Újabb vágóhidat záratott be a Nébih a higiénia jelentős hiánya miatt

2021. február 17. – 08:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csak februárban már a harmadik vágóhíd bukott meg súlyos higiéniai hiányosságok miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrzésén, írja a Nébih közleménye.

Először február 4-én Fejér, majd február 11-én Hajdú-Bihar megyében bukott meg egy-egy vágóhíd a rendkívül elhanyagolt és koszos állapota miatt. Most szerdán egy harmadik vágóhíd is elesett a Nébih ellenőrzésén, szintén higiéniai okok miatt. A Vas megyei üzemben

nem működtek az eszközfertőtlenítők, kosz állt az egész vágóhídon, de a személyzetnek sem helyeztek ki kézfertőtlenítőt, kézmosószert és papírtörölközőt.

Ahogy azt a Nébih kiemelte, utóbbi nemcsak a jogszabály megszegése, hanem a járványhelyzet miatt is súlyos mulasztás. Az üzem késfertőtlenítőiben nem mérték a víz hőmérsékletét, volt olyan fertőtlenítő, melyben a víz habzott, szennyezett volt. A szegyfűrész fertőtlenítőjét be sem kötötték a szennyvízhálózatba, míg egy másik fűrész fertőtlenítője használhatatlan volt.

A Nébih felfüggesztette az üzem működését, a vágóhíd csak a hiányosságok kijavítása és a Nébih ismételt ellenőrzése után folytathatja tovább működését. Az üzem bírságra is számíthat.

A Nébih videót is készített a húsüzemről. Ha elmúlt 18 éves, van gyomra és erős idegzete is hozzá, itt megnézheti.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!