2023. augusztus 28. – 05:02
Németország régóta küzd a mosómedvékkel: a faj az 1930-as években került Európába, a világháború után pedig jelentősen megnövekedett a német mosómedve-populáció. A helyzet odáig fajult, hogy mára már a németek sörét is ellopják. A mosómedvékhez rengeteg történet kötődik Németországban és azon kívül, de a mítosszal ellentétben nem Göring hozta Európába őket, az európai mosómedvék ősei, az első két betelepített példány eredetileg annyira nem akart inváziót, hogy még csalogatásra sem voltak hajlandók a német erdőbe bemenni. Aztán rájöttek, hogy nem olyan rossz ott.
Kezdjük a mítosznál, ami nyilván a bevezető óta mindenki oldalát furdalja. Mert hát oké, Hitler titkos margarinexpedíciója egy dolog, az is belefér még, hogy a nácik eredeti árjaegyetemének terve ma Berlinben egy szemétdombra épített hegy, az se lep meg, hogy a nácik keresték a Szent Grált, de mégis, komolyan, hogyan jönnek a nácik még a mosómedvékhez is?
A történet szerint úgy, hogy Hermann Göring állítólag személyesen rendelte el mosómedvék betelepítését Észak-Németországba a 30-as években. Mindezt azért, mert a birodalmi marsall lelkes vadász is volt egyben, és mint vadász-politikus azt gondolta, bármit megtehet: akár mosómedvéket is telepíthet az országba, hogy legyen egy új dolog, amire vadászhat. Több német szakirodalom a mai napig úgy hivatkozik erre a mítoszra, mint hogy „Göring új állatokat akart a fegyverei elé, éppen 75 évvel ezelőtt késztette ez őt az állatvilág manipulálására”. A Göring-történet azonban nem más, mint egy kacsa:
a náciknak ugyanis valójában semmi közük nem volt a mosómedvékhez. Ellenkezőleg: Berlin még ellenük is volt.
A német mosómedve-szakirodalom ennek ellenére évtizedeken át úgy tartotta, hogy Göring 1934-ben betelepített két fiatal mosómedvepárt Ederseebe, hogy az állatok aztán elszaporodjanak, és lehessen rájuk vadászni. Csak későbbi kutatásokból derült ki, hogy ez a történet csak részben van így. Tényleg volt négy mosómedve, amely a gyökerét jelenti az európai mosómedve-inváziónak, tényleg szaporodni kezdtek, Göring neve pedig tényleg felmerült az ő történetükben. De nem vadászatra vitték őket Németországba, hanem szőrmének, Göring pedig valószínűleg az égvilágon semmit nem tudott róluk.
Az első két mosómedve
2009-ben Eberhard Leicht, az ederseei erdészeti hivatal vezetője ment utána annak, hogyan is kerültek a mosómedvék az északi városba. Leicht arra jutott, hogy elődje 1934 elején kérelmet kapott Rolf Haag szőrmekereskedőtől arra, hogy telepítsenek két pár mosómedvét Ederseebe. Az érv az volt, hogy itt a vizek és a rengeteg alvó- és fészkelőhely mellett remekül éreznék magukat az állatok. Haag azt mondta, pusztán az ökoszisztéma „gazdagításának öröméért” akarná a mosómedvéket a közelbe.
Persze Haagnak valójában nem csak ezért tetszett az ötlet: ideális új lehetőséget rejtett számára a puha állatok szőre, de Haag úgy gondolta, a mosómedvék mindemellett aranyosak és állítólag még nagyon finomak is. Már nem is kellett más a betelepítésükhöz, mint egy engedély felülről, Berlintől.
Edersee ezután kérelmet nyújtott be a kasseli regionális tanácshoz, amely továbbította az állami vadásznak az ügyet. A Német Birodalom legnagyobb állatkérdésügyi megmondóembereihez is eljutott a hír, nekik azonban nem tetszett a dolog: a berlini és a müncheni állatkert igazgatója, illetve a hamburgi állatkerti kutatók is ellenezték a mosómedvék betelepítését. Utóbbiak közül Carl Hagenbeck azzal érvelt, hogy ismert egy mosómedvét, ami beszökött a kertjébe:
„Hat kölyköt etetett, mindennap lopott tőlem. Hol kacsát, hol tengerimalacot, hol valami mást.”
Az ederseei erdészeti hivatal azonban akarta a mosómedvéket, a kritikákra válaszul azt írták, a faj rovarevő életmódja miatt „nagyon valószínűtlen”, hogy bármiben kárt tennének. Az egyik mosómedve vemhessége miatt a hivatal sürgetni kezdte Berlint, mondván, „ki kell engedni, mielőtt megszülne”.
A legfelsőbb vadászati hatóságoknál azonban hónapokig görgették az ügyet. Itt jön egyébként a képbe Hermann Göring: hivatalosan, ahogy sok más terület, ez is alá tartozott. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy Göring valaha is hallott volna a mosómedvékről, egyetlen vonatkozó papíron sincs rajta az aláírása, sehol nem is említik őt az ügyben. Bő egy hónappal később jóváhagyták a mosómedvék telepítését – ezen az engedélyen sem jelent meg Göring neve.
