Furcsa értékesítési folyamatba kezdett a német Commerzbank Magyarországon. A bank deklaráltan elmegy, de ez nem tűnik jól előkészítettnek, a versenytársak azonnal bejelentkeztek a jobb munkavállalókért és az ügyfelekért. Öten-hatan azért vélhetően adnak majd ajánlatot a bank egészére is. De egyáltalán mit tud és mit ér egy 1 százalékos piaci résszel bíró német bank Magyarországon?
A hazai bankpiac sokszereplős, és most éppen óriási a nyomás, egyre vonzóbb a koncentráció, a méretgazdaságosság. A zéró kamatok világában úgy tűnik, hogy a szektorban tartósan alig lesz kamatbevétel. Ráadásul sok az informatikai költség, drága és bonyolult a szabályozói megfelelés, Ezen nyereségcsökkentő tényezők ellen a legjobban a méretnöveléssel lehet védekezni.
Ha tehát eladó egy magyarországi bank, mint most a német Commerzbank, arra biztosan sokan ráugranak, vélhetően megnézi magának a jó német ügyfelekkel rendelkező, igaz, kicsi vállalati bankot a KBC, a Raiffeisen, az UniCredit, az OTP, de akár odaérhet a CIB vagy az Erste is. Van bank, amely ezek közül nagyon érdeklődik, van olyan is, ahol a magyar bank nagyon szeretné, de az anyabank nem túl lelkes.
A kisebbeknek nagy falat
A többiekre azért már nem fogadnánk, az orosz Sberbank örök talány, nem tudni róla, hogy itt akar-e maradni a régióban, mert akkor nőnie kéne, vagy inkább már a kivonulást fontolgatja.
Az épülő magyar tulajdonú bankholding aligha bővítené az amúgy sem egyszerű hármas integrációt négyesre.
Mások (MagNet, Gránit) azért kisebbek, ráadásul a döntően német vállalati ügyfelekkel rendelkező banknál fontos a vevőnek azt is átgondolnia, hogy egy tulajdonosváltás után nála maradna-e a sok német vállalati ügyfél, vagy tombolna a churn (a lemorzsolódás).
Anélkül, hogy bárkit is megbántanánk, egy nagyobb és nemzetközibb csoportnál inkább győzhet az ügyfél-tehetetlenség, vagyis a maradás, míg egy kisebb és „hazaibb” banknál alighanem szétspriccelnénk a kliensek a szélrózsa minden irányába.
Jó bank-e a Commerzbank?
Na de mi is ez a portéka? Egy elgondolkodtató adat szerint a Commerzbank globálisan ugyan óriási bank, 50 ezer alkalmazottja van, jelenleg még 50 országban van jelen, illetve a Deutsche Bank mögött a második számú német bank, de így is csak összesen 6 milliárd euró a kapitalizácója, vagyis a tőzsdei befektetők szerint ennyit ér.
A mi OTP-nk például jelenlétét, létszámát tekintve sokkal kisebb bank, jóval regionálisabb is, nincsenek afrikai, dél-amerikai vagy ázsiai dolgai, de 10 milliárd eurót ér. Másképpen fogalmazva: ma reálisabb lenne, hogy az OTP vegye meg a Commerzbankot, mint az, hogy a Commerzbank vásárolja fel az OTP-t.
A bank amúgy Magyarországon nem végez túl bonyolult tevékenységet, hazai német vállalati ügyfeleit elkíséri Magyarországra, és itt is a megszokott minőségben kiszolgálja őket. A bank erőssége még az úgynevezett documentary business, vagyis a nemzetközi bankgaranciák befogadása. Mint erős németes hátterű bank, leginkább egy másik ilyennél működne jól,, mert egy ilyen vevő nagyobb arányban tudná megtartani a Commerzbank ügyfeleit, az eladást egyébként közvetlenül Frankfurtból bonyolítják.
A bankot épülettel, licenccel árulják, de lehet, hogy az eladónak ez csalódás lesz, mert a licenc csak akkor értékes, ha új szereplő jön be, de ahhoz kicsi a bank, hogy ilyen érkezzen. Aki már itt van, annak nincs értéke egy licencnek. A vevőnek azt is át kell gondolnia, hogy mivel a magyar Commerzbanknak magas a hitelek / betétek mutatója, a megvásárolt portfóliót rögtön finanszírozni is kell, igaz ez nem olyan nehéz a zérókamatok és a pénzbőség időszakában.
A Széchenyi rakparton elhelyezkedő gyönyörű székházból mélygarázsos remek butikhotel alakítható ki, így az valóban nagy érték.
A német bankok problémái
Csakhogy egyik forrásunk sommás megállapításával: a német cégek nagyon jók, a német bankok elég rosszak, és a két állítás között összefüggés is van.
