Ismét lángokban az amazóniai esőerdő, idén még pusztítóbb tüzek lehetnek
Ismét lángokban az amazóniai esőerdő, idén még pusztítóbb tüzek lehetnek
Közel negyven százalékkal több erdőtűz alakult ki, ami azt vetíti előre, hogy a tavalyinál is súlyosabb tüzek lesznek a száraz évszakban.
A fideszes településeknek is fájhat az önkormányzati megszorítás
A fideszes településeknek is fájhat az önkormányzati megszorítás
Főleg a települések adottságaitól függ, hogy mennyire sújtják a kormányzati elvonások, amelyek várható mértékét az összes város és falu esetében térképre vittük.
A gyermekbe való befektetés megtérülésének logikus csatornája a nyugdíj
A gyermekbe való befektetés megtérülésének logikus csatornája a nyugdíj
Burkoltan a mai nyugdíjrendszer is azt ígéri, hogy a gyermeknevelés hozamából lesz nyugdíjunk. De akkor miért nem ennek megfelelőek a szabályok?
Hogyan nyerhetett az elnök 92 százalékkal az egyik legdemokratikusabb országban?
Hogyan nyerhetett az elnök 92 százalékkal az egyik legdemokratikusabb országban?
A regnáló elnök, Gudni Johannesson sikere a sajátos politikai hagyományból ered, amely miatt sokszor választás nélkül maradhatnak hatalmon az elnökök.
Jelentősen megnőtt az orvvadászat a karantén alatt Magyarországon
Jelentősen megnőtt az orvvadászat a karantén alatt Magyarországon
A madártani egyesület adatai alapján sokéves csökkenő trend után közel kétszeresére nőtt az illegális vadászat az év első négy hónapjában.
Egyre kevesebb lazac lát életében tengert vagy folyót
Egyre kevesebb lazac lát életében tengert vagy folyót
Világszerte gyorsan nő a kereslet a lazac iránt, és ezt egyre inkább szárazföldi haltelepekkel fogják kielégíteni.
Vaszily Miklós, akitől az Indexet féltik, Mészáros Lőrinc pénzével indított új médiacéget
Vaszily Miklós, akitől az Indexet féltik, Mészáros Lőrinc pénzével indított új médiacéget
Mészáros Lőrinc azóta nem húzott nagyot a médiapiacon, hogy ingyen és bérmentve átadta médiabirodalmát a fideszes médiaalapítványnak.
A helyi közösségek tudnak legtöbbet tenni azért, hogy csökkenjen a bűnözés
A helyi közösségek tudnak legtöbbet tenni azért, hogy csökkenjen a bűnözés
Egy tanulmány annak járt utána, hogy mennyire hasznosak a helyi nonprofit vállalatok a bűnmegelőzésben.
A Nikola lett az új Tesla, már többet ér, mint a Ford, pedig egyetlen járművet sem adott el
A Nikola lett az új Tesla, már többet ér, mint a Ford, pedig egyetlen járművet sem adott el
Az üzemanyagcellás kamion ígéretével tőzsdére lépő Nikola Motors lett a befektetők új szerelme. A társaság az üzleti életben még semmit sem bizonyított, és az a piac, amelyre be fog törni, a...
Meghal az email, de mi marad utána?
Meghal az email, de mi marad utána?
Lassan annyi ideje temetik az emailt, mint az Ottomán Birodalmat. Ki fogja leváltani az én@gmail.com-ot?
Kövess minket Facebookon is!