Nigella Lawsont, aki az utóbbi időben kissé feledésbe merült, újra elővette a brit tévé. A British Bake Off nevű főzős vetélkedőben zsűrizik, ahol pontosan ugyanazért szólja meg a közvélemény egy része, és imádja a másik fele, amiért 25 évvel ezelőtt: mert szeret enni. Először csak az kavart vihart, ahogy Lawson megkóstolta az ételeket, sokak szerint ugyanis túlságosan nagy falatokat evett, amit nem illik tévében csinálni.
A közösségi médiát elborították a posztok, amelyek gúnyt űztek abból, mekkorára tátja a száját, és milyen élvezettel falatozik a tévében. Még többen vannak, akik örülnek neki, hogy végre valaki újra meri örömét lelni az evésben, miután korábban még a főzőversenyekben is csak arról volt szó, egy étel megéri-e a magával hozott kalóriákat, vagy nem.
Később fokozta a felháborodást, amikor Nigella rászólt egyik zsűritársára, amiért az olyan jelzőkkel illetett egy süteményt, mintha egy rosszalkodó, csintalan gyerekről beszélt volna. A sztárszakács azt mondta, nem szabad úgy beszélnünk az étkezésről, mintha az a szabályok áthágásáról szólna. Így aztán most sokan az étkezési zavarokkal küzdők megmentőjeként hálálkodnak Nigellának – aki voltaképpen semmi újat nem csinált, csak képviselte azt, amit egész pályafutása során: az evés örömének népszerűsítését.
Megváltás a főzőműsorokban
2000 környékén éppen mindenki fogyókúrákkal kínozta magát, a zsírt margarinra cserélte, cetlikre írva adogattuk egymásnak a káposztaleves-kúra és a kéthetes bécsi diéta napi menüit. Rágtuk az extrudált kenyeret, és állandó bűntudatot éreztünk minden falat miatt. Ebből persze nem az lett, hogy mindenki szép soványra fogyott, helyette kamrákba bújva, sarokba fordulva, hűtő előtt állva nassoltunk, két fogyókúrás étkezés között megtízszerezve a tervezett kalóriákat. Az ételek olyan jelzőket kaptak, mint a „bűnös”, „tiltott”, sőt „kalóriabomba”.
Megváltásként érkezett ebbe a világba Nigella Lawson, aki nem csak egyenesen gúnyt űzött a diétakultúrából, de olyan főzőműsort csinált, és olyan szakácskönyveket készített, ami az evés felől közelítette meg a főzést. A gyereketetés a szórakoztatásról, a praktikumról és a családos esték túléléséről szólt, a vacsorabulik arról, hogy a háziasszony is jól érezze magát. Nigella még az ünnepi főzésre is monumentális, hatásos ételekkel készült, de nem úgy, hogy egész nap a konyhában kelljen paníroznia. Az ételek élvezetét néha a trollkodás határáig vitte, leghíresebb polgárpukkasztó akciói között volt olyan is, amikor kirántott egy Mars szeletet, vagy kólában főzött sonkát.
A legnagyobb port mégis azzal kavarta, hogy evett. Korábban nem nagyon ettek a főzőműsorok házigazdái, pláne nem úgy, hogy azt teljes odaadással élvezték volna, tepsiről, kézzel, ujjat nyalogatva, sóhajtozva. Nigellából úgy általában is sütött az életöröm, de evés közben mindig nagyon boldog volt, nem beszélt kalóriákról, csak arról, hogy főzni azért jó, mert enni jó. Az, ahogy Nigella evett, már régóta zavarta a kritikusokat, vámpírnak és doromboló macskának nevezték. A celebszakács evési stílusát szexuális jellegűnek, gasztropornónak és túlszexualizáltnak bélyegezték. Különösen az a címlapfotó borított ki mindenkit, amikor karamellát csorgattak végig a celebszakácsnő arcán.
A Bon Appetit újságírója szerint a kritikus hangok (zömmel nyilván férfiak) egyszerűen félreértették Nigellát, szerinte az érzéki élvezetek kifejezése egyáltalán nem egyenlő a szexualitás ábrázolásával, valójában ezeket az élvezeteket nem kéne összemosni, és az evésnek pláne nincs semmi köze a pornóhoz. Elvégre minden átlagember így eszik otthon, amikor épp nem figyelik kamerák, és nagyon ízlik neki az étel. Nincs ebben sem különös, sem szexuális, csak őszinte és hétköznapi.
Édes élet
Ha valamiért el lehetne ítélni Nigellát, az nem a gasztronómia szexualizálása, hanem hogy pályafutása során zömmel rengeteg cukrot és elhízásra hajlamosító ételt készített, miközben egyre többet tudunk ezeknek az élelmiszereknek káros hatásairól, és arról, mennyire veszélyes az elhízás. A fő feladat most éppen az a néha lehetetlennek tűnő kihívás, hogy hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a minden ételtől rettegő diétázás és az ételek élvezete között, miközben úgy tűnik, a közvélemény számára csak a két véglet létezik.
Bár az ételek élvezetének gondolatát azóta rengetegen továbbvitték, és egy időben nagy divatja volt a testpozitivitásnak is, sőt úgy tűnt, elfogadhatóvá válik az is, ha valakin van pár plusz kiló. Aztán az étkezési és testképtrendek újra 180 fokos fordulatot vettek. Egy ideje újra minden a funkcionális táplálkozásról szól, a kalóriadeficitről, a rostbevitelről, a fehérjebevitelről, és csontsovány minden influenszer, modell, színésznő. A közösségi médiában hajszálvékony nők mutatják be, mit esznek egy nap, ami hol attól szürreális, hogy túl sok, és az ember nem érti, hogyan maradnak csontsoványak, hol azért, mert nyomasztóan kevés.
Nigella Lawson egész pályafutása alatt tudatosan épített arra, hogy az étkezést örömforrásként ábrázolja, könyveiben és műsoraiban is gyakran beszél arról, mennyire fontos, hogy bűntudat nélkül, örömmel együnk, legyünk érte hálásak. Azt sem szégyellte soha, hogy nem csontsovány, sőt semmit sem szégyellt, pedig magánéleti botrányait állandóan közvetítette a brit bulvármédia.
