen mértékben fog lecsapódni. A XI. kerületben elmaradhatnak az aszfaltozások, járdafelújítások, csatornaépítések, az intézményi udvarfelújítások, az egészségügyi rendelők, iskolai ingatlanok, önkormányzati és vagyonkezelésben lévő épületek felújítása, a kerékpáros fejlesztések. Szintén veszélyben vannak átmenetileg a park- és játszótérfejlesztések, a parkolással, közvilágítással, kamerarendszerrel kapcsolatos beruházások.

Budapest XIII. kerület

Mennyi a kiesés?

5,6 milliárd forint, de ebben még nincs benne a kieső közterület-használati díj 600 milliója.

Mit okoz?

Hogy emiatt mire nem jut pénz, azt nem írta meg az önkormányzat, de egy olvasói levélből úgy tudjuk, egyebek mellett csúsztatják bizonyos pályázatok kiírását, így például legkésőbb 2021. júniusig elhalasztják az évente 250 millió forintos összértékben kiírt, az állampolgárok életminőségének javítását célzó támogatások pályáztatását. Ebből a keretből szokott menni például a nem kötelező oltások támogatása.

Budapest XIV. kerület

Zugló végleges költségvetés híján biztosat még nem tudott mondani a kérdéseinkre, de előzetes kalkuláció alapján kb. 7 milliárd forint (a költségvetés 20 százaléka) lesz, és már 2020-ban is 5 milliárd forint volt.

Budapest XV. kerület

Mennyi a kiesés?

Kb. 3,5 milliárd forint.

Mit okoz?

Az intézményi felújítások biztosan a minimumra redukálódnak, az önként vállalt feladatokat teljes egészében át kell tekinteni. Elbocsátásokat nem terveznek, de az lehet, hogy a nyugdíjba menő alkalmazottak helyére nem vesznek fel új dolgozókat. Nagyrészt elmarad az egyik egészségügyi intézménybe tervezett fejlesztés, az orvosi eszközök beszerzésére tervezett 125 millió forintos előirányzat helyett végül csak 45 millió forint jut erre a célra. Elmaradnak bizonyos térfejlesztések (pl. a Fő tér megújítását nem fejezik most be, a parkfejlesztési munkálatokra nem lesz forrás), halasztják az épületfelújításokat, jóval kevesebb pénz a bérlakás-felújításra is.

Budapest XVIII. kerület

Mennyi a kiesés?

Legalább 3 milliárd forint a kormányzati elvonások miatt, de ehhez hozzáadódik a gazdasági visszaesés okozta bevételkiesés, amit 2 milliárdosra becsültek 2021-ben. Az önkormányzat külön megemlítette, hogy az ígéret ellenére egy fillér támogatást sem kaptak tavaly a járvány elleni védekezés során felmerült kiadásokra (kb. 450 millió forint)

Mit okoz?

A teljes önkormányzati intézményhálózatban nem lesz forrás bérfejlesztésre, 25 százalékkal csökkenteni kell a városüzemeltetésre szánt forrásokat (kaszálás, útépítés, járdaépítés stb.), nem adnak kitüntetéseket, nem lesz forrás intézményi felújításokra, karbantartásokra (korábban 600 millió forintot terveztek három uszoda gépészeti es és elektromos felújítására). Nem lesznek az önkormányzat által finanszírozott rendezvények sem a kerületben. Az önkormányzat elfelezte az összes civil, nemzetiségi szervezet és az összes közalapítvány éves támogatását, valamint megszüntették a frakciók költségtérítését.

Munkagépek dolgoznak az aszfaltozás előtt álló XVIII. kerületi Lajta utcában 2019. július 8-án – Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Munkagépek dolgoznak az aszfaltozás előtt álló XVIII. kerületi Lajta utcában 2019. július 8-án – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Budapest XIX. kerület

Mennyi a kiesés?

Összesen több mint 2,7 milliárd mínusszal kalkulálnak. (Ez mintegy 20% mínusz 2020-hoz képest.)

Mit okoz?

Meg kell szüntetniük egy sor olyan szolgáltatást, amelyeket évek óta biztosítanak a kerületieknek: elmaradnak az ingyenes tanfolyamok, nem tudják támogatni a sportegyesületeket, civil szervezeteket, egyházakat, iskolákat. Kevesebb jut a köztisztasági, parkfenntartási és kulturális feladatokra is, és semmilyen fejlesztést nem terveznek ebben az évben. A válaszban külön kiemelték, hogy a legszomorúbbnak azt tartják, hogy mindez pont abban az évben történik, amikor Kispest fennállásának 150. évfordulóját ünnepli.

