Nincs szuperképességük, de nélkülük nincs Everest-mászás

2023. június 2. – 05:06

Nincs szuperképességük, de nélkülük nincs Everest-mászás
Pemba Dorje Sherpa és társai a Mount Everest megmászása közben a csúcs alatti Hillary-lépcsőnél – Fotó: Pemba Dorje / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ha előkerül egy beszélgetésben vagy egy hírben a Mount Everest, szinte borítékolható, hogy a következő néhány mondatban a serpákat is megemlítik. Ők azok, akikről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy úgy járkálnak fel-le a nyolcezer méteres hegyeken, mintha csak egy vasárnapi sétára indulnának. Bár a szervezetük valóban egy kicsit másként működik, mint az átlagembereké, rengeteg kockázatot vállalnak és kőkeményen dolgoznak.

A modern világ fókuszába először hetven évvel ezelőtt kerültek a serpák, akkor, amikor Edmund Hillary a nepáli Tenzing Norgay társaságában feljutott az Everest csúcsára. Dokumentáltan ők voltak az első emberek, akiknek sikerült megmászni a Föld legmagasabb hegyét. A serpák az elkövetkező évtizedekben nélkülözhetetlen szereplői lettek a különböző Everest-mászásoknak, ma pedig egy jól működő iparág részesei is. Abból a dicsőségből, amelyet sok nyugati hegymászó megkap egy-egy siker után, viszont alig részesülnek, a legtöbbjük a hegy névtelen hősei között marad.

A serpa szó a köznyelv része már, és a legtöbben hegyi teherhordót, hegyi vezetőt értenek alatta, mintha csak egy foglalkozást jelentene. Ez a megközelítés sem feltétlenül rossz, de a serpa igazából egy népcsoport neve. A serpák eredetileg Tibetből származnak, és úgy hatszáz évvel ezelőtt hagyták el a ma Kínához tartozó fennsíkot, és a legtöbben Nepál ugyancsak magas hegyekkel övezett, keleti részén telepedtek le. Egy 2011-es összeírás szerint 512 ezer serpa etnikumú ember élt Nepál határain belül, de az utóbbi évtizedekben egyre többen hagyják el az országot. Elsősorban a jobb életkörülmények miatt. Az Everest alatti vízgyűjtő területen körülbelül háromezer serpa él, attól délebbre, a környező falvakban pedig mintegy húszezer, ők azok, akik az expedícióknak és túrázóknak dolgoznak be.

Edmund Hillary és nepáli társa, Tenzing Norgay sherpa – Fotó: Alfred Gregory / Royal Geographical Society / Getty Images
Edmund Hillary és nepáli társa, Tenzing Norgay sherpa – Fotó: Alfred Gregory / Royal Geographical Society / Getty Images

A nagy hegyek megmászása inkább a nyugati kalandorok és felfedezők vágya volt, a helyismerettel rendelkező, magaslati körülményekhez alkalmazkodott és nem túl jó anyagi körülmények között élő serpák pedig kézenfekvő megoldást jelentettek, hogy hordárok, hegyi vezetők legyenek a Himalája régiójában.

Úgy tartják, hogy a serpák hegymászó készségeit először a skót Alexander Kellas ismerte fel, aki 1909 és 1921 között nyolc expedíción is részt vett a Himalájában, és egyszer 7000 méter fölé is jutott, ami akkoriban rekordnak számított. Kezdetben ő is csak hordárokként tekintett a serpákra, de a magaslaton nyújtott teljesítményük alapján rájött, hogy ennél sokkal többre hivatottak. Serpái közül többen önálló hegymászókká is váltak, és a Himalája Tigrisei néven kezdték emlegetni őket. A következő évtizedekben is minden nyugati expedíció használt serpákat a még megmászatlan nepáli nyolcezreseknél.

Egy-egy expedíciót, főleg a mai kereskedelmieket sok nepáli segíti. Idén közel ötszáz csúcsengedélyt adtak ki a hatóságok az Everestre, és ennyi emberhez legalább kétszer-háromszor akkora személyzet kell. Van közöttük olyan, aki csak az alaptáborig (kb. 5000 méterig) megy fel hordárként, vagy szakácsként dolgozik ott, míg mások a mászószezon elején köteleket feszítenek ki, létrákat helyeznek ki az Everest legnépszerűbb útvonalán, hogy megkönnyítsék a mászást, előfordul, hogy autó méretű jégtömbök zuhognak ilyenkor körülöttük, és vannak olyanok is, akik a különböző magasságú táborhelyek között ingáznak, sátrakat állítanak, vizet olvasztanak, felszerelést, oxigénpalackokat, ételt cipelnek, hogy a lehető legnagyobb kényelmet biztosítsák a klienseknek.

A hierarchiában azok vannak a legmagasabban, akik a csúcsig végigkísérik és le is hozzák mászótársukat vagy befizetett turistájukat, akinek minden lépésére ügyelnek, és meghozzák helyette a kockázatos döntéseket. Gyakran mentésben és kutatásban is részt vesznek, Suhajda Szilárd felkutatására is egy nagyon tapasztalt csoport indult el, és nemrégiben egy olyan videót is publikáltak, amelyen egy Gelje nevű serpa a hátán cipel egy 8000 méter felett bajba jutott mászót.

