Ha valaki először hallja azt a szót, hogy hitlerszalonna, és kapaszkodók vagy támpontok nélkül próbálja meg kitalálni, mi is lehet az, hamar zavarba fog jönni. Milyen lehet az a szalonna, amit Hitlerről neveznek el? Bármerre is viszik tovább az asszociációs láncok, szinte biztosan valami rettenetes dologra fog gondolni, megpróbálja elképzelni a világ legborzalmasabb ételét – pedig azért ennyire nem rossz a helyzet.
Ételt még nem aláztak úgy meg, mint szegény sütésálló lekvárt, ami máskülönben lehet praktikus és remek dolog is. Bármit kegyetlen vicc Hitlerről elnevezni, de ételt talán különösen abszurd. Itt sokat ront a helyzeten az is, hogy egy édességet csúfolnak egy tömény zsírból álló húsipari termék nevével. De nézzük először, mi is a sütésálló lekvár, és miért van a világon.
A kenhető és kockázható szilárdságú lekvárok ősei olyan magas pektintartalmú (ez a gyümölcs saját sűrítőanyaga) gyümölcssajtok, amelyeket egészen szárazra sűrítenek. Ezek közül a legnépszerűbb a birsalmasajt, amelynek a technikája csupán annyiban különbözik egy lekvárétól, hogy tovább főzik, majd ki is szárítják, egész addig, míg minden nedvesség el nem távozik belőle. Elég fárasztó és időigényes munka, de a végeredmény nagyon sokáig eláll, tele van vitaminnal, és az állaga mellett az íze is tömény, koncentrált.
Ezekhez a gyümölcssajtokhoz hasonló a szatmári szilvalekvár, ami az egyik legrégebbi és legfontosabb magyar alapanyag, és szintén iszonyú sűrűre főzik, bár azért nem annyira szilárdra, mint a sajtokat. A hitlerszalonna azonban valami más: ez jórészt zselésítőanyagból és cukorból áll, gyümölcstartalma rendkívül alacsony.
Az élelmiszeripar legnagyobb vívmányait akkor találták fel, mikor óriási méretű hadseregeket kellett egyszerre megetetni. Nem Hitler volt az egyetlen, aki utasítást adott tartós élelmiszerek előállításának fejlesztésére, az egész világ ételek dobozolásán, sűrítésén, szárításán és porításán dolgozott. Nemcsak a katonákat kellett ellátni, de az általános éhínségen és az élelmiszerlánc akadozásán is segíteni kellett. Ekkor lendült fel a konzervipar is, és sok máig népszerű élelmiszeripari terméket a 20. század első felében fejlesztettek ki. Ezek mind tartósak, jól szállíthatók, olcsók, ezért nagy mennyiségben elő lehet őket állítani.
A hitlerszalonna viszont bizonyos elméletek szerint nevével és magával a termékkel együtt magyar találmány, nincs köze hozzá se Hitlernek, se a náciknak. Más viszont úgy véli, hogy a zselés lekvár maga valójában a magyar katonák német ellátmányából származott, ezért nevezték el hitlerszalonnának. Ez a kemény lekvár ráadásul nem is gyümölcsből, hanem tökből készült.
A sütésálló lekvár vagy gyümölcsíz, annak ellenére, hogy se az íze, se az állaga nem igazán kellemes, időtálló, még mindig nagy tömbökben lehet kapni a piacon. Sőt, a közétkeztetésben is gyakran előfordul, ez az, amit kis műanyag dobozokban adnak néha a vajas kenyérhez. A legtöbbnek egyharmada cukor és mindenféle adalékanyag, általában harminc-negyven százalékban tartalmaznak gyümölcsöt.
A hitlerszalonna egyetlen nagy előnye, hogy sokkal könnyebb vele buktát vagy derelyét tölteni, mint a lágy állagú lekvárokkal, nem folyik ki formázás közben. Ezzel együtt erre a célra is sokkal jobbak, finomabbak a százszázalékos, kemény szilvalekvárok. Ilyenhez receptünk is van, ha jön a szilvaszezon, inkább ezt süssék ki, ne a hitlerszalonnát.
