897-ben tartottak egy zsinatot, amelyen egy hónapok óta halott pápa vádlottként jelent meg

2022. november 12. – 14:25

897-ben tartottak egy zsinatot, amelyen egy hónapok óta halott pápa vádlottként jelent meg
Formózusz pápa és VI. István pápa a hullazsinaton Jean-Paul Laurens olajfestményén – Fotó: Leemage / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Függetlenül attól, hogy katolikus (vagy egyáltalán hívő) valaki, vagy sem, a pápa említésekor lelki szemei előtt valószínűleg egy olyan jámbor szellemi vezető képe tűnik fel, akinek magasztos céljai vannak, és aki a hatalmát arra használja fel, hogy javítson az egész világ helyzetén. Az elődeihez képest is emberarcú Ferenc pápa nemcsak a bevándorlók befogadását és megsegítését tartja a hívők feladatának, hanem még olyan, a dogmáktól idegen meglátásai is vannak, mint hogy a keresztény szülők támogassák a meleg gyerekeiket. Azt is tudni lehet róla, hogy meglehetősen kalandos élete volt, mielőtt papnak állt volna, kidobóként is dolgozott, fordulatos élete azonban sehol sincs a középkor pápáinak életétől, de

főként a 891 és 896 között a posztot betöltő Formózuszétól, akit pápává választása előtt konkrétan kiátkoztak, halála után egy évvel pedig csak azért exhumáltak, hogy az utódja az oszladozó holtteste fejére olvashassa az állítólagos bűneit.

Pápának lenni nem volt életbiztosítás

A hajmeresztő történetben vannak még csavarok, de ahhoz, hogy ezeket rendesen ki tudjuk bontani, még egy kicsit vissza kell mennünk az időben. Ha valaki az elejétől elkezdi böngészni a katolikus egyházfőket rögzítő listát, az maga is könnyen megbizonyosodhat arról, hogy a IX. század végétől a X. század közepéig szokatlanul gyakran cserélődtek a pápák. 872 és 965 között huszonnégy pápát választottak meg Rómában – 896 után például nyolc év alatt nyolc pápa is volt (köztük egy ellenpápával), ami annak fényében különösen furcsa, hogy ennek felében IV. Benedek töltötte be a tisztséget. A gyors cserélődés hátterében főként a politikai játszmák álltak, egészen pontosan az, hogy a pápa koronázta meg a római császárt is, erre a címre pedig ekkoriban elég sok mindenkinek fájt a foga az egykori Frank Birodalom területén.

A hatalmi harcoknak természetesen központi szereplői voltak a katolikus egyház támogatását jó ideje élvező Karoling-ház uralkodói, ám miután a 843-as verduni szerződés értelmében három részre szakadt a Frank Birodalom, az Észak-Itáliát is magában foglaló Középső Frank Királyságot egyre inkább veszélyeztették az olyan helyi dinasztiák, mint Spoleto hercegei. Formózusz már jóval a pápasága előtt belefolyt ezekbe a hatalmi harcokba, már a Tevere torkolatánál található Porto (korábbi nevén Portus) püspökeként is számos diplomáciai küldetést vezetett a pápai udvar nevében: térített Bulgáriában – ahol csak az egyházi hagyományok miatt nem lett érsek is 867-ben –, a Karoling-udvarban pedig II. Adorján és VIII. János megbízásából is járt.

VIII. Jánossal viszont nem sokáig maradt harmonikus a kapcsolata, egyrészt mert 872-ben, amikor pápává választották, Formózusz is versenybe szállt a pápai címért, másrészt pedig mert nem volt közöttük egyetértés a Nyugati Frank Királyságot megöröklő II. (Kopasz) Károly 875-ös császárrá koronázását illetően. Formózusz ekkor elmenekült Rómából, miután pedig a pápa kérésére sem tért vissza, 876 tavaszán mások mellett őt is kiátkozták. Ezt két évvel később azzal a feltétellel vonták vissza, hogy sosem tér vissza Rómába, és nem gyakorolja a papi tevékenységét, ám mivel VIII. Jánost 882-ben előbb megmérgezték, aztán a biztonság kedvéért agyon is verték, utóda, II. Márton 883-ban püspöki tisztségébe is visszahelyezte Formózuszt.

A következő években aztán a befolyása egyre csak nőtt, V. István 891-es halála után pedig végül egyhangúlag pápává is választották, ám az igazi izgalmak csak ekkor kezdődtek.