A serpákat olykor hajlamosak természetfeletti képességekkel felruházni. Pedig ők is csak emberek, persze az évszázadok alatt alkalmazkodtak a magaslati körülményekhez, és a szervezetük jóval hatékonyabban működik oxigénszegény környezetben, mint a tengerszintről érkező átlagembereké. Vizsgálatok alapján jobb a mikrokeringésük, sejtszinten is jobb az oxigénfelhasználásuk, egy génjük miatt pedig a vérben is több oxigént szállító hemoglobinjuk van, mint nekünk. Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy 8000 méter felett ők ne használnának oxigénpalackot. Feleslegesen szenvedni nekik sem céljuk, de azért gyakran előfordul, hogy takarékossági okokból jóval később nyúlnak a pluszoxigénhez, mint jól esne nekik. Hegymászónak sem születtek, hanem kitanultak egy olyan szakmát, ami sokáig apáról fiúra szállt.

Gelje serpa a hátán a szerencsétlenül járt malajziai mászóval – Fotó: Gelje Sherpa / Reuters
Gelje serpa a hátán a szerencsétlenül járt malajziai mászóval – Fotó: Gelje Sherpa / Reuters

A Nepálba érkező hegymászók és a serpák között éles választóvonal húzódik, az előbbiek a dicsőség miatt akarnak feljutni a csúcsra, míg az utóbbiak elsősorban megélhetési célból másznak. Nepál még mindig egy nagyon szegény ország, 1000 dollár körül van az éves átlagkereset, és ehhez képest az expedíciózás nagyon jól fizet. Három hónap alatt 5-8 ezer dollárt lehet megkeresni a hegyen. Ez sem sok ahhoz képest, hogy az expedíciós irodák nyugati szervezői ennek a tízszeresét is elteszik, a munka veszélyességéhez képest pedig végképp nem. A katonai munkákat leszámítva ebben a szakmában a legnagyobb a halandóság, az egy százalékot is meghaladja. Eddig körülbelül kétszáz serpa veszett oda az Everesten. Állandó az életveszély, lavinákra, jégzuhatagra, az akár mínusz 50 fokban kihűlésre kell számítani, és az is benne van, hogy egyszerűen lefújja az erős szél a serpát a hegyről, vagy belezuhan egy jéghasadékba. Bár, ahogy említettük, a szervezetük alkalmazkodott a magaslathoz, azért rájuk is hat, a magasság miatt besűrűsödő vér rögökkel, így agyvérzéssel is járhat.

A serpák buddhista vallást követnek, vallási helyeik az Everest térségében is megfigyelhetők, sőt úgy tartják, hogy magán a hegyen is egy istenség, Mijolangszangma lakik, és az ő kegyességén múlik, hogy ki az, aki felmehet rá. Az Everest-mászás a serpáknak némi lelkiismeret-furdalással is jár, mert a buddhista tanítás szerint az ember véletlenszerű veszélybe helyezése felelőtlenség, főleg egy olyan haszontalan tevékenység közben, mint a hegymászás. A bevétel, ami egy egész családnak szól, viszont előrébb való, mint a vallás, és talán az istenek is félrenéznek olyankor.

A serpák kiszolgáltatottsága akkor kerül előtérbe, amikor valami tragédia történik velük. 2014-ben például 16 serpa halt meg a Kumbu-gleccseren, amikor egy jéglavina elsodorta őket, majd egy évvel később is tíz nepáli serpa vesztette életét egy földrengés miatt meginduló lavinában. Nepálnak nagy bevételei vannak a túrázásból és expedíciózásból, az Everestre például 11 ezer dollárba kerül egy csúcsengedély, de az iparágat működtető munkások nincsenek igazán megbecsülve. Nagy nehezen sikerült csak elérniük, hogy a serpákat foglalkoztató ügynökségek 10-ről 15 ezer dollárra emeljék fel az életbiztosítások összegét. A serpák sokáig járulékos veszteségnek számítottak, míg a Himalájában odaveszett mászók név szerint kerülnek be a híradásokba, addig ők névtelenek maradnak. Ma már többre értékelik őket is, ha kell, mentőhelikoptert küldenek értük, amelyért részben a kormány fizet, de még mindig előfordul, hogy a hiányzó pénzeket a helyiek adják össze, hogy megmeneküljön egy társuk.

Az abszolút Everest-rekorder, Kami Rita Sherpa – Fotó: Navesh Chitrakar / Reuters
Az abszolút Everest-rekorder, Kami Rita Sherpa – Fotó: Navesh Chitrakar / Reuters

A hírnevet pedig megérdemelnék, mert ahogy Kami Rita mondta: „Serpa nélkül nincs expedíció.” A most 53 éves férfi pedig csak tudja, hiszen 27-szer járt már a csúcson, és ezzel ő az Everest-rekorder.

Kami Rita nemrég arról beszélt, hogy a serpa etnikumúak lassan eltűnnek az Everestről, és a lentebbi völgyekből származó, más népcsoporthoz tartozók veszik át a helyüket. A serpák a megkeresett dollárjaikból igyekeznek taníttatni a gyerekeiket, hogy inkább orvosok, pilóták, mérnökök legyenek, mintsem kövessék apjuk veszélyes szakmáját.

Felhasznált források: National Geographic | Npr.org | Markhorrell.com | Outsideonline | Nepali Times

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!