Friss hírek

Egyre drágább a kávé, de ez látszólag senkit sem zavar
Minden összejött ahhoz, hogy dráguljon a kávé a világpiacon, és a vezető szereplők úgy érzik, hogy a pluszköltséget gond nélkül át tudják hárítani a fogyasztókra.
Most épp jól jön a saját deviza, de euróval hosszabb távon százmilliárdokkal lennének beljebb az...
Egy válságos időszakban, mint a mostani is, jól jön az önálló monetáris politika, a saját deviza és az ehhez kapcsolódó kamatpolitika. A másik oldalon azonban ott van az a sok 100 milliárd forint, ...
Esze ágában sincs visszamenni dolgozni a turizmusba azoknak, akik a járvány miatt elmentek
Alsó hangon 35 ezer alkalmazott hiányzik az ágazatból. A cégek versenyeznek az alkalmazottakért, ami nagyon komoly béremelkedést hozhat már rövidtávon is.
A fapadosok utasszámán látszik, hogy tömegek voltak kiéhezve az utazásra
Idén Olaszország lett a Wizz Air legnagyobb piaca, a magyarok pedig rendületlenül célozzák a szokásos tengerparti üdülőhelyeket.
Az Amazonas pusztulását okozó régi problémák megoldására nem sok esély látszik
A brazil államapparátus tehetetlensége, a szegénységtől való menekülés, a bűnszövetkezetek működése és a nemzetközi kereskedelem szövevényes hálója akadályozza a terület megmentését.
Mennyit fog érni egy nyugdíjmegtakarítás 2050-ben – ez a klímaátmenet kérdése, és a válasz a...
Mennyit hoz addig egy Mol, OTP vagy Telekom részvény? Ha ezt kérdezzük, akkor máris mindenki érti, miről beszélünk – a Cambridge Econometrics szakértőjének elemzése.
Hat éve nem volt ilyen kegyetlen a nyár
A mostani már a hatodik olyan idei hőhullám, amely miatt hőségriasztást kellett kiadni, a nyári viharok pedig 2015-ben okoztak legutóbb annyi kárt, mint idén.
Jelzésértékű, hogy a német Lidl napokon belül kannabiszízű termékek sorát kezdi el árulni
Németországban nő a támogatottsága a rekreációs használat engedélyezésének, ennek is hatása lehet a diszkontlánc lépésére. A magyar megjelenésről egyelőre nem nyilatkoznak.
Az amerikai gyerekek és fiatalok már nagyrészt készételen élnek
A magas feldolgozottságú ételek fogyasztása egyre nagyobb arányú a felmérések szerint.
Amivel ez az osztrák kisváros kísérletezik, az már tényleg zöld tömegközlekedés
Megújuló forrásból származó hidrogénnel hajtott busz fut Wels útjain.
Kövess minket Facebookon is!