25 szakmai szervezet tiltakozik az önkormányzati lakások privatizációja ellen, szociális katasztrófától tartanak

2021. május 14. – 08:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány terve az az önkormányzati bérlakások kiárusításáról visszafordíthatatlan károkat fog okozni az egyre mélyülő lakhatási válságban, mert ezzel megszűnik a megfizethető önkormányzati bérlakásállomány – írja közös közleményében 25, lakhatási ügyekkel is foglalkozó szakmai és civil szervezet, akik együtt tiltakoznak a kedd éjszaka benyújtott törvényjavaslat ellen (amelynek részleteiről itt olvashat). Böröcz László indítványa ellen korábban kiállt egy sor ellenzéki politikus mellett a XVI. kerület fideszes polgármestere is.

A 25 szervezet pénteki közleménye szerint az önkormányzati bérlakások rengeteg olyan embernek biztosítanak otthont, akik nem tudnának a piaci áron lakást bérelni, és ennek a védőhálónak a megszüntetése a legkiszolgáltatottabbaktól veszi el a lehetőséget a méltó lakhatásra.

Az önkormányzati lakásállomány az 1990-es évek privatizációs hulláma óta folyamatosan csökken, de még a meglévő mintegy 100 000 önkormányzati lakás is 1000-1300 milliárd forint értékű köztulajdont jelent. „A törvényjavaslat, amely kötelezővé tenné az önkormányzatoknak, hogy alacsony áron eladják az ingatlanokat, nyílegyenesen a lakhatási válság további elmélyítéséhez vezet”, írják.

A kiárusított lakásokat a jobb módú, készpénzzel rendelkező vagy hitelképes lakók a piaci ár töredékéért (10,5-30%-áért) fogják megvásárolni. Azoknak a lakóknak viszont, akiknek már a 30-40 ezres bérleti díj kifizetése is nehézséget okoz, sem hitellehetőség, sem készpénz nem áll a rendelkezésükre. Emiatt a szervezetek szerint

félő, hogy a lakásmaffia újraéledése, a kiszolgáltatott és becsapott lakók otthontalanná válása fogja kísérni az önkormányzati lakások megvásárlását.

Ha tehát a tervezet megvalósul, a folyamat végén az önkormányzatoknál csupán a legrosszabb állapotú lakások maradnának, a legrászorulóbb bérlőkkel. Az állásfoglalás szerint ez az állomány pénzügyi és fenntartási szempontból kezelhetetlenné válna az önkormányzatok számára, így a megmaradó állomány gyors leépülése, és a benne élő családok utcára kerülése következhet.

Ezzel a területi szegregáció is tovább fog súlyosbodni, a szociális rászorultság alapján vagy pályázattal elnyerhető önkormányzati lakások hiányában a szegények fokozottan kiszorulnak a városokból és a munkalehetőségekből, tovább nyílik a társadalmi olló.

Mint írják, a kikényszerített privatizációval megszűnik a megyeszékhelyek és vidéki városok komplex rehabilitációs fejlesztéseinek lehetősége is, amelyek eddig pótolhatatlan szerepet játszottak a területi egyenlőtlenségi folyamatok mérséklésében.

Ezen túl a törvényjavaslat lehetővé teszi a közlemény szerint, hogy a jelenleg teljesen önkormányzati tulajdonban lévő lakóépületek jövőben értékes fejlesztési területei spekulációs célú ingatlanfejlesztők kezébe kerüljön. Így a legértékesebb fővárosi területek fejlesztésére (amilyen például a fővárosban a Középső és Külső Ferencváros vagy Józsefváros és Angyalföld egyes negyedei) a közszférának és a helyi társadalomnak semmilyen hatása nem lesz.

Az aláíró szervezetek véleménye, hogy a megfizethető bérlakásokat nem megszüntetni, hanem bővíteni kellene, hiszen a lakhatási válságot, hasonlóan más európai országokhoz, a közösségi lakásszektor bővítése enyhítheti. „Érthetetlen, hogy miközben a Magyar Nemzeti Felzárkózási Stratégia tervezete is kiemeli a lakásszektor bővítésének fontosságát, a törvénymódosítás épp ez ellen kíván hatni”, írják.

A tiltakozó szervezetek listája:

Amnesty International Magyarország
Autonómia Alapítvány
A Város Mindenkié csoport
A Város Mindenkié Pécs csoport
Civil Kollégium Alapítvány
C8 Civilek Józsefvárosért Egyesület
Emberség Erejével Alapítvány
Esély Labor Egyesület
Habitat for Humanity Magyarország
K-Monitor
Kontúr Közhasznú Egyesület
Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület
Menhely Alapítvány
Nyomtass te is!
Nyugodt Szív a Lakhatásért Közhasznú Alapítvány
Ökotárs Alapítvány
Önállóan lakni – közösségben élni csoport
Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont
Polgár Alapítvány az Esélyekért
SZÁD- Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete
Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME)
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
Utcajogász Egyesület
Utcáról Lakásba! Egyesület
Városkutatás Kft.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!