Friss hírek
Se bolt, se munka, se iskola – a legszegényebb magyar településen egy másik jövőről álmodnak
Az Igazgyöngy Alapítvány 2012-ben a generációs mélyszegénység láncolatának megszakítását célzó komplex társadalmi programjának egyik elemeként indította el a Szunót.
Szabadkáról rappelnek Észak-Afrikában, 3000 euró az embercsempészek tarifája egy magyar tranzitért
A balkáni tranzitútvonal egyre fontosabb az észak-afrikai és az Észak-Afrikán keresztül érkezőknek is.
Pár éven belül eltűnnek az autószalonok Európából
A márkakereskedők eltűnésével a vásárlók is jól járhatnak, mert bár sokkal kisebb terük lesz az áralkura, eltűnik a márkakereskedői jutalék és a készletfinanszírozási költség is, amit eddig a bankok...
Szabotázsakciótól féltik az első cseppfolyósított földgázt fogadó dokkot Németországban
Az Északi Áramlat vezetékei ellen elkövetett merényletek miatt fokozott védelmet kap az egyébként szélsebesen épülő kikötőt.
Ilyen körülmények között telnek a hétköznapok Kijevben, mióta az oroszok a civil infrastruktúrát...
Ugyan az ukrán haderő sikereket ér el a fronton, ez egyelőre nem változtat Moszkva stratégiáján, aminek lényege, hogy elviselhetetlenné tegye a civil életet és megtörje a helyi közösségeket.
Pánik helyett klímarealizmusra van szükség
A HOLDBLOG adásában szó lesz az egyre zaklatottabb piaci eseményekről, valamint a magyar kormány szerepéről a történelmi léptékkel is kiugróan magas inflációban.
Az új miniszter szerint jól meg kell választani a terepet, ha politikai hátszél nélkül akar...
A mai hírlevélben még írunk a KKV-s árstopról, a pusztuló magyar erdőkről és egy Magyarországra települt háborús fotósról.
A kamatstop most segít azoknak, akik nem terveztek alaposan, de emiatt később az előrelátókon is...
A rosszabbul gazdálkodó kkv-k kaptak érdemi segítséget a kamatplafonnal, viszont a bankok szorult helyzete miatt apadó hitelforrások a gazdaság egészére nézve lesznek károsak.
Budapesten kiemelkedően jó a magasan képzett fiatalok aránya, de a keleti országrész brutálisan le...
Hiába az erős kereslet a diplomások iránt a munkaerőpiacon, az ország keleti részein alig van belőlük.
Egy gyanús példa arra, hogy jobban emelik az árakat a gyártók, mert most mindent lenyel a vásárló
A Penny anyavállalatának német vezetője nyíltan nekiment egyes beszállítóknak, mert azok nagyobb áremelést kérnek a saját termékeikre, mint a saját márkásokra.









