Kedden a tárgyalások és az ágyúzások is folytatódtak – képekben az orosz–ukrán háború 34. napja

2022. március 29. – 22:01

frissítve

Kedden a tárgyalások és az ágyúzások is folytatódtak – képekben az orosz–ukrán háború 34. napja
Mentők állnak a bombázást követően lerombolt ukrán kormányhivatal épületének helyén, Mikolajivban, március 29-én – Fotó: Nacho Doce

 / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A háború 34. napján, kedden is folytatódtak Isztambulban a tárgyalások. Miután hétfőn az ukrán delegáció egyes tagjai mérgezéses tüneteket produkáltak a találkozó után, kedden már azt javasolták a tárgyalóknak, hogy semmit ne egyenek és igyanak, valamint ne érintsenek meg semmilyen felületet, amíg az oroszokkal beszélnek. A találkozó kézfogás nélkül indult, és négy órán át tartott.

Előzetesen nem fűzött nagy reményt az eredményekhez az ukrán tárgyalófél, úgy sem, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelezte, hajlandó tárgyalni Ukrajna semlegességéről. Mégis történtek kisebb előrelépések: Ukrajna közölte, hogy elfogadná a semleges státuszt – Oroszország egyik legfontosabb követelését – biztonsági garanciákért cserébe. A terv szerint népszavazáson fogják megkérdezni az ukránoktól, hogy jóváhagyják-e, hogy Ukrajna bizonyos biztonsági garanciákért cserébe semleges ország maradjon, tehát hogy a jövőben sem lesznek NATO-tagok.

Az oroszok is kiadtak egy közleményt a tárgyalások után, amelyben azt ígérték, hogy a csapataik számát „drasztikusan csökkentik” Kijev és Csernyihiv körül. Eleinte úgy tűnt, hogy ez valóban meg fog történni, a CNN arról írt, hogy Oroszország elkezdte kivonni erőinek egy részét Kijevből, és a britek is kevesebb bombázásról számoltak be. Később viszont az Egyesült Államok és Joe Biden jelezte, hogy fenntartásokkal kezeli az orosz ígéretet. Az ukránok délután megerősítették, hogy az orosz erők egyes alakulataikat elkezdték visszavonni Kijev és az ország északkeleti részében lévő Csernyihiv megyékből Belaruszba.

Miközben sorra utasítják ki Európa különböző országai az orosz diplomatákat, a magyar diplomáciának sem volt gyümölcsöző napja kedden. Kiderült, hogy miután a csehek és lengyelek jelezték, hogy a Moszkva elleni fellépés langyos támogatása miatt nem vesznek részt a Budapestre tervezett V4-es védelmi találkozón, a magyar kormány lemondta az eseményt. Részletek a cikkünkben. Emellett a dán parlamenthez intézett felszólalásban Zelenszkij elnök ismét odaszólt Magyarországnak. „Európa pedig nem hallgathatja tovább Budapest kifogásait” – mondta.

Fotó: Ukrainian State Emergency Service / Anadolu Agency / AFP
Fotó: Ukrainian State Emergency Service / Anadolu Agency / AFP

Tüzet oltanak egy üzemanyagbázison, Klevan közelében.

Az elmúlt napokban több ukrán olajtárolót is találat ért Kijev, Lviv, Zsitomir, Luck, illetve hétfő este Rivne közelében. Az ukrán hadsereg közlése szerint egyértelmű, hogy összehangolt akcióról van szó orosz szempontból, amivel logisztikai nehézségeket és „humanitárius katasztrófához vezető helyzetet” próbálnak teremteni.

Fotó: Narciso Contreras / Anadolu Agency / AFP
Fotó: Narciso Contreras / Anadolu Agency / AFP

Az ukrán Revanche zászlóalj önkéntes harcosa egy helyi falu lakóházának nappalijában pihen a Kijevtől keletre fekvő frontvonalon.

Fotó: Yuriy Dyachyshyn / AFP
Fotó: Yuriy Dyachyshyn / AFP

Rokonok az orosz invázió során meghalt ukrán katona, Teodor Oszadcsij temetésén a lvivi temetőben.

Fotó: Sergei Supinsky / AFP
Fotó: Sergei Supinsky / AFP

Az önkéntesek pakolják a homokzsákokat Kijevben, hogy eltakarják és megvédjék Olga hercegnő, Szent András apostol, valamint Szent Cirill és Metód egyházatyák szobrait.

Fotó: Stanislav Yurchenko / Reuters
Fotó: Stanislav Yurchenko / Reuters

Az Ukrán Önkéntes Hadtest tagjai tarack löveggel lőnek Zaporizzsja régióban.

Fotó: Viacheslav Ratynskyi / Reuters
Fotó: Viacheslav Ratynskyi / Reuters

Civilek célra tartanak egy fegyverkiképzésen Lvivben. Ők önként jelentkeztek a Területi Védelmi Erőkbe.

Fotó: Zohra Bensemra / Reuters
Fotó: Zohra Bensemra / Reuters

Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka csapatainál tett látogatásakor újságíróknak beszél.

Fotó: Angelos Tzortzinis / AFP
Fotó: Angelos Tzortzinis / AFP

Ukrán menekültek állnak sorban fuvarra várva Lengyelországban, Medyka határátkelőnél.

Fotó: Ronaldo Schemidt / AFP
Fotó: Ronaldo Schemidt / AFP

Mentők takarították el egy több mint 50 ezer tonna mélyhűtött élelmiszert tartalmazó raktár romjait az ukrán fővárostól, Kijevtől északra fekvő Brovari városában. A raktárt az oroszok lőtték szét.

Fotó: Chingis Kondarov / Reuters
Fotó: Chingis Kondarov / Reuters

Ramzan Kadirov, a Csecsenföld vezetője hallgatja az orosz hadsereg parancsnokát, Andrej Mordvicsev altábornagyot Mariupol városában az ukrán–orosz konfliktus során egy műveleti központban tartott megbeszélésen.

Mariupolban tovább folytatódnak a harcok, a világ legrégibb katonai elemző intézete szerint a dél-ukrajnai város bármikor eleshet. A megszállás alatt levő városban az oroszok orosz városvezetést neveztek ki. Ők elsőként az oroszok által elvágott mobilhálózati és internetes rendszert állítanák vissza.

Fotó: Cem Ozdel / Anadolu Agency / AFP
Fotó: Cem Ozdel / Anadolu Agency / AFP

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter (középen) köszönőbeszédet mond az orosz–ukrán delegációk közötti béketárgyalásokon. Ibrahim Kalin, a török elnökség szóvivője (az asztalfő balján) és a török külügyminiszter-helyettes, Sedat Önal (az asztalfő jobbján) is részt vett az ülésen.

Fotó: Nacho Doce / Reuters
Fotó: Nacho Doce / Reuters

Mentők dolgoznak egy bombázás miatt megsemmisült ukrán kormányhivatal épületének helyén Mikolajivban. A kormányépületet kedd reggel érte rakétatalálat. Legalább 33 ember életét vesztette a támadásban. Minden bizonnyal a területi kormányzó Vitalij Kim lehetett a célpont, ő viszont a támadás idején nem tartózkodott még hivatalában. A kormányzó ugyanakkor nem veszítette el a humorérzékét: azzal viccelődött, hogy ezek szerint az oroszok már nem akarják elfoglalni a békeidőben félmilliós várost, ellenkező esetben ugyanis szükségük lett volna az irodákra a kormányépületben.

Fotó: Thomas Peter / Reuters
Fotó: Thomas Peter / Reuters

Ukrán katona egy Harkivban lefoglalt tank tetején.

Kapcsolódó