Nem bír leállni a rekordok döntögetésével a bitcoin

2021. április 13. – 12:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden 62 741 dolláros rekordárfolyamot ért el a bitcoin, írja a Reuters. Mindez egy nappal azelőtt történt, hogy bevezetnék a Coinbase részvényeit a tőzsdére, amely az első kriptotőzsde lesz a piacon.

Kedden majdnem 5 százalékkal emelkedett a bitcoin árfolyama, ami egyébként egy hónappal ezelőtt járt legutóbb történelmi csúcson. Idén eddig összesen 116 százalékot emelkedett az árfolyama.

Februárban is csúcsot döntött, mert a Tesla 1,5 milliárd dollárnyit vásárolt belőle. Az amerikai cég első embere, Elon Musk régóta rajong a kriptovalutákért, de a Tesla ilyen mértékű befektetése még az elemzőket is meglepte. Aztán pár héttel később Elon Musk 20 milliárd dollárt vesztett a bitcoin zuhanásán.

Szerdán lesz a Coinbase nevű kriptotőzsde tőzsdei bevezetése, ez lesz a világ első kriptotőzsdéje a nyilvános piacon. A bitcoin egyik riválisa, az ethereum is történelmi csúcsot döntött, kedden 3 százalékkal nőtt az árfolyama, jelenleg 2205 dollár körül jegyzik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!