Ha golfozás közben is szeretné meghallgatni a vasárnapi misét, csak csapja a fejébe a kalaprádióját

Az utóbbi években valószínűleg mindenkinek feltűnt már, hogy nem lehet úgy kimenni az utcára, hogy ne fusson bele az ember legalább egy olyan társaságba, ami változó méretű hordozható hangszórókról nyomatja az elmúlt évek felkapott rappereinek legújabb albumát. Ezen a ponton persze talán senki nem lepődik meg ezen, pláne nem úgy, hogy a táska- és zsebrádiók már az '50-es évek óta elterjedtek, korábban legfeljebb annyiban volt más a helyzet, hogy nem verették rajtuk hangosan a zenét a villamoson.

Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a tranzisztor szabadalmaztatása előtt is tettek kísérleteket arra, hogy mobilizálják a rádiózást. Ennek legbizarrabb próbálkozása a korabeli divattal összhangban többször is feltűnő kalaprádió volt, ami leginkább egy nagyon gagyi sci-fi díszletre hasonlított, de egy erős kampánynak hála egy kis időre még így is sikeres tudott lenni.

Mai szemmel nézve egyáltalán nem meglepő, ha valaki utazás közben is podcasteket vagy zenét szeretne hallgatni, de erre már kilencven éve is volt igény. A brit Pathé News égisze alá tartozó, a divat legkülönösebb trendjeit dokumentáló műsor, a Pathétone Weekly 1931-ben állt elő a fenti videóban látható kalaprádióval, melyről azt írták, hogy egy francia találmány. A videóban egy férfi látható egy alaposan feltuningolt szalmakalappal a fején, melyen két antenna és egy hangolótárcsa is helyet kapott.

A Modern Mechanix egy 1930-as száma szerint maga a konstrukció nem Franciaországból származik, szerintük egy német mérnök találta ki. Mint írták, ezzel a szerkezettel kényelmetlenség nélkül hordhatja az ember a rádióját, és többek közt kocsikázás vagy golfozás közben sem kell vele kihagynia a vasárnapi szentbeszédet. Kalaprádió viszont már ezt megelőzően is létezett, az amerikai Kongresszusi Könyvtár gyűjteményében már a húszas évekből is lehet olyan fényképet találni, amelyen egy férfi egy hasonló, szalmakalapba épített rádiót tart az ölében. Az mindenesetre biztos, hogy sem ez, sem a később bemutatott modell nem ért el nagy sikereket, hiába méltatták ez utóbbinak az érdemeit,

a '40-es évek végén viszont úgy tűnt, hogy végre eljött a kalaprádiók nagy pillanata.

1949-ben az American Merri-Lei Corporation of Brooklyn N.Y. vágott bele a rádiókalap-bizniszbe, ami amúgy annyira nem is állt távol a cégtől, az alapítója, Victor Hoeflich ugyanis már középiskolásként is bizarr kütyüket alkotott. Hoeflich 1914-ben talált fel egy gépet, amellyel könnyen tudott hawaii füzéreket előállítani, pár évtizeddel később pedig már több millió füzért szállított évente Hawaiira. Emellett persze egy rakás más kütyüt is feltalált, így akkoriban az ő cége volt a vezető a partikellékek piacán, a bulikban hordott kalapoktól és az elektronikus mütyűröktől már tényleg csak egy lépés volt a kalaprádió.

Hoeflich azért is pártolta az ötletet, mert bár akkoriban már évek óta léteztek hordozható rádiók, úgy érezte, hogy innovatív körítéssel és egy jól kitalált reklámkampánnyal még mindig átütő sikert lehetne elérni a kalaprádióval. Végül 1949 márciusában mutatták be a Man-from-Mars, Radio Hat (Ember a Marsról rádiókalap) névre keresztelt újdonságot, amely az akkoriban feltalált, inkább csak laboratóriumi luxuscikknek számító tranzisztor helyett a jól bejáratott elektroncsöves megoldásra építkezett.

A csöveket tudatosan a dizájn részévé tették, de az antenna és a hangológomb is látható volt, ami az egész alapját képező műanyag trópusi kalappal együtt egészen bizarr, de egyértelműen izgalmas végeredményhez vezetett. A kalaprádiót egy sajtótájékoztatón leplezték le, ahol több tinédzser modell, köztük a később színésznőként nagy karriert befutó Hope Lange is rendelkezésre állt, hogy a fotósok tökéletes képeket csinálhassanak az eszközről, ennek pedig meg is lett az eredménye, hamarosan egész Amerika megismerhette Hoeflich új ötletét.

Ennek nyomán aztán el is kezdték rendelni az emberek, de az őrület nem tartott sokáig. Az 1950-es évek elején a reklámkampány abbamaradt, a futurisztikus kalaprádió pedig pár év alatt teljesen eltűnt a köztudatból és a gyártósorokról is. Hoeflich egy 1956-os interjúban elmondta, hogy még mindig érkeznek hozzájuk megrendelések, pedig akkor már rég nem gyártották a kalaprádiót, de a hordozható tranzisztoros rádiók megjelenése végképp megpecsételte a sorsát. Szomorkodni azért persze nem kell, hasonlóan idétlen termékeket ma is találhat az ember, elég csak a pulóverekbe, meg sapkákba épített fülhallgatókra gondolni.