2023. február 22. – 05:16
Montecuccoli szállóigévé váló mondása szerint a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Ha nem a 17. században, hanem kicsit később született volna, akkor talán kibővíti a listáját, és hozzáteszi, hogy margarin, vagy azt, hogy bálnazsír. Nem viccelünk, a 19. század végén a franciák, majd Adolf Hitler is stratégiai jelentőséget tulajdonított ennek a két dolognak. Nem is teljesen alaptalanul.
A margarin ma is megosztó élelmiszernek számít, vannak, akik egészséges, kalóriaszegényebb vajpótlékként imádják, mások pedig a pokolra kívánják az íze és állaga miatt. Mindkét csoport III. Napóleon nevét emlegetheti fel, mert nélküle valószínűleg nem lenne margarin.
1869-ben a francia császár írt ki pályázatot egy olcsó, vajat pótló anyag használatára, amelyet a tengerészeknek, katonáknak és alsóbb néprétegeknek szánt. Hippolyte Mège-Mouriès ötlete lett a befutó, aki ezért szép pénzt is markolhatott fel. Marhahús zsírját tisztította meg, amelyet aztán vízzel, tejjel és szódabikarbónával kombinált, és mindehhez még sárga ételfestéket adott. Nem tévedés, ekkor még nem volt növényi alapú összetevője a margarinnak.
A franciáknál császári szándék ide vagy oda, nem lett igazán népszerű a margarin, de néhány más országban nagy karriert futott be. Anglia, Skócia, Hollandia és a skandináv államok kattantak rá leginkább.
A gyártók persze még olcsóbb margarint akartak, és a hozzáadott disznó- vagy marhazsír helyett a bálnán kezdtek el gondolkodni. Megvolt erre a jó okuk. Korábban a bálnazsírból kinyert bálnaolaj főként energiahordozóként volt jelentős árucikk, de a világításra használt petróleum és kerozin egyre inkább kiszorította. A bálnavadászok viszont nem álltak le, így a piacon hirtelen felesleg keletkezett, amit olcsón fel lehetett vásárolni. A margarin bálnaolajból való előállításának technológiáját két cég kezdte kidolgozni, a brit Lever Brothers és a holland Margarine Unie. Mindketten sikerrel jártak, majd a verseny helyett az egyesülést választották, és Unilever néven ma is az egyik legnagyobb globális élelmiszercégként működnek. Egyébként akik kóstolták az új típusú margarint, halas ízűnek titulálták.
A bálnaolaj tehát új piacot talált magának, és 1935-re már a teljes kinyert mennyiség 84 százaléka végezte margarinként. A bálnaolajnak több hasznosítási formája volt, ahogy említettük, üzemanyagként is használták, de kentek vele motorokat, készítettek belőle szappant, és kenőcsként is alkalmazták, például az első világháború lövészárkaiban a brit katonák ezzel védték a lábukat. Ezek után nem csoda, hogy a bálnaolaj biztosítása nemzetbiztonsági kérdéssé vált az Egyesült Királyságban az 1930-as évek végére, amikor már egyre puskaporosabb volt a hangulat Európában.
Nagyjából ugyanebben az időben Adolf Hitler gyakran emésztette azon magát, hogy hogyan tudná teljesen önellátóvá tenni Németországot minden tekintetben. Nem akarta, hogy egy háború esetén külföldi utánpótlásvonalakon múljon a sorsuk. 1936-ban neki is kezdtek a felhalmozásnak.
Ebben a bálnaolaj is kulcsszerepet kapott. Egyrészt ekkorra már a németek is két pofára tömték magukba a margarint, és arról sem szabad elfeledkezni, hogy a bálnaolajat a nitroglicerin nevű robbanóanyag gyártásához is fel lehetett használni. Azt persze nem kenyérre kenték. Az Egyesült Királyság mellett így Németország lett a másik legnagyobb felvásárló, ketten együtt a bálnaolaj 83 százalékára tenyereltek rá. Ezzel együtt az igény is megszületett, hogy saját magukat lássák el bálnazsírral. A bálnavadászat területe addig főként az északi vidékekre korlátozódott, ezért Németország inkább délre tapogatózott. Ott akartak kiépíteni egy a bálnazsír feldolgozásához és a bálnák vadászatához szükséges bázist.
A németek Hermann Göring vezetésével 1938-ban kezdtek egy antarktiszi expedíció szervezésébe, hogy aztán lekerítsenek maguknak egy bálnákban bővelkedő vízterületet a kontinens partjainál. A titkos küldetés végül 1938 decemberében indult útjára: a Schwabenland katapulthajó katonákkal, tudósokkal, bálnavadászokkal és két hidroplánnal a fedélzetén futott ki a hamburgi kikötőből.
Az expedíció aztán inkább kudarcot hozott, mint sikert. Jóformán oda sem értek, amikor 1939. január 14-én Norvégia egy királyi proklamációval bejelentette az igényét a Maud királyné földre, arra a földterületre, amelyet a németek néztek ki maguknak. A németek négy és fél méteres horogkeresztek kiszórásával jelölték ki az általuk Új Svábiának nevezett területet, de soha senki nem ismerte el, hogy az övék lenne.
Földrajzi értelemben a bálna-margarin expedíció azért hozott sikert, a hidroplános felderítéssel az addig ismert Antarktisz méretét 16 százalékkal bővítették, és új hegyláncokat is felfedeztek. A rövid, két hónapos expedíció tudományos feljegyzéseit a világháború alatt titkosították, nagy részük aztán meg is semmisült. Ami maradt, azt 1958-ban hozták nyilvánosságra.
Nem sokkal később a margarincélú bálnavadászatnak is leáldozott. Egyrészt azért, mert a bálnák vadászatát egyre több kritika érte, másrészt a bálnaolaj is részben haszontalanná vált, hiszen már egyre inkább növényi olajokkal helyettesítették.
Felhasznált források:
