A kínai gazdaság öt évvel hamarabb hagyhatja le az amerikait a koronavírus miatt

2020. december 26. – 17:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány globális gazdasági hatásai miatt Kína az eddig vártnál öt évvel előbb, 2028-ra veheti át az első helyet Amerikától a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján, áll az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) elemzésében.

A BBC szerint az elemzők kiemelték, hogy ugyan Kínában kezdődött a koronavírus-járvány, de aztán a meghozott szigorú intézkedésekkel el tudták kerülni, hogy az év második felében újabb és újabb széleskörű lezárásokra kényszerüljenek. Így pedig 2020-ban más nagy gazdaságokkal ellentétben el tudták kerülni a recessziót, és a becslések szerint 2 százalékos növekedést is elkönyvelhetnek 2020-ban.

A kínai járványkezelésről és a várható gazdasági hatásokról itt írtunk részletesen>>>

Az Egyesült Államokban 18,5 millió fertőzöttet regisztráltak, és több mint 330 ezren vesztették életüket. Mint írtuk, 14 millió amerikai munkanélkülinek csúszhat a segélye, ha Donald Trump elnök nem írja alá december 26. estig a koronavírus-mentőcsomag és a jövő évi szövetségi állami költségvetés törvényét. Márpedig eddig nem akaródzott neki meglépni ezt, ugyanis kevesli az egyszeri pénzügyi segítség összegét, amit a mentőcsomag keretében minden egyes állampolgárnak kiküldenek.

A CEBR elemzői szerint 2021-ben erős visszapattanás következik az amerikai gazdaságban, ami 2022-24 között évi 1,9 százalékos növekedésre számíthat. Utána 1,6 százalékos növekedést valószínűsítenek.

Síléceket gyártanak Kínában 2020. december 5-én – Fotó: Mu Yu / Xinhua / Xinhua via AFP
Síléceket gyártanak Kínában 2020. december 5-én – Fotó: Mu Yu / Xinhua / Xinhua via AFP

A kínai gazdaság esetében ezzel szemben a CEBR 2025-ig évi 5,7 százalékos, majd 2026-30 között 4,5 százalékos növekedést jósol. Az elemzők azonban azt is hozzátették, hogy az átlagos kínai állampolgár jóval szegényebb lesz azután is, mint az átlagos amerikai, ha Kínáé lesz a világ legnagyobb gazdasága.

2030-ra pedig azt jósolják, hogy India lesz a világ harmadik legnagyobb gazdasága, ami előbb Németországot, majd pedig Japánt fogja lehagyni.

Az elemzők számításai szerint a világgazdasági szintű hazai össztermék az idén 4,4 százalékkal zuhant, írja az MTI. A CEBR várakozása szerint ugyanakkor a koronavírus elleni oltóanyagok megjelenésének hatására 2021-ben erőteljes fellendülés várható: a szombati prognózis alapján a ház jövőre 5,3 százalékos globális GDP-növekedésre számít reálértéken.

A CEBR londoni elemzői szerint a világgazdaság hosszabb távon behozza a koronavírus-járvány okozta veszteségek zömét, de a globális GDP-érték várhatóan még 2034-ben is ezermilliárd dollárral lesz kevesebb a cég korábbi előrejelzéseiben arra az évre valószínűsített szintnél.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide >>>

A CEBR hosszú távú prognózisa szerint a magyar gazdaság a 193 gazdaságot számláló listán az idén az 55. helyen lesz a dollárban mért hazai össztermék alapján, és ez a pozíció a másfél évtizedes előrejelzési időszak végéig nem sokat változik: a cég az 56. helyet valószínűsíti Magyarországnak 2035-re.

A járvány világban okozott gazdasági hatásait és a várható kilábalási stratégiákat a Telexikonban foglaltuk össze:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!