Hetvenezer képet néztünk át ezekért a piros öltönyökért

2020. december 27. – 09:51

Hetvenezer képet néztünk át ezekért a piros öltönyökért
Fotó: Budapest Főváros Levéltára; Leltári szám: HU_BFL_XXIX_1753_b_1990_01265

Istenem, azok a hetvenes-nyolcvanas évek. A szocialista kis- és nagyvállalatokban, a minisztériumokban mindig muszáj volt valamit ünnepelni. Ez volt az az időszak, amikor minden áldott névnapot meg kellett ülni, az ebből az alkalomból történő fékeveszett italozást jelentette az úgynevezett névnapozni ige. (Vö. bebaszni.)

De a névnapozáson túl is volt éppen elég ok az ivásra. Kongresszusok, konferenciák, beszámolók, bemutatók, brigád- és testvérszervezeti találkozók, kiváló dolgozó kitüntetések átadása, szakmai napok, vásárok, pártalapszervezeti és munkásgyűlések. És ha már ünnepelnek, akkor hidegtálat kellett rendelni a Pannónia Vendéglátóipari Vállalattól („Klárika, aszpikos sonkatekercs mindenféleképpen legyen rajta, az a kedvencem”), de mindenekelőtt az italkészletre kellett igazán nagy gondot fordítani. Hogy aztán éjszaka, ünneplés után, odahaza bűnbánóan és vermutszagúan csókolgassák már rég alvó gyermekeiket, és sírjanak kicsit, hogy a sok munka miatt nem látják felnőni az egyre nagyobb kicsit.

A napokban került fel hetvenezer fotó az internetre az 1961 és 1993 közötti időszakból. A képek a Fővárosi Fotó Vállalat (Főfotó) archívumából valók, a gyűjteményt a Fortepan vásárolta meg először, és ők adták át digitalizálásra Budapest Főváros Levéltárához.

A főfotós kollégák voltak azok a fotósok, akik elég kötöttpályán mozogtak. Az volt a dolguk, hogy a szocialista vállalatok eseményeit dokumentálják. Pont. Itt nem lehetett a sorok között fotózni, utalgatni, sokat sejtető, mégis sekélyes három pontokat kitenni a mondat végére. Lapátolni kellett. (És közben, feltételezzük, rengeteget inni.) Gyárak, üzemek, irodaházak, üzletek, papírról olvasott beszédek, szocialista csinosan felöltözött, kamerának pózoló emberek, beállított termékek, érintetlen és teli rövidpoharak, hidegtálak, koccintások. Évtizedeknek kellett eltelnie, hogy az alkotók szándékától függetlenül is észrevegyük, mi lappang a hetvenezres archívum mélyén. Hogy a képek immár örökre egy kor lenyomatai legyenek, feltűnjenek a rossz anyagú ruhák, a szomorú drapériák, a semmit sem jelentő jelmondatok, a gépies ünnepélyesség.

A legegyszerűbb képekből válogattunk. Ezek a képek olyanok, mintha a dokumentáció kényszerű kötelességén kívül nem is lett volna más feladatuk; egy csoportkép a brigádról, egy, az üzemben gyártott fél pingpongasztal, az asztalfőn ülők italozás előtti feszültsége, a korábban az asztalfőn ülők fesztelen italozása, egy friss kitüntetett mosolya két konyak után, a Belkereskedelmi Továbbképző Intézet modern aulája a főnök kamerába nevető titkárnőjével.

A legegyszerűbb képek, na, miután elkészültek, talán azoknak se kellettek, akiket ábrázoltak. Mégis, ha történelemet tanítanék, akkor ezeknek a képeknek a levetítésével kezdeném a leckét, ami a szocializmus alatti élettel foglalkozik. És ha így a gyerekek egy picit is megéreznének valamit egy összeomlás felé közelítő rendszer mindennapjaiból, akkor már azt se bánnám, ha az eseményekkel, nevekkel és évszámokkal az elvárhatónál kevésbé lennének tisztában.

Ja, és ha a képek valamelyikén felismeri magát, netán viszontlátta főfotósként lőtt képét, akkor írjon a [email protected] címre.

Szöveg: Tóth-Szenesi Attila; Képszerkesztő: Barakonyi Szabolcs