Nyílt levélben nevezi marhaságnak a kormánypárt új törvényjavaslatát a fideszes polgármester

2021. május 13. – 23:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere Facebook bejegyzésében ítéli el a szerdán Böröcz László által benyújtott törvényjavaslatot, ami szerint az önkormányzati tulajdonban lévő, lakásokat a bérlők a lakás forgalmi értékének 10,5-30 százalékáért vehetik meg, az önkormányzatnak pedig kötelezően el kell ezeket adnia.

A polgármester azzal kezdi levelét, hogy a javaslatot jobban át kellene gondolni és arra kéri Böröczöt, vonja vissza, mert annak negatív hatása lenne az önkormányzatokra és az önkormányzati lakásokra szoruló emberekre nézve.

Már a level elején tisztázta:

„Javaslatod, megítélésem szerint marhaság.”

Azt írja, egy ilyen különleges lehetőséggel minden bérlő élni fog, ha nem is önerőből, hitelt fog felvenni, hogy megvehesse a lakást, amit bármilyen banktól meg fog kapni, hiszen a lakás jelzálogértéke többszöröse lesz a hitel összegének. Szerinte ez ahhoz vezet majd, hogy

az önkormányzatnak nem marad bérbeadható lakása, és nem tud segíteni azokon, akiknek anyagi helyzetük nem teszi lehetővé a bérlést, vagy fiatalok és még nem spóroltak össze annyit, hogy saját lakásba költözzenek.

Kiemelte, így az önkormányzatok sem tudnak majd lakásgazdálkodást folytatni, ami törvényi kötelezettségük, és a lakóknak is a piaci lakbért kellene kifizetniük. Itt hangsúlyozta az állami és önkormányzati lakásépítés hiányát, és igazságtalannal nevezte a javaslatot.

Kovács szerint legfeljebb az lenne elfogadható javaslat, ha olyan bérlők tudnák megvenni a lakásokat, akik legalább 20 év alatt kifizették lakbérként a lakás értékét, nem olyanok, akik csak alig egy éve laknak bennük.

Azt írja, a XVI. kerületi Önkormányzatnak nagyon kevés bérlakás van a tulajdonában, de igyekszik bővíteni lakásállományát. Korábban 100%-ban szociális alapú volt a kerületben a bérlakásállomány, ahol a bérlő élete végéig lakhatott, ha fizette a minimális bérleti díjat, és a hatályos jogszabályok szerint az egyenes ági hozzátartozója örökölhette is azt. A jelenlegi helyzetről azt írta, a bérlakás állomány közel harmada költségelvű bérlakás (aminek a lakbére a piaci ár harmada, fele), ezeket 2 év határozott időre adják bérbe. Ha a bérlő fizet, legfeljebb 8 évig lakhat benne,

„ez alatt kell annyi pénzt összespórolnia, hogy tudjon magának venni sajátot.”

A teljes levél itt olvasható:

A benyújtása óta több ellenzéki polgármester bírálta a javaslatot, köztük Karácsony Gergely főpolgármester is, aki szerint annak nyertesei a fideszes csókosok és a lakásmaffia lesznek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!