Közélet

Őrülten eladósodtunk, hogy a bukást megússzuk, most egy darabig lehet dőzsölni
Az euróválság kitörése óta mást sem lehetett hallani, mint hogy az USA mennyivel jobban csinálja. Most úgy tűnik, mégis az európai kilátások a jobbak.
Kiosztották a 420 milliárdos giga-szennyvíztender tizedét
Akkora csatornázás lesz itt, hogy olyat még nem látott az ország.
Nagy pénzosztást rendeztek nyár végén a minisztériumokban
A cégek nem emelték tovább a fizetéseket augusztusban, de az egész évet nézve így is 11 százalék felett nőttek eddig a rendszeres keresetek.
Nagyjából negyvenmilliárd forintot hirdetett el az állam az első félévben
Ez sokkal több, mint egy évvel korábban, és a fele kormányközeli médiacégekhez ment.
A történelmi visszaesés után százmilliárdokat költene az állam kutatás-fejlesztésre
A felsőoktatásban ugyan évről évre csökkenek a K+F-re fordított pénzek, de az innovációs hivatal optimistán látja a jövőt.
A legnagyobb hatalmú ember erősödéséről dönt a kínai pártkongresszus
Ötévente lehet csak úgy belelátni a kínai politika fekete dobozába, mint most. Ma kezdődött el a Kínai Kommunista Párt kongresszusa.
Trump kormánya leárfolyammanipulálózhatta volna a kínaiakat, de nem tette
Az USA gyanakodva méreget mindenkit, aki lenyomja kereskedelemben.
Ugyanarról a halászhajóról kerül a boltba a szabadon fogott és a hálóban vergődő hal
A tonhalkonzerven lévő jelölés nem hazudik, de nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen üzleti érdekek vannak a háttérben.
Semmiben nem jobbak a családi cégek a többi vállalkozásnál
A Budapesti Gazdasái Egyetem (BGE) átfogó tanulmányt készített a magyarországi családi vállalkozásokról. A terület azért érdekes, mert eddig idehaza viszonylag hanyagolt volt külön őket vizsgálgatn...
Kövess minket Facebookon is!