Dán cégtől vásárolt fel regionális cégcsoportot a nemrég 300 milliárdos közbeszerzést nyert B+N Zrt.

2021. március 31. – 13:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A takarításban és létesítményüzemeltetésben piacvezető B+N Referencia Zrt. az ISS dán iparági óriás regionális hálózatát vette meg. A társaság itthon rendre hasít az állami közbeszerzéseken, nemrég 300 milliárd forintos keretszerződést nyert a kórházak négyéves takarítási feladataira.

A B+N Referencia Zrt. nemzetközi terjeszkedésbe kezdett, megvásárolta a dán ISS cégcsoport közép-kelet-európai érdekeltségeit. A vevőről nemrég írtunk részletesebb cikket, mert a társaság négy évre megnyerte Magyarország kórházainak takarítási keretszerződését.

Az eladó személyében nem akármekkora cégről van szó, az ISS tavaly 70 milliárd dán korona forgalmat realizált. (Rá kellett döbbennem, hogy Dániában nincsen euró, mindenesetre megnézve a dán korona árfolyamát, ez 3500 milliárd forintos éves forgalom).

Úgy tudjuk, hogy a vásárlást az MNB Növekedési Kötvényprogramjából elnyert 10 milliárd forintos forrás tette lehetővé.

Cseh, szlovák, román

A magyar cégcsoport a közleménye szerint a régió egyik legjelentősebb létesítményüzemeltetőjévé vált a deallel. A tranzakció az ISS-csoport cseh, szlovák, román és magyar érdekeltségeit érinti.

Az 1901-ben, Koppenhágában alapított ISS-csoport a világ egyik legnagyobb nemzetközi létesítményüzemeltető szolgáltatója. Csaknem 400 ezer munkatársa van, Európa mellett például Dél-Amerikában is. A csoport 2018-ban jelentette be, hogy stratégiai céljai elérése érdekében 13 országban el kívánja adni üzletrészeit – beleértve a jelenlegi tranzakció tárgyát képező operációkat is.

A régió négy meghatározó leányvállalata összesen évi 70 millió eurós árbevételt ér el, közel 4 ezer alkalmazottat foglalkoztatva. Fő profilja a takarítás, műszaki üzemeltetés, catering és biztonsági szolgáltatások.

Kiváló kapcsolatok

A hazai takarítási piacon két igazán nagy játékos van, leegyszerűsítve a B+N Referencia Zrt. inkább a jobboldali kormányok alatt nyeri sorra a közbeszerzéseket, korábban a már átnevezett, egykori Future Clean pedig általában a baloldali érában volt sikeres, utóbbit Mesterházy Ernő befolyási övezetéhez kötötték korábban a hazai cikkek.

A tardonai központtal működő B+N 2019-ben 36 milliárd forintos forgalom mellett 4 milliárdos adózott eredményt ért el, kérdés az, hogy ami eddig itthon sikeres volt, mennyire fog működni a regionális piacon. A cég tulajdonosa és egyben vezérigazgatója, Kis-Szölgyémi Ferenc mindenesetre a deal kapcsán elmondta:

„A facility management iparág volumen alapon működik: a méret növekedésével nő a költséghatékonyság, A B+N Referencia Zrt. alkalmazottainak száma ezzel a tranzakcióval túllépi a 10 ezer főt.

Mivel Európa kékgalléros munkavállalói alapvetően a közép-kelet-európai régióból származnak, meggyőződésem, hogy a jelentős régiós munkaerőbázis a nyugat-európai versenyképességünket is javítja.”

Központosítás

A legtöbb tulajdonjog az aláírás után azonnal átszáll a B+N-re, kivéve a magyarországi leányvállalatot, ahol szükség van a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyására. Nemrégiben írtunk arról is, hogy több iparágban erős központosítás zajlik Magyarországon, ám a közlemény szerint ez nem lesz akadály. Ez várhatóan 1 hónap alatt megtörténik.

Korábban a cég vezetőjét arról is kérdeztük, hogy milyen bekötöttségnek köszönheti a társaság visszatérő tendersikereit, konkrétan is rákérdeztünk Tombor András és Rogán Antal esetleges támogató szerepére, de Kis-Szölgyémi Ferenc ezeket cáfolta, mint lapunknak jelezte

  • ő a cég egyetlen tulajdonosa, és ez az állítás nemcsak a látszat, de bármely vizsgálatot kiáll,
  • Tombor Andrással valaha három évig együtt dolgozott a Multireklámban, de már nincsenek jóban, 5 éve nem beszéltek,
  • Rogán Antallal pedig még sohasem találkozott.

A társaság mindenesetre kétségtelenül rendkívül sikeres a hazai tendereken, és olyan ismert további bizalmi cégekkel ápol jó viszont, mint a Civil Biztonsági Zrt., illetve a Valton-Sec Zrt. Velük közösen birtokolja az Airport Service Budapest Zrt.-t, amely megjelenhetett a hazai reptéri földi kiszolgálói piacon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!