Blikk: Boldog István asszisztense vallomása szerint nem is érti, miért bűncselekmény a haveri körök helyzetbe hozása

2021. június 11. – 13:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiszivárgott a korrupcióval vádolt Boldog István fideszes képviselő asszisztensének vallomása, amit a Blikk dolgozott fel. F. Petra elismeri: közreműködött abban, hogy bizalmi vállalkozók végezzenek el közérdekű munkákat, de közben azt is állítja, nem vetette latba befolyását a pályázatok nyerteseinek kiválasztása során. A kérdéses gyakorlatok szerinte nem bűncselekmények, hiszen fontos a lojális vállalkozói réteg megteremtése.

A lap a vallomáson alapuló beszámolója szerint a nő fiatal kora óta politikai pályára készült. „Hitt abban, hogy a Fidesz és a Fidelitas jót akar tenni, és annak részeseként ő is így cselekedhet. Legalulról indult, (…) aztán közelebb került a hatalmi döntést hozó szintekhez, belelátott a politikai közeg valódi működésébe, a hatalmi, gazdasági játszmákba. Ahogy egyre feljebb került, egyre jobban látta, hogy miként működik pártja helyi és országos szinten is, és mindezt álszent dolognak tartotta. Ám F. Petra elfogadta a játékszabályokat, mert tisztában volt azzal, hogy ha nem így járna el, akkor a rendszer kivetné magából. Helyzetéből adódóan tudta, hogy nagyon fontos érdek a hatalomhoz lojális vállalkozói réteg megteremtése országos és helyi szinten is.”

F. Petra némileg zavaros fogalmakkal rendelkezhetett arról (legalábbis a vallomása alapján), hogy miben is vesz részt. Azt állította, a nyomozó hatóság által korrupcióként vizsgált gyakorlatok nem arról szóltak, hogy a politikusok zsebét tömjék tele pénzzel, emiatt nem is értette, hogy a büntetőeljárásban mit akar az ügyészség felderíteni.

Ő természetesnek gondolta, hogy a hatalmi kör vállalkozókat hoz helyzetbe, mivel azok adott esetben a politikai tevékenységhez, az ahhoz szükséges források megteremtéséhez támogatás nyújthatnak.

A cikkből kiderül néhány, a maga módján megmosolyogtató részlet is. A nő beszámolt az ügyészségnek arról, hogy nincs jelentős vagyona, nem él nagy lábon, autót is hitelre vásárolt,

Rolex órája pedig egy értéktelen hamisítvány, amit azért szerzett be, hogy komolyan vegyék, és „ne tartsák kiscsajnak, aki Boldog kiskutyája.”

A Blikk úgy tudja: F. Petra azt is megemlítette, hogy jóval az elfogása előtt tudtak arról, hogy nyomozás folyik több ügy miatt. Azt pedig Boldog Istvántól tudta meg, hogy lehallgatják a telefonjaikat. Az országgyűlési képviselő egyszer Budapestről azzal jött vissza, hogy a telefonba ne hívják őt főnöknek és kilépett a Viber-csoportból is.

A Boldog-ügyben sorra derülnek ki az ehhez hasonló, bizarr részletek, a legutóbb az kapott nyilvánosságot, hogy a korrupcióval vádolt politikus Hugo Boss öltönyöket vett a nejlonszatyorban érkező csúszópénzből.

Boldog István volt bakter egy falusi állomáson, falusi polgármester húsz éven át. A halálbüntetés vagy kémiai kasztrálás bevezetésének követelése miatt is felfigyeltek rá, végül a büntetőügye tette országosan ismertté. Hat év letöltendőt kért a fideszes politikusra az ügyészség, akiről itt olvashatják a Telex portréját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!