Friss hírek

Magyarországon esett a legnagyobbat tavaly az adóbevétel az egész EU-ban
Nem kell megijedni, a régióban még így is a magyar állam vonja el a legtöbb forrást a gazdaságból.
Nem tartják be az országok, amit Párizsban ígértek, és továbbra is árasztják a légkörbe a...
Az ENSZ szerint egyre nagyobb a szakadék a valóság és az országok ígérgetése között. Egyre nehezebb lesz megmenteni a bolygót.
Közel félezer német cég van, ami valamiben világelső
Azért sikeresek a cégek, mert a piaci réseket keresik, megbecsülik a munkatársakat, folyamatosan képzik őket, sokat költenek innovációra és digitalizációra. Magyarországról nézve ez nagyon messze van.
Már a roma fiatalok kétharmada korai iskolaelhagyó
A Fidesz igyekszik a fiatalokat minél hamarabb kiterelni az iskolából, a leghátrányosabb helyzetűek esetében pedig ez könnyen sikerül is.
Ha igaz, hogy megszületett egy génmódosított ikerpár, akkor ez egy emberkísérlet
Óriási a zavar és a felháborodás a nemzetközi tudományos életben, miután egy kínai kutató azt állítja, megszületett Lulu és Nana. Akik egy embrionális génmódosítás következtében soha életükben nem...
Sok országban gyorsabb a mobilnet, mint a wifi
Magyarországon nem mértek jelentős különbséget a kettő között.
Szintet léptek az emailes lehúzások, most már a nemzetközi vállalatokat célozzák
Az emailes csalók a multinacionális vállalatok pénzére utaznak, amit a beosztottak megtévesztésével csalnak ki.
21 apró iroda és lakás, ahol sok tízmilliárdnyi közpénz tűnt el
A legnagyobb adótartozást felhalmozó cégek negyede, közel 400 vállalat mindössze 21 címre van bejelentve. Van ahol 38 ilyen vállalkozás „működik”. Miért nem tesznek semmit?
Az amerikai gazdaság tizedét leradírozhatja az éghajlatváltozás, méghozzá Trump tudósai szerint
Az elnök szavazóit nem érdekli az amerikai tudósok hivatalos jelentése, ami szerint egyre fájdalmasabb következményei lesznek az éghajlatváltozásnak. Ha nem változik valami, a gazdaságból sem marad...
Kövess minket Facebookon is!