A Wagner sem úszta meg veszteségek nélkül a példátlan szombati akcióját
A Wagner sem úszta meg veszteségek nélkül a példátlan szombati akcióját
Néhány katonai járművet biztosan elveszített a lázadás során a magánhadsereg, de az orosz légierő veszteségei még ezzel együtt is sokkal súlyosabbak.
Most üt vissza az oroszokra az ukrajnai óriásgát elpusztítása
Most üt vissza az oroszokra az ukrajnai óriásgát elpusztítása
Az ár levonult, az oroszok átcsoportosítottak, az ukránok pedig létrehoztak egy kisebb hídfőt a Dnyeper bal partján. A szorongatott oroszok az interneten kérnek légi támogatást.
Reménykedni a reményben – az Ózd melletti Arlón jezsuiták viszik az állami felzárkóztató programot
Reménykedni a reményben – az Ózd melletti Arlón jezsuiták viszik az állami felzárkóztató programot
A borsodi Arló az ország legszegényebb településeinek egyike. A jezsuiták próbálják meg ott a lehetetlent: felzárkóztatni az ott élőket.
Világszerte szabadulnának az irodáktól a befektetők, míg a magyar állam gigaprojektet vesz
Világszerte szabadulnának az irodáktól a befektetők, míg a magyar állam gigaprojektet vesz
A járvány után a világgazdasági körülmények sem kedveztek a kereskedelmi ingatlanok piacának a közelmúltban.
Lehet-e esélye Prigozsinnak Putyin ellen?
Lehet-e esélye Prigozsinnak Putyin ellen?
Rengeteg a kérdés: például vannak-e Prigozsinnak kiváró szövetségesei az orosz politikai elitben.
Kétségbeesetten próbálták megállítani Putyin csapatai a Wagner előretörését
Kétségbeesetten próbálták megállítani Putyin csapatai a Wagner előretörését
Mivel az orosz hadsereg java része Ukrajnában harcol, leginkább a légierő próbálta megállítani a Moszkva ellen törő Wagnert, kevés sikerrel. Este egy megállapodás alapján a zsoldossereg mégis...
Máris nagy szolgálatot tett az orosz puccskísérlet az ukránoknak
Máris nagy szolgálatot tett az orosz puccskísérlet az ukránoknak
Putyin rendszerének legmélyebb válságával néz szembe, a következmények nehezen beláthatók a legtöbb atomfegyverrel rendelkező országban. Az ukránok mindenesetre igyekeznek kihasználni a helyzetet.
A Wagner-zsoldosok halálával is szürkül az orosz gazdaság
A Wagner-zsoldosok halálával is szürkül az orosz gazdaság
A digitális banki szolgáltatások helyett a rubelmilliókkal kitömött zsákok felé menetel az orosz hadigazdaság.
Húszezer magyar dolgozó várja, összeomlik-e néhány nap múlva a hazai hulladékkezelés
Húszezer magyar dolgozó várja, összeomlik-e néhány nap múlva a hazai hulladékkezelés
Aggasztó előjelek közepette veheti át júliustól a Mol leányvállalata az országos hulladékkezelést, az ezzel párhuzamosan növekvő díjak miatt pedig ismét drágulhatnak az élelmiszerek.
Nem azok vállalják a legtöbb gyereket, akiket a szűkített babaváró megcéloz
Nem azok vállalják a legtöbb gyereket, akiket a szűkített babaváró megcéloz
Csak a harminc alatti nők vehetik majd fel a babavárót, pedig a legtöbb szülés az idősebb korcsoportban történik.
Kövess minket Facebookon is!