Bige-ügy: az ügyészség 800 milliós vesztegetést gyanít, 5–10 év börtönt is kaphat a műtrágyakirály

2020. december 17. – 12:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bige László letartóztatását indítványozza a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség, de közleményükben nem nevezik meg az egyik leggazdagabb magyart, csak egy nyíregyházi vállalkozót említenek, aki több mint 800 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el úgy, hogy közben közel 2 milliárd forinttal károsította meg saját cégét.

A 24.hu cikke szerint a bűncselekmény büntetési tétele öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyészség azzal indokolta a letartóztatás indítványozását, hogy szerintük tartani lehet attól, hogy a külföldi kapcsolatokkal rendelkező gyanúsított szabadlábon megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől. És fennáll annak a veszélye is, hogy befolyásolná a vele munkakapcsolatban álló személyeket vallomásuk megtételében.

Azt írja az ügyészség, hogy a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított egyik cége 2018 előtt, éveken át nagy mennyiségben állított elő a mezőgazdaságban felhasználható terméket, ezek egy részét utasítására valótlanul selejtesnek minősítették, és csökkentett áron adták el a kereskedőknek.

Az egyik ilyen kereskedőcég szintén a vállalkozó érdekeltségébe tartozott. A kereskedők ezt követően piaci vagy ahhoz közeli áron értékesítették a terméket a végfelhasználóknak. Az egyik kereskedő cég vezetőjével megállapodott abban, hogy valótlanul selejtesnek minősített terméket fog neki eladni, aki azt tovább értékesíti a végfelhasználóknak, az így keletkezett vételár egy bizonyos részét azonban készpénzben visszaadja. Összesen több mint 800 millió forint vesztegetési pénzt vett át így a gyanúsított az üzletfelétől az évek alatt – írja a lap.

Leértékelt műtrágyával ügyeskedhetett

A magyar sajtóban a Telex írta meg először, hogy Bige Lászlót, Magyarország egyik leggazdagabb emberét gazdasági bűncselekmények gyanújával december 15-én őrizetbe vették. A nagyváradi születésű Bige elsősorban műtrágyagyártásból szerezte vagyonát. Úgy tudjuk, a kedd reggeli rajtaütés során házkutatás is történt, és a rendőrök bizonyítékokat is lefoglaltak.

Később megírtuk, hogy három nagyobb jogi ügycsoportja is van párhuzamosan Bige Lászlónak, és értesüléseink szerint hosszú évek elteltével a saját vevője, partnere adott információt a rendőrségnek.

A gyanú szerint Bige László olyan értékcsökkentett (leselejtezett) műtrágyát adott el, amely valójában többet ért. Aki megvette, már értékén, vagyis magasabb áron adta tovább a műtrágyát, a hasznon pedig elosztoztak.

Felmerülhet persze a kérdés, hogy amennyiben Bige László a saját cége kizárólagos tulajdonosa, akkor miért „lopná” meg saját magát és venne ki feketén „zsebpénzt” a cégből. Egyáltalán miért osztozkodna külső szereplővel a műtrágya-értékesítése hasznán? Erre több indok is felmerülhet. A gyanú szerint vagy adót takaríthatott meg a feketeértékesítésekkel, vagy a saját hitelezői elől vihetett el nyereséget.

Hívei szerint

Bige László környezete természetesen védi az üzletembert, alaptalannak tartja ezt a vádat. Azt hallottuk, hogy a leértékelés szigorú szabályok szerint történik, már a gyártósoron meózzák a terméket, ha a hatóanyag-tartalommal, a szemcsemérettel vagy a nedvességtartalommal gond van, vagyis ha nem tudná a mezőgép kiszórni a műtrágyát, akkor valóban árcsökkentést ad a cég. (Igaz, Bige László igen nagy tekintélynek örvend a cégeiben, azt azért nem gondolnánk, hogy ne tudna belenyúlni a folyamatokba.)

Azt is érvként hallottuk, hogy a műtrágya nem hatósági áras, miért kifogásolja a rendőrség az értékesítési árat, Simicska Lajos óta tudjuk, hogy „mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni”.

Az egyik leggazdagabb magyar, jelentős adósságokkal

A vállalkozó az egyik leggazdagabb magyar, ugyanakkor cégeinek, így legjelentősebb vállalatának, a péti Nitrogénművek Zrt.-nek jelentős adósságai is vannak. Bige László cégei (a Bige Holding) az elmúlt időszakban többször álltak rendőrségi és versenyhivatali vizsgálat alatt.

Korábban megtörtént, hogy a rendőrség mintegy 300 rendőrrel vizsgálódott a csoport szolnoki üzemében. Az az ügy egy környezetvédelmi eset volt.

Konfliktus Csányi Sándorral

Bige László mindig előszeretettel magyarázta a vizsgálatokat azzal, hogy ő nem része a NER-nek, illetve sokszor emlegette régi konfliktusát Csányi Sándor OTP-vezérrel. Az biztos, hogy a műtrágya-vállalkozó sok üzleti ellenfelet gyűjtött az évek során, állítólag a mostani ügy is egy volt üzleti partnerének a feljelentése alapján indult.

A Csányi Sándorral vívott konfliktusának legnyilvánosabb eleme az volt, amikor a két üzletember a nádudvari KITE agrárintegrátor vállalkozás megszerzéséért folytatott versenyfutást.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!