Könyékig szaftos boldogság Pest új mexikói tacózójában

Sosem voltam Mexikóban, fogalmam sincs, milyen az igazi taco, vagy milyennek kéne lennie, és ezzel valószínűleg több magyar van így, mint fordítva. A helyzetet súlyosbítja, hogy hozzánk sokkal nagyobb eséllyel jutnak el az amerikai Tex-mex változatai az eredetiknek, ami a hozzáértők szerint mindent összekutyul mindennel. Bár finom taco sertésből is készülhet, finom hamburger viszont csak marhából, mégis hamburgerezőből van bőven több itthon, köztük sok egészen jó is. Finom tacót viszont még mindig nem olyan könnyű találni. Ennek persze nem csak a hús az akadálya, hanem maga a tortilla lap is, aminek nem búzából, hanem masa harinából kell készülnie. Ez is kukorica ugyan, de nem a térségünkben nagy történelemmel rendelkező kukoricaliszt, hanem a kukorica nixtamilizált (erősen lúgos vízben főtt) lisztje, teljesen más ízű és állagú tortillát eredményez, mint az itteni boltokban kapható búzalisztes verziók.

Hogy milyen az autentikus taco, arról, ismétlem, gőzöm sincs, csak azt tudom, milyen a finom. Most például pont ettem egyet a Múzeum körúton egy pici, belső udvarról nyílt helyiségben, a Takoban (Itt volt korábban a Manu +). A hús nagyon fűszeres, nagyon puha, nagyon szaftos, és rajta van egy csomó friss és savas dolog, nem csak salsák, de pácolt lilahagyma, friss koriander is. Egy pici, éppen csak tenyér méretű tortillalapon fekszik, és annyira magas hegyben van ráhalmozva a töltelék, hogyha nekiállok, és megpróbálom szépen összehajtva megenni, az első harapásnál kiderül: biztosan hullani, csorogni fog, ruha, szem nem marad szárazon, sőt, ideális esetben a könyökömig szaftos leszek. Csak olyan társaságban szabad ilyen helyre menni, akivel az ember nem szégyelli az ilyesmit. Külön jó jel, ha a szaft folyásának nyomán minden ragadni kezd, az azt jelenti, hogy rendesen kollagénes volt a hús. Bár jó hatással volt rám a húsos, a vega legalább ilyen remek volt, nagyon füstösre sütött káposztával készült.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a minimalista menüké a jövő: a Smashy is a kétféle burgerével tarolt, a Takoban is összesen háromféle taco kapható: vega, vegán és húsos, ezen kívül még van egy édesség, olajbogyó, sör, citromos mate, szóval a többi sincs túlbonyolítva.

Kaptunk még kóstolót a házi tortillacsipszből is, ami sokkal vastagabb, robusztusabb és ropogósabb annál, amit megszoktunk, de az íze, a felülete, az illata is egészen más. Készül belőle egy desszert is, ami egészen egyszerű: sós karamell kerül rá és tejszínhab, és a karamell sokkal bátrabban sós az amúgy gyakran sósnak nevezett karamelleknél.

A hely pici, de ez nem feltétlenül baj, hiszen ide nem hosszú ücsörgésekre megy az ember, hanem hogy gyorsan bekapjon valamit ebédre vagy egy esti program előtt. Külön poén, hogy rekeszekből átalakított bárszékeken lehet ülni, amin kényelmes lábtartót is elhelyeztek, szóval miközben az ember orrától bokájáig szaftos lesz, legalább van mire támasztania magát. Nagy szüksége van Budapestnek a jó minőségű és izgalmas gyorsételekre, a Tako workshop úgy tűnik, ilyesmit célzott meg. Mi két-két takóval jóllaktunk, ezek darabja 1200 forint, ami azt jelenti, hogy 2400 forintból jön ki egy főétkezésnyi, na jó, nagyobb étvágyúaknak 3600, de még az is a pesti középkategóriába esik.

Koroknai kolléga egészen másképp ette a saját két tacóját, mint én, így innentől övé a szó.

Felcsillant a szemem, ahogy a birriával indult a (szerencsére) nem túl hosszú étlap, és még mielőtt a tacóban beleharaphattam volna a húsba, már jött is a teaser a szaftos étel levének újrafelhasználásából készült levessel, amit külön fogásként is ki lehet próbálni. Itt már lehetett tudni, hogy minden jó lesz, a leves ugyanis iszonyatosan jól el volt találva fűszerileg, pont annyira csípett, amennyire kell, minden mást az ízek vittek. A taco szinte fantasztikus, a tésztában van anyag, nem olyan, ami nyújtás után szinte átlátszó. Ráadásul finom is, nem csak egy edény, amibe töltik a feltéteket, hanem önmagában is megállja a helyét – ez kiderült abból is, hogy mennyire jól működött külön megsütött tortillachipsként is.

A lényeg viszont maga a töltelék, esetemben a hús, vagyis a birria. (Itt jegyezném meg amúgy, hogy szerencsés időpontban érkeztünk, mert pont a birria volt a húsos verzió, közben a pult mögött már bőszen készült az azt másnap váltó tarja, de valószínűleg azzal sem nagyon lehet mellélőni.) A birria amúgy az egyik, ha nem legkedvencebb mexikói ételem, mondhatnánk rá, hogy Mexikó válasza a pulled porkra, de igazából sokkal közelebb áll az egyik abszolút favorit kajámhoz, a texasi chilihez. A lényeg, hogy a marhahúst (eredetileg kecskét) nem túl csípős csilipaprika társaságában, elég sok lével felöntve szinte főzelékké puhítja az ember, így kap egy, a pörköltnél hígabb, a levesnél sűrűbb ételt, ami ideális tunkolásra, mártogatásra, szaftevésre, vagyis szinte arra teremtették, hogy tacóba kerüljön.

Tako
Múzeum körút 7.
Nyitvatartás: szerdától szombatig 12:00-21:00