Vagyis a világ legsikeresebb német cégei, autógyárak, gépgyártók, műszaki cégek hatalmasak, kiszámíthatók, tőkeerősek, az őket kiszolgáló bankok viszont közben elég kevés banki feladatot kapnak.
A cégek ugyanis inkább abból fejlesztenek, amit megtermeltek, nem nagy hitelfelvevők, és hitelt csak rendkívül alacsony kamatok (bázishozam plusz 20 pont) mellett vesznek fel.
A magyar piacra fókuszálva ez biztosan igaz, presztízst jelenthet egy banknak, ha az ügyfele az Audi, a Mercedes, a BMW, az Opel, a Robert Bosch, a Knorr-Bremse és Siemens, de presztízsből nem lesz osztalék, és abból nehéz bónuszt fizetni. A társaságok ugyanis döntően anyavállalati finanszírozással működnek, a bankot csak arra használják, hogy bért fizessenek a dolgozóknak, számlát vezessenek, egy kicsi treasury-tevékenységet végezzenek, de semmi izgalom, ez nem aranybánya.
A nagy német bankok persze tudják, hogy nem keresnek eleget a német vállalati szektoron, és mivel ezt felismerik, belemennek sokszor mindenféle balhéba (óriási veszteségekbe, rossz felvásárlásba, szudáni, mianmari szankciósértésbe, LIBOR-manipulációba), amiből aztán sok probléma születik a központban.
Magyarországon mindenesetre már nem olyan erős a német bankok jelenléte, a két legnagyobb német bank itt van, a leánybankként működő Commerzbank mellett fióktelepként van jelen a Deutsche Bank. Az olasz UniCredit azért egy kicsit német is és osztrák is (a német előd a Hypovereinsbank), de kivonult már az MKB volt tulajdonosa, a BLB, vagy a Takarékbank egykori német tulaja, a DZ.
A Commerzbank-sztori
Említettük már, hogy a Commerzbank egy nagy német bank (annál azért kisebb, hogy igazán globális szereplőnek mondhassuk), ami alapvetően a vállalati hitelezésről szól. Nemrég a bank új stratégiát hirdetett, ami egy vezérigazgató-váltással is összefüggött, Martin Zielkét a Deutsche Bankból érkező Manfred Knof váltotta a Commerzbank élén.
Az általa meghirdetett 20 százalékos fogyókúra lényege, hogy a bank 50 ország helyett csak 40-ben marad jelen, 50 ezer emberből 10 ezret elbocsát. A német fiókjainak a számát 790-ről 450-ig apasztja, a program 2024-ig szól.
A szűkítésnek több áldozata is van: Magyarország, Luxemburg, Hongkong, Azerbajdzsán, Grúzia, Indonézia, Irak, Kazahsztán, Libanon, Malajzia, Szerbia és Venezuela.
Ám miközben egy csomó városban (olyan nagyokban is, mint Barcelona, Brüsszel vagy a közeli Pozsony) zár a bank, a legtöbb helyen arról szól az üzenet, hogy más helyekről szolgálják ki a klienseket, de furcsa módon Magyarországon klasszikus eladást hirdettek a németek.
Miért volt para?
Miért volt rendkívül meglepő, hogy a bank bejelentette, hogy záros határidőn belül el szeretné adni a magyar bankját? Leginkább azért, mert ha ezt valaki ilyen nyíltan deklarálja, ilyenkor azonnal elkezd spekulálni, gondolkodni az ügyfél, a munkavállaló, a versenytárs, illetve a potenciális vevő is.
- Az ügyfél azt mondja, hogy ő továbbra is egy otthonról ismert nagy bankkal szeretne dolgozni, csak meghallgatja, hogy mit ajánl a Deutsche Bank vagy az UniCredit, úgyis annyit hívogattak korábban.
- A munkavállaló attól tart, hogy hamarosan megveszi egy nagy bank a Commerzbankot, kihasználja a szinergiákat, vagyis veszélyben lesz a munkahelye, már másnaptól nyitottabb lesz a beérkező megkeresésekre, de még az is lehet, hogy ő veszi fel a telefont.
- A versenytárs vérszemet kap, a főnök kiadja az ukázt, mindenki rohamozzon, és környékezze meg az értékes ügyfeleket és munkatársakat.
- A vevő pedig majd nem kínál túl magas árat, mert látja az eladón az eladási kényszert.
Volt, aki távozott
A Commerzbank mintegy 125 dolgozójából volt is, aki rögtön távozott. Elvileg vannak persze ez ellen technikák. Ha például a vezetés egy áthidaló programot hirdet, akkor előveheti a retention bonus vagy retention package eszközét, azaz egy maradási bónusszal vonzóbbá teheti a kitartást.
