Magyar Nemzet: Előre megkapják a bértámogatást a vendéglátósok

2021. február 2. – 19:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A lap szerint a kormány meghallotta a vendéglátósok hangját, röpült a mentőöv.

Az utólagos finanszírozás helyett a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók előre megkapják majd az állami bértámogatást, írja a Magyar Nemzet. Az állami bértámogatás gyorsabban és egyszerűbben jut el a bajban lévő vállalkozásokhoz: a kormány egy összegben kifizeti az igénylőknek február végéig a bértámogatást.

A kormányzati téren jól értesültnek számító lap szerint a lépés a vendéglátóhelyeken kívül a szállodák és a fitnesztermek üzemeltetőit is érinti. Mivel a vállalkozások kilátásait elbizonytalanította az erősen bürokratikus támogatási rendszer akadozó működése, jelentősen megváltoztatták a munkahelyek védelmére kiírt pályázat elszámolási és finanszírozási rendszerét.

Friss: Kedd éjjel megjelent a Magyar Közlöny, amelyben benne van az erről szóló határozat.

Korábban írtuk: A járványügyi korlátozások miatt világszerte egyre több embernél kezd betelni a pohár, különösen a vendéglátósoknak lett elegük mostanra. Országonként változó, hogy mennyire támogatják őket a kényszerű zárvatartás kompenzációja gyanánt, de szinte egy teljes szűkös év után már mindenhol akadnak, akik a csőd szélén táncolnak. Ezért egyre nagyobb a bázisa az üzletnyitást követelő kezdeményezéseknek.

Arról is beszámoltunk, hogy mintegy 300 elkeseredett vendéglátós demonstrált vasárnap a koronavírus miatti korlátozások lazítása mellett a Hősök terén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!