A vietnámi háború elleni egyik nagy tüntetésen a Pentagon levitációja volt a főattrakció

Elsőre ugyan valószínűleg önnek sem ugrik be semmi különös 1967-ről, az biztos, hogy az Egyesült Államokban több okból is rendkívül érdekes volt ez az év. Miközben az amerikaiak mindennap a vietnámi háború csapatmozgásait nézték este a tévében, főleg a nyári hónapokban országszerte egyre gyakoribbá váltak a zavargások a döntően feketék lakta gettókban uralkodó körülmények miatt, miközben San Franciscóban döntően háborúellenes, szabad szellemű, LSD-ző és füvező hippik tízezrei gyűltek össze egy hónapokig tartó békés dzsemborira.

Az ekkoriban berobbanó hippimozgalom aztán a következő években az amerikai ellenkultúra legfontosabb alapvetésévé vált, amiben a Szerelem nyara (Summer of Love) néven elhíresült nyári események mellett fontos szerepe volt a ’67 januárjában ugyancsak San Franciscóban megrendezett Human Be-In nevű rendezvénynek is. Utóbbi volt az ellenkultúra első nagyobb megmozdulása, de ennél is fontosabb, hogy a mozgalom prominens figurái itt kezdték el megtervezni azt az októberi tüntetést,

amely végül nemcsak a puskacsőbe szegfűt dugó tüntető ikonikus képe miatt lett emlékezetes, hanem azért is, mert a szervezők a Pentagon ördögűzésére, sőt levitációjára irányuló rituálékkal is számoltak.

Egy különös házasság

Ez elsőre elég értelmetlennek tűnhet, és ahhoz sem kell sokat kutakodni, hogy a Pentagon egyébként elég titokzatos történetében arról azért nem esik szó, hogy több méter magasan lebegett volna az épület, szóval ezen a ponton érdemes visszamenni a sztori elejére, és végigvenni, pontosan mi is történt. Ahogy azt az előbb is írtuk, az egész 1967 januárjában kezdődött, amikor a Human Be-In egyik szervezője, a főként festőként tevékenykedő Michael Bowen összecsődítette a mozgalom prominens figuráit a San Franciscó-i stúdiójának hátsó szobájában, hogy megünnepeljék a rendezvényt. A meghívottak között ott volt többek közt Timothy Leary LSD-pápa, a beatnemzedék két korábbi, hippivé váló ikonja, Allen Ginsberg és Gary Snyder, valamint a háborúellenes aktivista, Jerry Rubin is.

A Human Be-In hosszú évek után egyesítette az addig eléggé fragmentált mozgalmat, ennek ekkor még nem volt kézzelfogható eredménye, de nem kellett sokáig várni arra, hogy ez megváltozzon. A Human Be-In egyértelműen segített egységbe kovácsolni a kor ellenkultúrájának korábban eléggé széttöredezett csoportjait, így pedig már nem tűnt lehetetlen vállalkozásnak az, hogy az addig döntően apolitikus hippimozgalmat politikai kiállásra késztessék. Ez pedig végül meg is történt, amikor a nem hivatalosan csak Mobe-ként ismert, a vietnámi háború elleni fellépést sürgető nemzeti mobilizációs bizottság egy kétnapos, háborúellenes demonstráció megszervezésén kezdett el dolgozni, a projekthez pedig Jerry Rubin és az amerikai polgárjogi mozgalom régi harcosa, Abbie Hoffman is csatlakozott.

A szervezőknek eredetileg az volt a tervük, hogy százezer embert csődítsenek Washingtonba, azon belül is a Capitolium épületéhez, Rubin és Hoffman – akik amúgy az újbalos Ifjúsági Nemzetközi Párt (vagy más néven a yippik) alapító tagjai is voltak – érkezése azonban alaposan megkavarta a lapokat. Rubin később azt mondta, hogy a Mobe eredetileg egy teljesen átlagos, a középosztálynak szóló demonstrációt tervezett, ő viszont egészen más színezetet adott neki, a New York-i tőzsde brókereinek papírpénzt hajigáló Hoffman pedig a tökéletes arca lett az új iránynak. Hoffman behozatala mellett Rubin egy másik fontos változtatást is véghez vitt, a Capitolium helyett a Pentagont tűzte ki célpontnak. Az aktivista úgy vélte, hogy egy Capitoliumhoz szervezett demonstrációt úgy is lehetne értelmezni, hogy a tüntetők le akarják állítani a törvényhozást,

a Pentagon viszont szerinte egyértelmű szimbóluma volt a háborúnak, éppen emiatt pedig azt gondolta, hogy ott teljesen kézenfekvő lenne tüntetni.

