Friss hírek
Márciusban nem haltak meg a szokásosnál többen Magyarországon
Sem a vírus, sem az egészségügy felkészítése nem okozott a szokásostól elrugaszkodó halálozást. Legalábbis márciusban.
Maszkban ülő vendégek félig üres éttermekben, ez az újraindulás vár a vendéglősökre
Az éttermek vagy elbarikádozzák egymástól a vendégeket, vagy félházzal kell kigazdálkodni a költségeiket, legalábbis erre utalnak a járvány szempontjából jóval előttünk járó ázsiai országok példái.
Eljött az ésszel vásárlók és a korrekt szervizek aranykora?
Sokan keverik a garancia, a szavatosság és a jótállás fogalmait, pedig adott esetben több tíz- vagy százezer forint lehet a különbség.
Nem a valós képet mutatja a Gulyás Gergely által bemondott 51 ezer új álláskereső
A járvány kitörése óta először közölt érdemi adatot a hazai munkaerőpiacról a kormányzat, de ezek valójában egy korábbi állapotot mutatnak.
Az emberség és a gazdasági érdek most egy irányba mutat
A szolidaritás erkölcsi parancsa mellett számos pragmatikus érv is szól a bajba jutott emberek és családjaik megsegítése mellett.
Mekkora élelmiszerár-emelést hoz a járvány Magyarországon?
A boltláncok megpróbálhatják a vásárlók és a beszállítók torkán lenyomni a különadót, de az egymással ellentétes folyamatok miatt nehéz jósolni.
A nyugdíjasok egészsége is fontos, nem csak a nyugdíjrendszer fenntarthatósága
Vajon javul vagy romlik a dolgozók egészsége a nyugdíjba vonulás után?
Legkésőbb év végétől nincs, aki üzemeltesse a BKK jegyautomatáit
A cég jegybevételének 60 százaléka származik az automatákból, így elég komoly problémát okozna ezek kiesése. A szerződés azonban úgy tűnik, végleg lejár.
Az EU két nagy problémát is tudna kezelni, ha a járvány tanulságait okosan vonja le
Ha Kelet-Ázsia helyett a Közel-Kelet és Észak-Afrika lenne Európa új gyára, azzal jól járnának az uniós cégek, és a migrációt is sikerülhetne megfékezni.
Másfélszeresére nőtt márciusban a családon belüli erőszak, a bűnözés negyedével csökkent
A rendőrségi adatokban nem lehet a kuruzslók nyomára akadni. A családon belüli feszültséget növeli a sok otthonlét, a lopásokra viszont jótékonyan hat.









