Matolcsy: Szép gólokat lőttünk, aztán bezavartak az öltözőbe, és nem lehet ugyanott folytatni, ahol abbahagytuk

2021. június 22. – 16:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz év után kedden megemelte a jegybanki alapkamatot az MNB, és nem egyszeri emelésről van szó, az árak emelkedésének megfelelő mederbe terelése érdekében kamatemelési ciklust indít a Magyar Nemzeti Bank – jelentette be Matolcsy György jegybankelnök, aki arról is beszélt, hogy ugyan lehetnek nézetkülönbségek az MNB és a kormány között, stratégiai partnerségük nem változott.

Matolcsy szerint a magyar gazdaság kitűnően vizsgázik a járvány okozta válság utáni újraindítás terén, idén a második negyedévben „a magyar gazdaság újraindult”, és az egész gazdaság „a helyreállás folyamatait mutatja”. Idén 6 százalék körüli GDP-növekedést érhet el a magyar gazdaság, ami ez unió egyik legjobb teljesítménye lesz – mondta az MNB elnöke.

„Jók voltak az alapok arra, hogy átvészeljük, majd kivédjük a válság hatásait” – mondta. Szerinte az MNB kivette a részét a válságkezelésből, tavaly mintegy 6000 milliárd forint forrást „dobtak be” a gazdaságba, idén pedig 3300 milliárdot. Ezzel az összesen 9300 milliárd forintos forrással az MNB az egyik legerőteljesebb részvételt hajtotta végre az EU-ban, a válság elleni küzdelmet tekintve.

Mindennek van árnyoldala, kamatemelési ciklust indítanak

Jövőre 5-6 százalékos növekedéssel számolnak. A sikeres és gyors helyreállítás azért is megy jól, mert 4-6 héttel előrébb tartunk a többi uniós országnál az oltásban. „Igen ám, de mindennek van árnyoldala” – mondta Matolcsy. Ez az árnyoldal az infláció megugrása.

Arról beszélt, hogy mivel nagyon gyorsan, nagyjából másfél év alatt helyreállunk a válságból, ezért az árak emelkedésének üteme is igen gyors, emiatt pedig „piaci feszültség alakul ki, ami inflációban jelenik meg”.

Már több hónapban is 5 százalék körüli inflációt mért az MNB, és az egész évre vonatkozóan is 4 százalék feletti áremelkedést várnak, ami Matolcsy szerint valahol természetes, mint mondta, az USA-ban 5 százalékos az infláció, ezek a magasabb számok a válság utáni helyreállás velejárói.

Viszont az MNB első számú feladata az árstabilitás biztosítása, ezért proaktívan, tehát még mielőtt hosszan tartó magas infláció alakulna ki, be kell, hogy avatkozzanak – érvelt a jegybank elnöke.

A kamatemeléssel a jövő év elejére reményeik szerint az infláció visszakanyarodik a 3 százalék körüli szintre.

De nem egyszeri kamatemelésről van szó, hanem kamatemelési ciklust indít a jegybank.

Ez mindaddig fog tartani, amíg az infláció vissza nem ereszkedik a 3 százalék körüli szintre. Ez minél előbb történik meg, annál jobb – tette hozzá.

Arról is döntöttek, hogy ismét az alapkamat lesz az irányadó, tehát az egyhetes betétráta beáll az alapkamat szintéjére, a két eszköz kamata egybe fog esni.

Havonta emelhetnek

Matolcsy elmondta azt is, hogy a kamatemelés ciklusai havi rendszerességgel követik majd egymást. Folyamatosan elemzik a helyzetet, és havonta emelnek, mindaddig, amíg helyre nem áll az infláció. „Nagyon sok érv csengett egybe, a döntések egyhangúlag születtek” – mondta.

Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank sajtótájékoztatóján – Forrás: Magyar Nemzeti Bank / Youtube
Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank sajtótájékoztatóján – Forrás: Magyar Nemzeti Bank / Youtube

Az MNB a működését az elmúlt években a kormánnyal szorosan együttműködve tervezte, de időnként lehetnek nézetkülönbségek, abban azonban nincs változás, hogy a stratégiai döntésekben továbbra is együtt haladnak, stratégiai szövetségesek maradnak – hangsúlyozta.

Az MNB továbbra is szeretné, hogy minden gazdasági szereplő mozgástere táguljon. Ha az infláció kiszámíthatóan 3 százalék körül alakul, akkor stabilabb a gazdaság. Ha nem tudjuk megfékezni az inflációt, akkor szerinte mindenki rosszul jár. Mint Matolcsy mondta, az elszabaduló infláció miatt rosszul járnának

  • a megtakarítók, hiszen elértéktelenedik a pénzük;
  • a beruházók, hiszen nem lehetne pontosan kalkulálni az árakat, a költségeket;
  • és a nyugdíjasok számára is nagyon rossz hír az árak emelkedése.

„Hogyan tovább?”

Tette fel a kérdést Matolcsy. Szerinte 2019-ig rendkívül sikeres volt a magyar gazdaság, „sok szép gólt lőttünk, aztán a koronavírus bezavart minket az öltözőbe”. És nem lehet ugyanott folytatni, ahol abbahagytuk. Tanulni kell a gyengeségeinkből. Szerinte három tanulság vonható le.

  • Vissza kell állítani az egyensúlyt, csökkenteni kell jelentősen az államadósságot. Ne higgyen senki annak, hogy már nem számítanak az adósságok. A Magyarország-méretű országoknak nagyon is számít az államdósság, aminek a szintjét lejjebb kell vinni.
  • Erősíteni kell a versenyképességünkön. Magyarország az EU-ban 19. versenyképességben, 15. fenntarthatóságban. A versenyképesség terén három területen kell nagy fordulatot elérnünk: 1. digitális átállásban 2. magyar egészségügyi rendszert teljesen meg kell újítani 3. a magyar felsőoktatást sokkal jobb szintre kell hozni.
  • Zöld átmenetre van szükség. „Azt ajánljuk az üzleti szektornak, hogy szövetkezzenek a jegybankkal” – mondta Matolcsy.

Virág Barnabás MNB-alelnök beszélt arról is, hogy a legtöbb gazdasági szektor nagyon szépen erősödik vissza a válság után, de a turizmus kilábalása hosszabb folyamat lesz. A hosszú eszközökkel kapcsolatban arról beszélt, hogy ezek átalakításába is belekezd az MNB, de erről majd később tájékoztatják a közvéleményt.

Patai Mihály MNB-alelnök az NHP-ról elmondta, azért is döntöttek úgy, hogy nem folytatják a nagy sikerű programot, mert sok likviditás van a magyar bankrendszerben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!