Az akkumulátorügyi miniszteri biztos tündöklése és bukása

Legfontosabb

2021. március 24. – 18:26

Az akkumulátorügyi miniszteri biztos tündöklése és bukása
Kaderják Péter még államtitkárként. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Ilyenre azért még a sokat látott hazai államigazgatási szektorban sem nagyon volt példa. Kaderják Péter volt energiaügyi államtitkárt akkumulátorügyi miniszteri biztosnak nevezte ki Palkovics László, az ITM vezetője, majd még aznap visszatáncolt, és visszavonta a kinevezést.

Zajlik az élet Magyarország egyik vezető energetikai szakembere körül.

  • Január 15-én Kaderják Pétert leváltották államtitkári posztjáról,
  • március 15-től Kaderják Pétert akkumulátorügyi miniszteri biztosnak nevezték ki,
  • majd aznap vissza is vonták a kinevezését.

Julius Ceasar miatt azt nem mondhatjuk, hogy ennyire még senki nem járt rosszul március idusán, de azért ez is egy elég furcsa eset volt.

Úristen, mit csinálhatott ez az ember, hogy még ide is utána nyúlnak? Mit tett ez a szegény Palkovics László, hogy állandóan beleszólnak a személyi döntéseibe? Ezt találgatta a szakma a hétvégén.

A sztori egyszerűbb

A történet valójában állítólag sokkal egyszerűbb, bár így sem árul el sok jót a minisztérium működéséről. Azt hallottuk, hogy senki nem nyúlt Kaderják Péter után, sőt a szakember jól tud együtt dolgozni az utódjával, Steiner Attilával, jóban maradt az őt duplán visszarendelő Palkovics László miniszterrel, sőt Kaderják az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kötelékében marad tanácsadóként. Stratégiai egyeztetéseket fog folytatni, workshopokat vezényel le.

Még akkumulátorokkal is fog foglalkozni, illetve az EKR (Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer) bevezetésével kapcsolatban lesznek feladatai. Egy valamit azonban nem vállalt, az pedig Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházásának projektmenedzseri feladatai, vagyis nem ő lesz biztosként felelős a dél-koreai SK Innovation 681 milliárd forintos fejlesztéséért a Fejér megyei Iváncsán. Az új akkumulátorgyár állítólag 2500 embernek ad majd közvetlenül munkát.

Azt hallottuk, hogy a politikus két korábbi témájából, vagyis az energetikából és a klímaügyből Kaderják ma már inkább a klímára fókuszálna, az a gigantikus projekt érdekli, hogy miként lehet Magyarország 2050-ben klímasemleges, milyen előremutató nemzetközi gyakorlatok vannak, illetve Magyarország mit tud ehhez az egész küzdelemhez hozzátenni.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országházban 2019. december 2-án. Mellette Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkáraként – Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országházban 2019. december 2-án. Mellette Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkáraként – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Tényleg van ilyen?

Ha igaz ez a történet, vagyis tényleg csak azon csúszott el a bejelentés, hogy nem pontosan tisztázta a miniszter és a tanácsadó, hogy utóbbi mit szeretne csinálni, az azért sok jót nem árul el a Palkovics László vezette ITM működéséről.

  • Tényleg elindított a tárca úgy egy kinevezést, hogy azt az érintett nem vállalta?
  • Ha így volt, miért nem tette nyilvánvalóvá a tárca vagy a szakember, hogy miről van szó? (Kerestük Kaderják Pétert, illetve az ITM sajtóosztályát, de eddig nem jártunk sikerrel.)

A történet természetesen valószínűleg elsősorban nem Kaderják Péterről, hanem inkább a magyar államigazgatásról szól.

Orbánhoz közel

Az 57 éves közgazdász a hazai energetika egyik legismertebb szakembere, egyetemi oktató, kutató. Kaderják Péter a mai Budapesti Corvinus Egyetem jogelődjén végzett, szakmai pályája során mindvégig kötődött az intézményhez, 2004 és 2018 között az egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának (REKK) vezetője volt.

Politikai feladatok inkább az Orbán-kormányok idején találták meg. Orbán Viktorhoz és a Fideszhez ugyanis mindig lojális volt, még akkor is, ha szakmai emberként a szerepvállalása egyfajta megnyugtató biztosíték is volt az ágazatban, a szakma bízhatott abban, hogy

„nagyon nagy butaságok politikai indíttatásból talán nem történnek majd alatta”.