Igaz, most a munkavállalókat még ez is nehezen győzte volna meg, hiszen sokan tartanak a bankpiaci túlkínálattól. Hamarosan a bankholdingprojektből, a párhuzamos munkakörökből ráhullik egy csomó bankár a piacra, aki tud, annak előtte érdemes elhelyezkedni.
Egyes belsősök ugyan még abban is bíznak, hogy hátha egy új, külső szereplő jön be a piacra, hiszen akkor nyilván neki szüksége van a korábbi munkaerőre, de valljuk be, egy 1 százalékos piaci szereplőért kár belépni a piacra, sokkal inkább az UniCredit, OTP, KBC, Raiffeisen, Erste, CIB hatosból kerülhet ki a vevő.
A Mittelstand
A Commerzbank az ügyfélfókuszában is érdekes kacskaringókat írt le, de az biztos, hogy nagyon minőségi az ügyfélköre. Mittelstand (itt középvállalat), ez a Commerzbank jelszava, ami Németországban 50 millió euró feletti és 1 milliárd euró alatti éves bevételű cégeket jelent. Itthon ezek már egészen nagynak számítanak.
Magyarországon a Commerzbank több fordulaton ment át, a pénzügyi válság előtt Hák-Kovács Tamás vezette a bankot, ő nyitott volna a magyar kkv-k felé, széles fiókhálózatot épített (mára Budapest mellett már csak három fiók maradt, Győr, Kecskemét, Miskolc).
A pénzügyi krízis során a Commerzbank össze is húzta magát, és előre is menekült, megint csak a német cégekre fókuszált, de megvette a Dresdner Bankot, igaz, ez egy hírhedten nyögvenyelős deal volt.
A válság után
Nem sokkal a válság előtt vette át a bank vezetését Kozma András, aki kénytelen volt megélni, hogy 2008 után az önállóság nagyot csorbult, egy regionális holdingvezetés telepedett rá a leánybankokra, már mindig csak a németek szava döntött. Kozma András amúgy népszerű volt a bankban, de azért a főnökei olykor elég furcsán néztek rá, Orbán Viktor ugyanis ekkor vívta Európában a gazdasági szabadságharcot, keményen sarcolta a hazai bankokat is, amin a legtöbb bankár hüledezett, de Kozma lelkes híve volt Orbán intézkedéseinek.
Aztán őt is elküldték, jött két német bankár, előbb Klaus Windheuser, majd Andreas Schwung, és a Commerzbank azt is megismerhette, hogy milyen az, ha a magyar hatalom nem barátságos. Először azon akadtak fenn az illetékesek, hogy magyar vezetést cserél a bank németre, majd azon, hogy felmerült, hogy a bankot fiókteleppé változtatja, előbbi nehezen sikerült, utóbbitól már el is állt a bank.
A vevők dilemmái
A hazai banki szakemberek nem titkolják, hogy megmozgatja őket a Commerzbank.
Ilyenkor azt kell mérlegelni, hogy pénzt adjunk a bankért, vagy hajtsunk rá az emberekre és az ügyfelekre, persze a kettő nem zárja ki egymást.
− meséli egy szakember.
Ha egy brókercégnél egy jó brókert át tud csábítani egyik befektetési vállalkozás a másiktól, azzal kiszámíthatóan jön egy csomó hűséges ügyfél is. Bankoknál ez macerásabb, ott fontosabb az intézmény.
Az árról nem sokat tudni, 100-120 millió eurós találgatások jelentek meg, de a szakemberek csak nevetnek.
„Ezek pr-dumák, ócska manipulációk, valaki alulról szeretné megtámasztani az árat, maguk a tényleges vevők miért mondanák meg, hogy mit akarnak fizetni? A bank majd annyit ér, amilyen áron tényleg leütik” – mondják.
Az 1 százalékos magyar részesedéssel rendelkező bank utolsó ismert adatai szerint körülbelül 30 milliárd forint a saját tőkéje, 1 milliárd forint az éves nyeresége. A 100 millió eurós vételár 35 milliárd forintnak felelne meg, ami a saját tőkéből még ki is jöhet (bár sok bank forog a saját tőkéje alatti értékeltségen), de a nyereség 35-szöröse nagyon soknak tűnik.
Végül egy szomorú hazai árcsökkentő tényezőről: a dealt majd jóvá kell hagynia a magyar hatóságoknak is. Ha Pintér Sándor belügyminisztériuma majd megint talál valami nemzetbiztonsági kockázatot, mint az Aegon−VIG tranzakció esetében, akkor a vevők megint feleslegesen költöttek az átvilágításra.