Ennél is fontosabb volt viszont az ördögűzős vonal, amit Rubin hippi barátai vetettek fel a Pentagon kapcsán. Bowen például már a Human Be-In előtt is beszélt a pentagram okkult szerepéről, arról, hogy ez a gonosz erőket jelképezi és arról, hogy a Pentagon ötágú épületébe történetesen bele is lehet rajzolni az ötágú csillagot. Ez a szimbolizmus végül főleg Hoffmannak köszönhetően kulcsszerepet kapott, elsősorban mert ez volt a tökéletes lehetőség arra, hogy a politikai töltetű demonstrálást összeházasítsák a hippik misztikumával. Rubinnak saját bevallása szerint fogalma sem volt az ördögűzésről, de végül nemcsak ezt építette be a szervezés során, hanem azt a még képtelenebb ötletet is, hogy egy rituálé segítségével emeljék el a földtől a Pentagont.

A fejekben tényleg levitált a Pentagon

Ezt az ötletet Allen Ginsberg visszaemlékezése szerint Gary Snyder vetette fel, mások viszont ezt is Bowennek tulajdonítják, ami tulajdonképpen nem is meglepő. A szervezők közül viszonylag kevesen hittek abban, hogy a Pentagon repülni fog – dacára annak, hogy a nagy részük rendszeresen LSD-zett, beleértve Rubint és Hoffmant is –, Bowen viszont közéjük tartozott. Ahogy egy másik szervező, Keith Lampe később felidézte, a férfi Mexikóba utazott, és sámánokkal konzultált a levitációról, később pedig konkrét ötletekkel toppant be egy New York-i találkozóra arról, hogy hogyan emeljék el a földtől az épületet. A legtöbben persze inkább amolyan médiahekként tekintettek a misztikus vonalra, ennek pedig tényleg tökéletes is volt, mert a demonstrációnak már előzetesen is nagy volt a visszhangja.

Magát a tüntetést végül október 21-re tűzték ki a fővárosi Lincoln-emlékműhöz, az egész pedig eleinte nem tűnt túlságosan kirívónak – durván százezer ember gyűlt össze, olyan arcok mondtak háborúellenes beszédeket, mint a költő Robert Lowell és Benjamin Spock, minden idők egyik legismertebb gyerekorvosa, aztán a tömeg elindult a Pentagon felé. Az események itt aztán egészen abszurd fordulatot vettek, a Pentagon előtt összetákolt oltárnál ugyanis párhuzamosan több rituálé is kezdetét vette. Ed Sanders, a Fugs nevű rockzenekar alapító (és mára egyedüli) tagja, aki egyébként külön jegyzetet is készített a megfelelő rituáléról, egy szexuálisan szuggesztív varázsigét kezdett el kántálni, amit néha azzal szakított meg, hogy „Démonok, kifelé!”, Hoffmanék pedig eközben a Time beszámolója szerint kézen fogva körbeállták az épületet, és arámi nyelven kántáltak.

Ettől eredetileg azt várták, hogy a Pentagon több mint kilencven méter magasra emelkedik, narancssárgán világít majd, és addig rezeg, amíg el nem távoznak belőle a gonosz szellemek, a háborúnak pedig vége szakad.

Hoffmanék előzőleg még azt is elkezdték megmérni, hogy hány emberre van szükség ehhez (a Time szerint 1200-ra), eközben viszont a biztonságiak lekapcsolták és bevitték őket az épületbe, a hivatalos indoklás szerint szemetelésért. Végül aztán elengedték őket, menet közben pedig arra is engedélyt kaptak, hogy a tervezett kilencven helyett durván három méter magasra emeljék fel az épületet a rituáléval, de a Pentagon természetesen maradt a talajon. Kudarcnak viszont ettől még nehezen lehetne nevezni, abszurd figyelemfelkeltésnek ugyanis tényleg tökéletes volt, a szervezők szerint pedig az amerikaiak háborúról alkotott véleményét is sikerült átformálniuk vele.

Ahogy Allen Ginsberg később fogalmazott, az emberek fejében sikeres volt a Pentagon levitációja, az épület ugyanis elvesztette azt a tekintélyét, amit korábban senki sem mert megkérdőjelezni. Mint mondta, miután a sztori ekkora visszhangot kapott, és pláne miután egy fiatal srác szegfűt dugott a helyszínre kivezényelt katonák egyikének a puskacsövébe – aki ráadásul pontosan olyan volt, mint ő, csak sokkal idegesebb –, a Pentagon tekintélye egyszerűen megszűnt az emberek fejében. A háborúnak végül persze nem vetett véget a megmozdulás, erre még hét évet kellett várni. Az viszont biztos, hogy az 1967-es tüntetés a mai napig az egyik legfurcsább politikai megmozdulás az amerikai történelemben, ami a Capitolium tavalyi ostromával ellentétben ráadásul tényleg nem is ártott senkinek.