Blikk: Hugo Boss öltönyöket vett a nejlonszatyorban érkező csúszópénzből Boldog István az ügyészség szerint

2021. május 28. – 10:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Blikk információi szerint méregdrága Hugo Boss öltönyöket vásárolhatott Ausztriában Boldog István abból a 20 millió forintos kenőpénzből, amelyet az ügyészség szerint 2019-ben kapott társaival az ügyben szintén megvádolt vállalkozótól, M. Róberttől, lezsírozott projektek ellentételezéséért.

A hivatali vesztegetéssel vádolt fideszes parlamenti képviselő, Boldog István ügyének újabb részleteit közölte a Blikk, a cikkben felelevenítik az ügy előzményeit is, eszerint M. Róbert a pénzt nejlonszatyorban adta át egy közvetítőnek a budapesti Király utcában. A pénzfutár ezután K. Péternek adta át a milliókat, aki Boldog István elé vitte az összeget a Graphisoft Park egyik irodájába.

Most a nyomozati anyagokból – amelyek jelentős része a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat lehallgatási jegyzőkönyveiből áll – újabb részletek váltak világossá arról, hogy Boldog és társai hogyan osztották fel a pénzt, és mire költöttek belőle – írták.

Boldog István és nyolc társa ellen tavaly emeltek vádat vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt. Az ügyben többeket is letartóztattak, köztük a Boldog jobbkezének tartott Fehér Petrát. A két évvel ezelőtt kapott 20 milliós kenőpénzről Boldog bizalmasa, K. Péter 2019-es kihallgatásán a következőket mondta. „Nem hangzott el konkrétan, hogy a nettó összegre vetített tíz százalék kinek jár, azonban Fehér Petra és az én számomra teljesen egyértelmű volt, hogy kettőnknek és Boldog Istvánnak” – mondta a kihallgatóinak K. Péter.

K. Péter a kihallgatásán azt is elmondta, ő, Fehér Petra és Boldog István egy irodában harmadolták el a pénzfutártól átvett 20 milliót. Az egyik lehallgatott telefonbeszélgetésből, ami Fehér Petra és K. Péter között zajlott, az derült ki: szóba került még az is, hogy a pénzt egyenesen Boldoghoz viszik a Parlamentbe vagy a Képviselői Irodaházba, de erről végül letettek.

Boldog István volt bakter egy falusi állomáson, falusi polgármester húsz éven át. A halálbüntetés vagy kémiai kasztrálás bevezetésének követelése miatt is felfigyeltek rá, végül a büntetőügye tette országosan ismertté. Hat év letöltendőt kért a fideszes politikusra az ügyészség, akiről itt olvashatják a Telex portréját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!