„Amikor döntés született Berlinben, már késő volt. Addigra az elődöm már régen elengedte az állatokat” – írja Leicht a kutatásában.
Úgy folytatja: „a két nőstény vemhes volt, az erdészek láthatóan azt akarták, hogy a kicsik vadon szülessenek”. Leicht is kiemelte, hogy Göring nevével sehol nem találkozott. Ennek ellenére a Göring-legenda odáig fajult a későbbiekben, hogy még a 2000-es években is olyan címekkel jelentek meg újságcikkek a német mosómedvékről, hogy „a náci mosómedvék hadserege megadásra késztette a németeket”, és hogy „Adolf Hitler nem tudta meghódítani Európát, de a náci mosómedvék megtették”. 2009-ben a Daily Record nevű brit bulvárlap szimplán „náci mosómedve-invázióról” írt cikkeiben.
Borul a kuka, folyik a sör
Az viszont igaz, hogy lényegében ez a két pár mosómedve hódította meg Európát, a közép-európai mosómedvék jelentős részének ez a négy egyed az őse. 1934 áprilisában engedték el őket Edersee mellett az erdőben, az állatok pedig gyorsan megtalálták a tökéletes feltételeket maguknak – hatalmas erdőt, illetve rengeteg vizet és élelmet. Az első mosómedvékről a brit újságok rendre azt írták a faj franciaországi és belgiumi elszaporodása után, hogy „a náci mosómedvék bundás villámháborújáról” volt itt igazából szó.
Sok minden volt ez, de villámháború sokáig nem: kezdetben a négy állat órákig nem volt hajlandó kimászni a szállítóládájából, hiába csalogatták őket tojással és kilőtt mókusokkal. Aztán egy nap után mégis rávették magukat, hogy kimenjenek – utána pedig évekig nem igazán látta őket senki.
De a tökéletes környezetben a mosómedvék populációja közben szépen fejlődött. 1945-ben egy Berlinhez közeli szőrmefarmról 25 további példány szökött meg (nem világos, hogy valaki kiengedte őket, vagy bombatalálat érte a telepet), ők alapították meg a német mosómedvék teljes keleti támaszát. A berlini fal leomlásával viszont nemcsak a két partra szakadt Németország egyesült, hanem a két mosómedve-populáció is. A néhány mosómedvéből a háború után két évtizeddel már nagyjából 20 ezer lett, 2014–15-re ez a szám pedig már több mint félmillióra nőtt.
A mosómedve alapvetően rejtőzködő életmódot él, így nehéz megmondani, hogyan fejlődött pontosan a német populáció az első elengedéstől kezdve. Az állat 1954-es vadászatra bocsátása óta csaknem negyven éven át évente néhány száz egyedet vadásztak le. Az 1990-es évek közepére felgyorsult a populáció növekedésének mértéke, 2004-ben pedig már mintegy 20 ezer állatot lőttek ki évente. 2009-re ez meghaladta az 50 ezret, 2022-ben már a populáció kordában tartása érdekében 200 ezer mosómedvét vadásztak le.
A hirtelen növekedés a tudósok szerint azért is robbanhatott be, mert a mosómedve egyrészről nagyon könnyen alkalmazkodik, hiába vadásszák, gyorsan tud szaporodni. Másrészről pedig Amerikával szemben Európában nincsenek olyan rájuk veszélyes természetes ragadozók, mint a puma vagy a vadmacska.
A német lakosságon időközben annyira túlnőttek a mosómedvék, hogy az elmúlt években a német újságok folyamatosan mosómedve-invázióról számolnak be. Sokan arra panaszkodnak, hogy
az állatok az éjszaka közepén házakba törnek be, nyulakat és halakat esznek meg, kukákat borogatnak fel, és sört isznak.
Berthold Langenhorst, a NABU nevű természetvédelmi szervezet munkatársa szerint a mosómedvék nagyon szeretik a sört, többször látni őket tópartokon, hogy az eldobott sörösüvegeket ütögetik, hátha még van bennük néhány csepp. A megnövekedett populáció ellen a Német Vadászszövetség (DJV) egy egyedi megoldást is kínált, ők azt mondták, hogy a mosómedvehúst a nemzeti ételek közé kéne venni, bundájukat pedig „környezetbarát ruhákhoz” használhatnák fel. Ez a javaslat a berlini szenátust nem érdekelte, ahogy a mosómedvék leölését sem hagyták jóvá: arra biztatták helyette a lakosokat, hogy zárják be inkább rendesen a kukáikat.
A gigantikusra nőtt populáció Németországban évtizedekig elszigetelve élt. A problémák akkor kezdődtek, amikor az állatoknak a megnövekedett egyedszám és az élőhelyük csökkenése miatt a 2000-es években be kellett jönniük a városokba. Azóta pedig felborogatják a kukákat, megisszák a németek sörét, néha pedig a karácsonyi vásárokat is meglátogatják, ha úgy tartja kedvük, és a részegségben megzavarodott állatokat pedig néha be is fogják:
Források: Welt; Die Presse; FAZ; AllThat’s Interesting
