A 19. század végén pont olyan őrület volt a röntgengép, mint pár éve a Pokémon Go

Manapság könnyen érezheti azt az ember, hogy minden évnek megvan a maga hülye divatja, legyen szó az elektromos rollerekről, a fidget spinnerekről, a TikTokról vagy a Pokémon Góról. Ezek miatt azért talán nem kell azt érezni, hogy a világ pusztulásra van ítélve – még akkor sem, ha néhányan így gondolják –, de a legtöbben alighanem úgy látják, hogy régebben nem volt ennyi hülye trend. Őket most el kell keserítenünk, ugyanis több száz évvel ezelőtt sem volt nagyon más a helyzet, elég csak a kalaprádióra, az emberi ruhákba bújtatott, bizarr pózokba beállított preparált állatokra

vagy éppen a modern orvoslásban megkerülhetetlen röntgengépekre gondolni.

Ez utóbbi elsőre meglepően hangozhat, de tényleg nem akarjuk átverni: miután Wilhelm Röntgen német fizikus 1895-ben felfedezte a röntgensugárzást, a röntgengépek őrületes népszerűségre tettek szert Nagy-Britanniában. Mindenki azzal volt elfoglalva, hogy a hús börtönéből legalább ebben a formában kiszabaduló csontvázkezét nézegesse a röntgenképeken, és még a csináld magad röntgengépek is megjelentek.

Csináld magad röntgengép

Ahogy az már a fentebb említett, antropomorfizált preparátumokról szóló cikkből is kiderült, a viktoriánus Angliában amellett, hogy egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek a különféle tudományokra, a spiritualizmus és a természetfeletti jelenségek is elég erősen jelen voltak még a társadalomban. Ahogy a teadélutánozó macskák és bokszoló mókusok, úgy a röntgengépek is ezt a két megközelítést gyúrták össze egy elég furcsa egyveleggé.

A röntgensugárzásban sokan a tudomány örökké növekvő potenciálját látták arra, hogy megmutassa a világ addig rejtett titkait, így nem volt meglepő, hogy az első, Röntgen feleségének kezét ábrázoló felvétel után óriási népszerűségre tett szert. A tehetősebbek ész nélkül készítették a röntgenképeket a gyűrűkkel telerakott kezükről, de a köznépnek sem kellett szomorkodnia. Akkoriban egy rakás publikus bemutatót tartottak röntgengépekkel, ahol a közönség soraiból érkező önkéntesek kezéről vagy táskájáról készítettek felvételeket. Egy évvel később aztán a fluoroszkópia is megjelent, amely folyamatos röntgenkép segítségével szolgáltatott valós idejű képet a vizsgált tárgyak tartalmáról,

a fotósok pedig, akik a szükséges eszközök nagy részével egyébként is rendelkeztek, hirtelen mindenről röntgenképeket készítettek, ami csak a kezük ügyébe került.

Ha ez még nem lett volna elég, érdemes azt is kiemelni, hogy – ahogy azt Sylvia Pamboukian, a viktoriánus kor szakértője a röntgenőrületről szóló tanulmányában is megírta –, a röntgengépek az emberek otthonában is gyakran megjelentek. A gépek összeállítása nem volt kifejezetten nehéz, és nem is került sokba, cserébe már-már fekete mágiának tűnt, hogy képes megmutatni a csontvázunkat. Így nem volt meglepő, hogy sokan ezzel próbáltak meg beszállni a tudományos diskurzusba, méghozzá elég lelkesen.

Az emberek arra is viszonylag hamar rájöttek, hogy a röntgen több egy szórakoztató kacatnál, és hatalmas segítséget nyújthat az orvoslásban. A sajtóban persze gyakran túlzóan mutatták be a röntgensugárzást, emiatt sokak számára úgy tűnhetett, hogy a röntgen korábban gyógyíthatatlannak hitt betegségekre is megoldást nyújthat. Voltak, akik fertőtlenítő, illetve szépítő hatást is tulajdonítottak neki, sok orvos pedig szőrtelenítésre is használta a technológiát.

Maguk az orvosok persze nem győzték leszögezni, hogy önmagában ezzel nem lehet csodát tenni. Az is előfordult, hogy egy mérges orvos a British Medical Journalben panaszkodott, miután egy helyi lap azt állította egy 16 éves lány esetében, hogy a talpába fúródott faszilánkot röntgennel találták meg, és emiatt nem kellett amputálni a lábát (a valóságban persze erről szó sem volt). A hozzáértők keményen lobbiztak azért, hogy csak képzett orvosok készíthessenek röntgenfelvételeket, mert ők értenek annyira az emberi testhez, hogy megfelelően tudják értelmezni ezeket.

Nehéz volt elengedni

Mindennek alighanem elég nagy szerepe volt abban, hogy 1898-ra a röntgenőrületnek nagyjából vége lett, de hasonlóan fontos lehetett az is, hogy kiderült, hogy a röntgensugárzás annyira nem tesz jót az embernek. Mai szemmel nézve ez teljesen magától értetődő, egy gyors röntgenre sem engedik be az embert ólomköpeny nélkül – bár az utóbbi években az is felmerült, hogy ezeknek igazából semmi hasznuk nincs –, akkoriban azonban

sokáig annak ellenére sem akarta elhinni senki, hogy káros lehet, hogy már a kezdetektől fogva jelentkeztek bőrgyulladásos tünetek a pácienseknél.

Azt hamar sikerült bebizonyítania több tudósnak is, hogy a röntgensugárzás tehető felelőssé a gyulladásért, a hajhullásért, az amputálásra szoruló végtagokért és a rákos megbetegedésekért is. Egy 1897-es, tengerimalacokkal végzett kutatás egyértelműen megmutatta a röntgen káros hatásait, ám akkoriban nehezen fért az emberek fejébe, hogy ez okozhatja a problémákat, hiszen a sugárzásnak ránézésre nem voltak olyan tulajdonságai, amelyek indokolták volna az összefüggést. Éppen emiatt a legtöbben inkább úgy gondolták, hogy a nem megfelelő használat vagy a technológia kiforratlansága áll a háttérben, így különféle újításokkal próbálták meg kiküszöbölni a károsodásokat.

1910-re az ólomkötények és ólomkesztyűk is elterjedtek, ám a röntgensugárzás még mindig nem volt életbiztosítás – olyannyira nem, hogy az első világháború idején a radiológusokról vagy kesztyűs, vagy amputált kezű emberek jutottak mindenki eszébe. A társadalmi ellenállás ellenére végül az orvosoknak sikerült elérniük, hogy ne tudja bárki a saját szórakoztatására röntgenezni a testét, az emberi test és a röntgengép közti közvetítői szerep pedig határozottan jót is tett az orvoslás megbecsültségének.

Arra egészen 1921-ig kellett várni, hogy elkezdjék szabályozni Angliában, illetve az Egyesült Államokban a röntgengépek használatát, ami jól mutatja, hogy mennyire ragaszkodtak akkoriban ahhoz az elképzeléshez, hogy a tudományos fejlődésnek csak előnyei lehetnek, hátrányai nem. Azt pedig már tényleg csak zárójelben tesszük hozzá, hogy a röntgensugárzást még ezzel sem tudták teljesen kiirtani a mindennapokból. A pedoszkóp (vagy fluoroszkóp) nevű, cipőméret meghatározására használt gép évtizedekkel később is népszerű volt Amerikában és Angliában, sőt több európai országban is, pedig ha valami, ez tényleg rendkívül káros volt az egészségre.