Tatabánya

Mennyi a kiesés?

Legalább 2,8 milliárd forint (a tavalyi költségvetés 13-14 százaléka), amihez még hozzájön a mínusz oldalon a járvány elleni védekezés 200 milliós költsége, a válság miatt kb. 600 millióval csökkenő iparűzési adóbevétel.

Mit okoz?

Az önkormányzat és a polgármesteri hivatal kiadásait 350 millió forinttal csökkentették, a hivatalban elbocsátásokra volt szükség, januárban 10 százalékos létszámleépítésre került sor. Megszűnt a 2018-ban bevezetett hűségjutalom intézménye is, illetve jutalmazásra szánt keret zsugorodik. Egy alpolgármesteri státuszt megszüntettek, a képviselői tiszteletdíjat az alapilletmény 70 százalékának 3,1-szeresére mérsékelték. A 2021-re tervezett saját erős beruházásokat 1,1 milliárd forinttal visszafogják, 200 millióval csökken az oktatásra, kultúrára, sportra szánt összeg. A városgazdálkodási holding alá tartozó cégekben mindenhol a minimumra csökkentették a felügyelőbizottsági létszámot. A városi busztársaság is bajban van, a tavalyi működéshez kapcsolódó 130 milliós kompenzációs igényét nem tudja kielégíteni az önkormányzat. Mint látható, a helyzet Tatabányán elég súlyos, ráadásul már a korábbi évek maradványát, mintegy 500 millió forintot felhasználtak. A városvezetés úgy kalkulál, mintegy 1,5 milliárd forintra lenne szükség, hogy ne boruljon a költségvetés, ennek megtérítését kérik a kormánytól.

Székesfehérvár

Mennyi a kiesés?

Legalább 2,4 milliárd forint az elvonások miatt, a gazdasági visszaesés pedig mintegy 3 milliárdos mínuszt okozott adóbevételben 2020-ban.

Mit okoz?

A város szerint ezt felelős gazdálkodással lehet menedzselni, az idei évben „járványköltségvetést” fogadtak el. Ennek keretében módosítottak a fejlesztések priorizálásán, átütemeztek projekteket. A béren kívüli és szociális juttatásoknál komolyabb korlátozásokkal nem kellett élniük, de egy pár hónapos átmeneti időszakban felfüggesztették a cafeteria juttatásokat, majd 2021-es költségvetésben mindenkinek visszaépítették. A kiadási oldalon elsősorban a marketing- és kommunikációs területeken spóroltak, több százmilliós nagyságrendben. A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta, milyen sok támogatást kapott a város 2011 óta a kormánytól.

Miskolc

Mennyi a kiesés?

3,8 milliárd forinttal számolnak, a kormányzati elvonások a 2021-re tervezett működési bevételek 8 százalékát jelentik.

Mit okoz?

A tájékoztatás szerint Miskolc már tavaly költségtakarékos gazdálkodásra állt át, ezt 2021-ben is folytatniuk kell. De mint írták, a kötelező önkormányzati feladatok megfelelő színvonalú ellátásához arra is szükség van, hogy eredményesen záruljanak a kormánnyal folytatott tárgyalások.

Veres Pál, Miskolc polgármestere vele készült interjúnk során – Fotó: Huszti István / Telex
Veres Pál, Miskolc polgármestere vele készült interjúnk során – Fotó: Huszti István / Telex

Szombathely

Mennyi a kiesés?

A járványhoz kapcsolódó direkt kormányzati elvonások miatt 2-3 milliárd forint, de ezenfelül a gazdasági visszaesés, a hulladékgazdálkodási nehézségek, a járványügyi védekezésre fordított pénz miatt összesen 6,7 milliárd forint esik ki 2020–21-ben.

Mit okoz?

A válasz szerint a kiesésből tavaly 1,6 milliárd, idén 1,5 milliárd forintot oldott meg saját erőből Szombathely, de saját számításuk szerint emellett 3,6 milliárd szabad felhasználású állami támogatásra volna szükség a működőképesség megőrzése érdekében, és enélkül az önkormányzat „a város és a térség teljes lakosságát súlyosan és érzékenyen érintő intézkedések meghozatalára kényszerül”.

Az igényelt 3,6 milliárd forintból a levélhez csatolt táblázat szerint valóban szinte minden területre jutna forrás a szociális feladatoktól a sportlétesítmények üzemeltetésén át a helyi tömegközlekedésig.

* A fideszes többségű önkormányzatok többsége nem válaszolt a megkeresésre, vagy ha igen, akkor nem közölték az általunk kért adatokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!