Nem tér vissza az üzleti utazás a koronavírus előtti szintre az Airbnb vezetője szerint

2021. május 30. – 09:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Soha nem tér vissza a koronavírus előtti idők szintjére az üzleti utazások száma – állítja az Airbnb vezetője. Brian Chesky szerint ez lesz az utazási ágazat utolsó része, amely növekedésnek indul. Ez felveti azt a kérdést is, hogy mit jelenthet az online-megbeszélések mind elterjedtebb gyakorlata a konferenciaturizmus számára.

Természetesen a rövidtávú ingatlankiadásra létrehozott platformot is súlyosan érintette a turizmus bezuhanása tavaly, bár a 220 országban jelen lévő Airbnb végül egészen jól magára talált: tavaly decemberben tőzsdére ment, értéke 100 milliárd dollár fölé nőtt, értékesebbé vált, mint a Hilton és a Marriott. Az idegenforgalom beesése után a platformon lévő ingatlanokkal a hosszabb távú bérbeadás felé fordultak, amivel jól tudott igazodni a helyzethez. (A cég működése azonban kedvezőtlenül hathatott az albérletárakra, ami Magyarországon sem könnyített a lakhatási válságon, még ha a koronavírus miatt rövid időre enyhén csökkentek is az albérletárak.)

Chesky a turizmus általános helyzetét tekintve optimista, szerinte már most 2019-es intenzitást mutat, pedig a határok átjárhatósága még messze nem éri el a koronavírus előtti szintet. Az üzleti utak ágazata azonban az utolsó lesz, amely növekedésnek indul – és Chesky szerint sosem lesz a régi. Márpedig ez 2019-ben globálisan az utazási ágazat ötödét jelentette. A világ GDP-jének 1,5 százalékát adta és a koronavírus előtt ígéretesen, évi 3,6 százalékkal nőtt.