Megfeleződött a kormányzati optimizmus, csak az önfényezés töretlen

2024. augusztus 9. – 17:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megfeleződött az idei gazdasági növekedésre vonatkozó kormányzati várakozás. Nagy Márton minisztériuma szerint ugyanakkor így is sikeres a gazdaságpolitika.

Két százalék körüli GDP-növekedés várható idén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Portfolión közölt írása szerint, ami egy újabb szám a 2024-es gazdasági teljesítményre vonatkozó kormányzati előrejelzések csökkenő sorozatában. Az NGM munkatársai a várható növekedést „egyáltalán nem rossz, sokkal inkább kiemelkedő teljesítménynek” értékelik.

Előzmények: eleinte még négy százalékos GDP-növekedést várt 2024-re a kormány, ám Nagy Márton gazdasági miniszter márciusban az exportpiacok átmeneti gyengeségére hivatkozva már csak 2-3 százalékos bővülést látott reálisnak. Az év elején a kormányon belül is lehettek véleménykülönbségek a gazdaság kilátásairól.

  • Ezt az NGM és Pénzügyminisztérium különböző előrejelzései sejtették, utóbbi ugyanis rendre pesszimistábbnak mutatkozott Nagy Márton minisztériumánál: eleinte 3-4 százalékos növekedést – a decemberi makrogazdasági előrejelzésben 3,6 százalék szerepelt –, majd márciusban már az Európai Bizottság 2,4 százalékos prognózisát említve.
  • 2,5 százalékos növekedésről beszélt Nagy Márton is áprilisban, továbbra is az export gyengélkedésére, illetve a kedvezőtlen németországi gazdasági körülményekre panaszkodva. Ekkorra már a két minisztérium hasonlóan látta az idei és a jövő év várható gazdasági növekedését, 2025-re mindkét intézmény 4,1 százalékos előrejelzést adott.
Miért fontos ez?

Tavaly a magyar gazdaság teljesítménye összességében 0,7 százalékkal csökkent, aminek hatásai félő volt, hogy áthúzódnak erre az évre. Noha Orbán Viktor márciusban még a magyar gazdaság lendületvételéről beszélt, most már látszik, hogy a gyors felpattanás elmarad, amit gyenge ipari és fogyasztási adatok is mutatnak.

Alulnézet: az ipari termelés csökkenése az autópiac globális gyengélkedéséhez köthető jórészt, annak ugyanis már a jármű- és az akkumulátoripar révén is kitett a magyar gazdaság. A belső körülményekről azonban jobban árulkodik a feszes munkaerőpiac és a növekvő reálbérek ellenére visszafogott fogyasztás, a lakosság valószínűleg „nem mer” még komolyabban költeni.

Tágabb kontextus: az Európai Unió egészére nézve mindössze egy százalékos GDP-növekedést vár idén az Európai Bizottság, és bár a Magyarországra vonatkozó, 2,4 százalékos előrejelzése a hetedik legmagasabb érték a tagállamok között, a májusi számítások óta romlottak a kilátások.

Mit mondanak ők? „A gazdaságpolitika 2024-ben eddig eredményesen vette az akadályokat egyre erősödő ellenszélben is. A régiós országok adottságait és helyzetét is figyelembe véve pedig megállapítható, hogy az eddig felmutatott eredmények nemhogy cáfolnák, hanem éppen alátámasztják a gazdaságpolitika sikerét” – írták az NGM szerzői a már említett cikkben.

Mi várható? Mivel éves alapon az első negyedévben 1,6, a másodikban 1,3 százalékkal nőtt a magyar gazdaság*

A naptárhatással és szezonálisan kiigazított adatok szerint. A nyers adat 1,1, illetve 1,5 százalék. (2023-ra a kiigazított adat -0,7 százalék, a nyers -0,9 százalék.)

, a 2 százalék eléréséhez is gyorsulnia kellene a növekedésnek. Ebben nem mindenki bízik, az ING elemzői például már csak 1,5 százalékos idei növekedéssel számolnak.

Nem Németország fogja kihúzni a gödörből a magyar gazdaságot
Kapcsolódó
Nem Németország fogja kihúzni a gödörből a magyar gazdaságot
Már nem a magas energiaárak, hanem a gyorsan romló demográfia, alacsony beruházási szint és politikai patthelyzet húzza vissza a német gazdaságot.

Begyűrűzik az autópiac vergődése, lehúzhatja a magyar GDP-t is
Kapcsolódó
Begyűrűzik az autópiac vergődése, lehúzhatja a magyar GDP-t is
Nagy Márton pesszimista lett a jövő héten nyilvánossá váló második negyedévi GDP-adattal kapcsolatban.

Tavaly a mezőgazdaság mentette meg a magyar gazdaságot, idén viszont lehúzhatja
Kapcsolódó
Tavaly a mezőgazdaság mentette meg a magyar gazdaságot, idén viszont lehúzhatja
A forróság és a szárazság egyre inkább veszélyezteti a kukorica és a napraforgó termését, ami negatívan befolyásolhatja az ország gazdasági teljesítményét.

Beragadt fékként lassítja az ipar a magyar gazdaságot, hogy lesz ebből gyorsulás?
Kapcsolódó
Beragadt fékként lassítja az ipar a magyar gazdaságot, hogy lesz ebből gyorsulás?
Az ipar gyengélkedése valószínűleg egész évben visszafogja a gazdaság teljesítményét, így leginkább csak a fogyasztás bővülésében lehet bízni.

Vágólapra másolva
Kövess minket Facebookon is!