Tíz évig nem nyilvános, hogy milyen számítások szerint adják koncesszióba a sztrádákat

2021. június 30. – 07:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elutasította a Nemzeti Koncessziós Iroda a Transparency International (TI) adatigénylését, melyben a civil szervezet arra kérte a hivatalt, hogy mutassák be azokat a számításokat, amelyek alapján indokolható, hogy 35 évre írnák ki az autópályák koncessziós szerződését, illetve hogy ez az időtáv megfelel-e az uniós irányelveknek. Erről a Népszava írt.

A Transparency arról tájékoztatta a lapot, hogy a – Rogán minisztériumának felügyelete alatt dolgozó – hivatal arra hivatkozott, döntés-előkészítő anyagról van szó, emiatt szerintük tíz évig nem nyilvános. Vagyis az NKI szerint majd csak tíz év múlva ismerhetné meg a közvélemény, hogy milyen megfontolások mellett döntött a kormány a 35 éves koncesszió kiírásáról. Nagy Gabriella, a TI programvezetője a lapnak azt mondta, „fontolgatják, hogy az adatigénylésnek bírósági úton szerezzenek érvényt”.

Magáról a témáról itt írtunk hosszú, elemző-bemutató cikket.

A sztrádakoncesszióról május végén jelent meg az első hír, aztán a felelőse, Rogán Antal sajtóbeszélgetésen igyekezett bemutatni az állam álláspontját a sokmilliárdos, a választások utánra is bőven elhúzódó programról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!