2023-tól lesz egységes intézmény a BB, az MKB és a Takarékbank

2021. március 24. – 18:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Bankholding célkitűzése nem mondható visszafogottnak: két év múlva szeretne Magyarország legmodernebb bankja lenni, amelynek nemzetközileg is élenjáró a digitális tudása.

Újabb fontos állomásához ért a Bankholding projekt. A Magyar Bankholding Zrt. két fontos bejelentést tett március 24-én, egyrészt pontosan megnevezte, hogy 2023-tól lehet egységes intézmény a három integrálódó bank, illetve közölte, hogy elkészült a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank egyesülésére vonatkozó ötéves üzleti stratégia.

A tervek igencsak nagyratörők, a létrejövő nagybank

„Magyarország legmodernebb bankja kíván lenni, amely rugalmas, nemzetközileg is élenjáró digitális megoldásokat vezet be.”

A bank a tervek szerint átformálja a bankokról kialakult hagyományos képet.
A 2021 és 2025 közötti stratégián túl olyan fontos kérdésekről azonban még nem szól a tájékoztatás, hogy mi lesz a bank neve, hol lesz majd a székhelye, hogyan kívánja a bank racionalizálni a fiókhálózatokat, a létszámot, vannak-e nemzetközi tervei.

A kommunikáció elsősorban a „digitális” fókuszra összpontosít, ami nem meglepő, hiszen az MKB például már régóta igyekezett magát fintechélenjáróként azonosítani.

A közlemény így fogalmaz: a stratégia több olyan szinergikus lehetőséget is azonosít, például a működés, az irányítás és az informatikai rendszerek területein, amelyek kiaknázásával az új nagybank hatékonyabban működhet a jövőben, mint tették azt a korábbi tagbankok külön-külön.

„A piaci átlagot jelentősen meghaladó növekedéssel számolunk a lakossági, a mikro- és kisvállalati, valamint az agrárszegmensekben egyaránt. A cél a bankcsoport pénzügyi eredményeinek dinamikus, ugyanakkor stabil növelése”

– nyilatkozta Dr. Barna Zsolt, a Magyar Bankholding Igazgatóságának elnöke.

Érdekesség, bár lehet, hogy túlzott kremlinológia, hogy a bejelentésben immár csak az elnök nyilvánul meg, mi is írtunk róla korábban, hogy a társvezető, Vida József vezérigazgató és Takarékbank-vezető háttérbe szorult a projektben. Barna Zsolt viszont a Portfolio.hu-nak interjút is adott.

Pár további konkrét bejelentés a közleményből:

  • Az ügyfelek az átalakulás során nem fognak tapasztalni semmilyen fennakadást.
  • A Magyar Bankholding a következő öt év során a megtermelt profitot teljes egészében visszaforgatja a bankcsoport fejlesztésébe és működésébe.
  • Az új nagybank az átalakulást követően is a legnagyobb magyarországi fiókhálózatot fogja működtetni.

A bankholding azt is leszögezi, hogy a hazai és nemzetközi bankokkal de a fintechvilággal is felveszi majd a versenyt. Alighanem egy jövőre vonatkozó közleményben ennek így kell szerepelnie, az más kérdés, hogy mint arról korábban a Telex.hu is írt, a bankholding egy robogó vonatot üldöz, de úgy, hogy közben neki még össze is kell kapcsolnia a ma még külön futó, száguldó vagy éppen döcögő vasúti kocsikat.

Hatalmas munka lesz, amin hírek szerint a legnagyobb tanácsadó cégek fognak évekig dolgozni, így a McKinsey, a BCG, a Rothschild vagy a Deloitte.

Ami pedig már most is számszerűsíthető: Magyarország második legnagyobb bankcsoportja jött létre, amelyben

  • a Magyar Állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalék,
  • az MKB eddigi közvetlen tulajdonosai 31,96 százalék,
  • az MTB (Takarék) eddig közvetlen tulajdonosai pedig 37,69 százalék tulajdonrésszel rendelkeznek.

Az új bankcsoport 1,4 millió aktív lakossági és 208 ezer aktív vállalati ügyfelet szolgál ki. A holding számos területen piacvezető pozícióval rendelkezik. Országosan 925 fiókot működtet, együttes mérlegfőösszege 8 424, hitelállománya 3 787, betétállománya pedig 5 414 milliárd forint.