1998-tól Chikán Attila gazdasági miniszternek volt a kabinetfőnöke, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) igazgatóságába is beválasztották, majd az energiahivatal főigazgatója, később elnöke is volt.

Újkori feladatok

Amikor 2002-ben az MSZP−SZDSZ kormány jött, törvénytelen módon és mondvacsinált okokkal próbálták ellehetetleníteni, végül Medgyessy Péterék egy furcsa törvénymódosítással, 2003-ban tudták elüldözni.

Kaderják 2018 májusa és 2021 januárja között volt az ITM energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára, majd 2021. március 15-én jött a bevezetőben említett megrángatása.

Az, hogy ez megtörténhetett a nyilvánosság előtt, természetesen nem az alkalmasságáról szól. környezetében azt mondják, hogy ő maga sem tudja, hogy pontosan miként történt az adminisztrációs zavar. Amikor felmentették az államtitkári megbízatása alól, különösképpen nem is kapálózott új állami tisztségekért, a szakmában inkább azt rebesgették, hogy természetes választás lenne a MEKH-hez (vagyis az energiahivatalhoz) visszamennie, ott ugyanis volt némi elvándorlás és szakmai hiátus.

Akkuvilág

Kaderják új feladata a ma már önálló ágazatnak is nevezhető akkumulátoripar fejlesztési stratégiájának megalkotása és a Magyar Akkumulátor Szövetség megalakítása lett volna, amihez Kaderják nagy kedvvel látott volna hozzá. Sőt, állítólag ez a feladata meg is marad, csak nem úgy, mint azt megbízói gondolták volna.

Az elektromos autókhoz szükséges akkumulátorok piaca annyiban különleges, hogy egyelőre nincsen nagy kínálati verseny, sok ország nem fogadja örömmel a környezetvédelmi szempontból kétséges, szennyező gyártást a területén, így alacsony a kínálat a piacon. Magyarország két óriási dél-koreai gyártó révén viszont még a koronavírus idején is méretes beruházásokkal érkezett meg a szegmensbe. Az említett iváncsai projekt mellett a Samsung 390 milliárd forintos fejlesztéssel 1200 új munkahelyet teremt Gödön.

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímaügyekért felelős államtitkáraként beszédet mond az új paksi naperőmű átadásán 2019. március 5-én – Fotó: Sóki Tamás / MTI
Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímaügyekért felelős államtitkáraként beszédet mond az új paksi naperőmű átadásán 2019. március 5-én – Fotó: Sóki Tamás / MTI

Mégis EKR?

Az, hogy a szakember az EKR-rendszer technikai finomságai mentén is kap feladatokat, pedig azért érdekes, mert amikor éppen két hónappal korábban, január 15-én távozott az (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkári posztjáról, ellenfelei úgy érezték, hogy megvezette a kormányt.

Az idén január 1–től életbe lépő EKR körül éles vita alakult ki. Az adószerű kötelezettség alól a távhőszektor ügyesen kifarolt, de a lakosságot hatósági, rezsicsökkentett áron kiszolgáló egyetemes szolgáltatók nem, ami az MVM és a felügyelő miniszter (Máger Andrea) köreiben elég erős ellenérzést váltott ki.

Ahogy egy forrásunk fogalmazott,

még a miniszterelnök is úgy vélte, hogy az előkészítés során nem lett megfelelően feltárva az összes fontos részlet.

Steiner Attila

Ekkor érkezett az ITM-hez Steiner Attila, az Igazságügyi Minisztérium addigi európai uniós ügyekért felelős államtitkára, aki Kaderják és Boros Anita „hulladékügyi” államtitkár feladatait is átvette. Ugyanakkor azt hallottuk, hogy nincs versengés, Kaderják és Steiner jól kijöttek egymással.

A furcsa esettel kapcsolatban azért ott motoszkál a kérdés: tényleg ennyire amatőr volt az ITM? Vagy mégis van valami számunkra ismeretlen háttértörténet, és Palkovics előreszaladt, megfelelő egyeztetés nélkül jelentette be miniszteri biztosát? Valljuk be, ez azért elég valószerűtlennek tűnik. Az viszont egészen biztos, hogy zavar van az erőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!