Nem ruháznak be annyit a cégek, amiből tartani lehetne a színvonalat
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Az összes beruházás 3,6 százaléka megy az oktatásba és az egészségügybe, és tavalyhoz képest ez is duplázódás.
Éves összevetésben több mint 18 százalékkal nőttek a beruházások Magyarországon, közölte a KSH, de ez annak is köszönhető, hogy tavaly különösen csapnivaló évünk volt ebből a szempontból. Akkor az uniós források átmeneti visszaesésével nyilvánvalóvá vált, hogy milyen kevés termelőeszközt vesznek a magyar vállalatok – ami az egyik legfontosabb tényező azok közül, amik meghatározzák a jövőbeli növekedést.
A mostani bővülés ellenére a – végleges GDP híján csak becsülhető – beruházási ráta még mindig csapnivaló, továbbra sem éri el a GDP húsz százalékát, ami közgazdászok szerint arra utal, hogy az épületek és eszközök amortizációját sem pótolják a beruházások.
A beruházás és a bruttó állóeszköz felhalmozás majdnem ugyanaz, csak utóbbiba a fizikai eszközökön túl beleértik a kutatás-fejlesztést, az immateriális javak beszerzését és a lízingelt eszközöket is.
A költségvetési szervek beruházásai 65 százalékkal nőttek éves összevetésben, ami arra utal, hogy az uniós források felhasználása van jelentős részben a növekedés mögött. Igaz, a magáncégek beruházásai is emelkedtek 18 százalékkal.
Ha megnézzük, melyik ágazat milyen időtávon mennyire bővült, látható, hogy a gazdaság idei sikerágazatai az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás és a művészet, de ennek a tavalyi, nagyon alacsony bázis az oka: ezekre a területekre idén eddig összesen 480 milliárd forint ment, ezen belül az oktatási és egészségügyi beruházásokra csak 148 milliárd, az idei beruházások mindössze 3,6 százaléka.
Az is látható, hogy a szállítmányozás ágazat beruházásai az év első felében gyorsabban bővültek, mint az utóbbi három hónapban. A feldolgozóipar, és azon belül az autógyártás viszont változatlanul hasít, itt 15 százalékkal több termelőeszközt szereztek be a cégek, mint egy évvel ezelőtt.
A fenti ábráról le kellett hagyni az aprócska magyar bányászati szektort, itt ugyanis megháromszorozódtak a beruházások, a KSH megfogalmazása szerint a szénhidrogén-kutatásokkal kapcsolatos feltárások miatt – igaz, az összeg nem olyan nagy, 5 milliárdról háromszorozódott 15 milliárdra.
(MTI Fotó: Máthé Zoltán)