Mérgezés tünetei jelentkeztek Roman Abramovicsnál, az ukrán delegáció két tagját is megmérgezhették március elején

2022. március 28. – 17:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Március elején Roman Abramovics orosz oligarcha többször is találkozott ukrán tisztviselőkkel, hogy a háború lezárásáról tárgyaljanak. A Wall Street Journal forrásai szerint az ukrán delegáció néhány tagjánál és Abramovicsnál is mérgezés tünetei jelentkeztek. A hírt az üzletember szóvivője is megerősítette, de más célpontokról, illetve a támadás forrásáról nem közölt részleteket.

Egy amerikai tisztségviselő azt mondta a Reutersnek, hogy a hírszerzésük szerint nem mérgezés történt, hanem környezeti tényezők okozták a tüneteket.

Abramovics Kijevben és Lvivben is járt, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is találkozott – utóbbinál nem jelentkeztek tünetek. Abramovics és a két magas beosztású ukrán hivatalnok viszont állítólag vörös szemekről, folyamatos és fájdalmas könnyezésről és a kezük és arcuk hámlásáról számoltak be.

A források szerint olyan moszkvai tisztviselők állhatnak az állítólagos mérgezés mögött, akik nem akarják, hogy a háború véget érjen.

Már mindhárom érintett jól van, nincsenek közvetlen életveszélyben. Megkérdezett szakértők a rendelkezésre álló információk alapján nem tudták megmondani, hogy biológiai vagy vegyi fegyver vagy egy elektromágneses sugárzást bevető támadás áll a tünetek mögött.

A Bellingcat oknyomozó ügynökség is megerősítette, hogy az érintetteknek mérgezésre utaló tüneteik voltak. Azt írják, hogy a március harmadikáról negyedikére virradó éjszaka jelentkeztek a tünetek, amik megegyeznek egy vegyi támadás lehetséges következményeivel. A megbetegedő delegáltak csak csokit ettek és vizet ittak. Egy negyedik ember is pont ugyanezeket fogyasztotta, de nála nem jelentkezett tünet.

Abramovics március 14-én Izraelből repült Törökországba, akkor már felépülhetett.

Roman Abramovics a Ben Gurion reptér VIP-várójában március 14-én – Fotó: Stringer / Reuters
Roman Abramovics a Ben Gurion reptér VIP-várójában március 14-én – Fotó: Stringer / Reuters

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!