Az utóbbi hetekben a Telexen is rendszeresen beszámoltunk arról az egészen bizarr helyzetről, amibe az egyik legnagyobb magyar iparvállalat, a dunaújvárosi Dunaferr került – legutóbb azt írtuk, hogy a cégért marakodó két oldal civakodása olyan bohózat, ami már egy afrikai banánköztársaságban is kínos lenne, de korábban több nagy elemzésben is foglalkoztunk a cég helyzetével. Az egész elsőre annyira abszurndak tűnik, hogy már-már szórakoztató, ám az idő múlásával a cég egyre közelebb sodródott a felszámolás felé.
Most viszont úgy tűnik, hogy közel lehet a megoldás, ugyanis a napokban az ISD Dunaferr Zrt. aláírt egy szerződést egy befektetővel, a hatályba lépésnek pedig már csak néhány további feltétele van, amelyek előreláthatólag heteken belül teljesülnek – írja az MTI.
A cég közleményben hangsúlyozta, hogy amennyiben a szerződés hatályba lép, a Dunaferr működése hosszú távra biztosított lesz. Kiemelték azt is, hogy a gyár túlélésének egyetlen esélye egy tőkeerős befektető bevonása, aki azonnal képes olyan erős pénzügyi hátteret biztosítani a vállalatnak, amely lehetővé teszi, hogy a termelés felpörgetésével a cég akár már rövid távon is komoly bevételekhez jusson. Mindez remekül hangzik,
az azonban egyelőre nem derült ki, hogy ki lehet ez a befektető.
Magyarország legnagyobb kohászati vállalatának válságához nagyban hozzájárul, hogy az ISD Dunaferr Zrt. irányításáért lassan egy éve folyik a harc az orosz többségi tulajdonos és az ukrán kisebbségi tulajdonos között. Jelenleg a Dunaferr 99,64 százaléka közvetlenül a ciprusi Steelhold Ltd.-é, részesedése van még az ukrán Natalija Basinszkajának és a szakszervezeteknek, valamint hat ezreléke a magyar államnak is van a cégben. A legutóbbi fordulat az volt az ügyben, hogy
2021. március 5-én 15 óra körül Nataliya Bashinskaya és egy Franz Vladimir Habsburg-Lothringen néven bemutatkozó ukrán személy – több ukrán és magyar személy kíséretében – hamis meghatalmazásokkal próbáltak belépni az üzem területére, hogy átvegyék a cég feletti irányítást.
A társaság helyzetét munkaügyi konfliktus is rontja, miután Evgeny Tankhilevich általános vezérigazgató-helyettes a Dunaferr nevében, tavaly augusztusban egyoldalúan felmondta a hatályos kollektív szerződést, amely február 14-ig élt, így azóta kollektív szerződése sincs a cégnek. Emellett a társaságnak tavaly szeptember 30-a óta nincs igazgatósága, illetve felügyelőbizottsága, a dolgozók pedig több mint fél éve két részletben kapják havi bérüket.
Az ISD Dunaferr társaságcsoport Magyarország meghatározó jelentőségű acélgyártó komplexuma, az ország egyik legnagyobb termelő vállalategyüttese. Éves acéltermelő kapacitása mintegy 1,7 millió tonna. A nyilvános cégadatok szerint a 4500 munkavállalót foglalkoztató ISD Dunaferr Zrt. 2018-ban 368 milliárd forint nettó árbevétel mellett 10,6 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el. A cég helyzetével részletesen először ebben a cikkben foglalkoztunk.