V. (vagy VI.) István idején a belharcok mellett a szaracénok és a magyarok támadásaival is meg kellett küzdeni Itáliában, a pápa pedig hiába hívta segítségül a Keleti Frank Királyság akkori uralkodóját, Arnulfot, ő nem jött, így 891-ben kénytelen volt császárrá koronázni Itália akkori királyát, III. Guidót. Ezt a halála után megválasztott pápának is el kellett elismernie, 892-ben pedig fiát, Lambertet társcsászárrá kellett tennie, de Formózusz nem hagyta szó nélkül a dolgot. Elődjéhez hasonlóan ő is Arnulfhoz folyamodott segítségért, aki ezúttal segített is, két sikeres hadjáratot is vezetett Itáliába, 896-ban elfoglalta Rómát, és meg is kapta a császári koronát. Spoletót viszont már nem tudta meghódítani, mert agyvérzést kapott, így a pápa terve befejezetlen maradt.

A hullazsinat

Formózusz aztán még 896-ban meghalt, és amint az látható, elég sok befejezetlen ügyet hagyott maga után, arra viszont valószínűleg senki sem számított, hogy ez halála után is visszaüt rá. Mégis pontosan ez történt, ebben pedig nagy szerepe volt az apja halála miatt ekkor már egyedül uralkodó Lambert mellett VI. (vagy VII.) Istvánnak is, akit VI. Bonifác mindössze tizenöt napig tartó pápasága után választották meg a katolikus egyház fejének. VI. István, elődeivel ellentétben, élvezte Spoleto hercegeinek támogatását, miután pedig a hercegséget végül nem sikerült megtörni, Lambertnek és támogatóinak bőven volt lehetőségük arra, hogy rávegyék a pápát Formózusz elítélésére.

Lambert és VI. István végül nemcsak abban egyeztek meg, hogy nyilvánosan megszégyenítik a már halott pápát, hanem abban is, hogy ezen maga Formózusz is részt fog venni, dacára annak, hogy már nem él. A végeredmény egy egészen megdöbbentő, az összes egyházi elöljáró részvételével megrendezett, azóta csak hullazsinat (vagy latin nevén Synodus Horrenda) néven emlegetett tárgyalás lett 897 elején, amelyhez exhumálták, pápai ruházatba öltöztették és a trónra ültették a kilenc hónappal korábban elhunyt egykori pápa testét, és még egy diakónust is kineveztek, hogy beszéljen a hulla nevében, miután felolvasták neki az állítólagos bűneit. Formózuszt többek közt azzal vádolták, hogy püspökként nem jelölhették volna a pápai címre,

ami egyébként azért is volt érdekes, mert VI. Istvánt is így jelölték, őt éppen Formózusz nevezte ki Anagni élére.

Formózusz holtteste természetesen nem tudott magyarázatot adni erre a felvetésre, így természetesen bűnösnek találták, VI. Istvánt pedig még az sem tántorította el, hogy a beszámolók alapján a zsinat közepén amolyan isteni jelként még a föld is megmozdult. Miután kimondták, hogy Formózusz bűnös, megfosztották őt a pápai jelvényektől, minden intézkedését semmissé nyilvánították – többek közt a kinevezéseit is, ezzel feloldva az imént említett ellentmondást –, az áldást adó három ujját levágták, a holttestét pedig előbb eltemették, majd kiásták, és a Teverébe dobták. Ez utóbbival egy elég régi tradíciót idéztek fel, az ókori rómaiak is az ikonikus folyóba dobálták azokat, akiket nem egyszerűen elpusztítani akartak, hanem kitörölni az emlékezetből is. Formózuszt viszont végül mégsem felejtették el.

A legenda szerint a holttestét egy halász húzta ki a folyóból, a hullazsinat pedig olyan súlyos belső feszültségeket teremtett, hogy néhány hónappal később fellázadtak VI. István ellen, megfosztották a tisztségétől, és börtönbe zárták, majd ott megfojtották. Utódja, Románusz csak néhány hónapig volt pápa, az őt követő II. Theodórosz pedig mindössze tizenkilenc napot volt a trónon, mielőtt meghalt volna, ez idő alatt azonban még volt ideje arra, hogy semmisnek nyilvánítsa a hullazsinatot, így visszaállítsa Formózusz intézkedéseit, és még 897-ben rendes temetésben részesítse az egykori pápát. A történet ezzel sem ért véget, 904-ig véres keringőben adták egymásnak a kilincset a pápák, akik vagy bemocskolni, vagy rehabilitálni akarták Formózuszt, és még ezután is változott a hivatalos megítélése. A holtteste viszont legalább a föld alatt maradt.

Felhasznált források

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!