Gerő Ernő három évre szemet hunyt a hálapénzezésnek, hetven év lett belőle

2021. február 20. – 10:44

frissítve

Gerő Ernő három évre szemet hunyt a hálapénzezésnek, hetven év lett belőle
Orvosok 1959 körül egy magyarországi kórházban – Fotó: Wein Sarolta / Fortepan

Másolás

Vágólapra másolva

A hálapénz intézménye megalázta a beteget, az orvost és ápolót, mégis hetven évig, jóval a rendszerváltás utánig a magyar mindennapok része volt ez a más országban ismeretlen intézmény. Megszüntetésének kísérlete a szemünk előtt zajlik. Kialakulása és fennmaradása szép példája annak, milyen következménye van a halogatásnak.

A betegek egymástól kérdezik a kórházi ágyon: a professzor úrnak mennyit illik adni a műtétért? Nem fog megharagudni, mert túl kevés van a borítékban? Mi van, ha jönni kell varratszedésre, és a doktor szóvá teszi? Vagy nem mond semmit, de estig várakoztat? Netán kiújul a betegségem, és majd emlékezni fog rám, hogy én voltam az a sóher.

Mindannyiunknak ismerős tépelődések, akik az elmúlt évtizedeinket Magyarországon töltöttük. De vajon mindig így volt ez? És ha nem, akkor mióta létezik a hálapénz, ami legalább olyan hungarikum, mint a gyulai pároskolbász vagy a Kassai-féle lovasíjász módszer.

Nézzük előbb, hogy a szó szoros értelmében mióta létezik az orvosi hálapénz. 1957-ben tartották az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének II. küldöttgyűlését. Az orvosoknak fizetett – akkor még így nevezték – borravalóról vagy ajándékról folyt a vita: legyen, ne legyen, legális, nem legális. Ekkor hangzott el először a hálapénz kifejezés. A gyűlésen feltették a kérdést: „Elfogadhat-e egészségügyi dolgozó honoráriumot egyébként díjazott munkáért, ha az valóban a beteg hálájának és megbecsülésének kifejeződése, és azt semmi etikátlan ténykedés meg nem előzte?”

Maszek, blabla, hálapénz

A hálapénz eredetéről kétféle történet is van, mindkettő Ádám György ügyvédtől, egyetemi tanártól, a műhibaperek atyjától származik, pár év különbséggel. Az egyik anekdotisztikus, a másik kevésbé. Ádám egy 1999-es nyilatkozata szerint a küldöttgyűlésen egy szakszervezeti vezető fejéből pattant ki a szó:

„Ha elfogadott a blabla szó Karinthy Frigyestől, vagy a maszek szó Tabi Lászlótól, miért ne nevezhetnék a borravalót ezentúl hálapénznek? Hatalmas nevetés tört ki a teremben, mert ez a szókapcsolat nehezen fért össze, de végül is úgy döntöttek, hogy az emberi hála kifejezését, a borravalót – amit az orvosok akkor még igen erőteljesen visszautasítottak, de már nem nagyon lehetett visszaszorítani -, nevezzék ezentúl latin szóval paraszolvenciának. így szelídült a sértő borravaló szó előbb hálapénzzé, később paraszolvenciává.”

Ez tényleg jól hangzik, de inkább a valóság színezése (ráadásul a franciából elterjedő blablát állítólag Királyhegyi Pál találta ki, a maszekot pedig Kellér Dezső – mindketten kabarészerzők voltak). Ádám 1986-ban megjelent, Az orvosi hálapénz Magyarországon című kötetében még kicsit másképp írja le a körülményeket.

„Arra nincs adatom, hogy ebből a koncepcióból kiindulva ki találta ki a hálapénz kifejezést (néhány ilyen argónak van szerzője, pl. halandzsa, Karinthy Frigyes, blabla, Darvas Szilárd, maszek, Kellér Dezső stb.), de hogy ebben az időben keletkezett (talán észrevétlenül), az kutatásaim nyomán kétségtelen.”

Műtét egy magyar kórházban a 60-as években – Fotó: Gábor Viktor / Fortepan

Valószínű, hogy csakugyan ekkoriban kezdték el használni a hálapénz kifejezést, mert az Arcanumban szemlézett újságokba először tíz évvel később szivárgott a szó. A Csongrád Megyei Hírlap 1967. június 4-én közölt cikket a megyei kisiparosok, kiskereskedők, orvosok által fizetett adókról.

„Szentesen az együttes összeg szintén 71 ezer forint; amelyet 16 orvos és 11 állatorvos – összesen 27 adózó – fizet be!! Köztudomású egyébként az úgynevezett hálapénz, amely szintén növeli a tiszta jövedelmet. Ez azonban, mint ajándék, nem jövedelemadó-köteles.”

(A hálapénzzel – nem orvosi értelemben – korábban is találkozhatunk, például a Nemzeti Sport 1935-ös sportnyelvi magyarító pályázatára a prémium szó kiváltására javasolták a hálapénzt bevezetni. Ez hamvába holt kísérlet volt – nem úgy, mint az ugyanerre a pályázatra érkezett, és mai napig használt „rangadó” szavunk. De a második világháború előtt a kórházakban is létezett hálapénz: a tekintélyesebb orvosok adták fizetés nélkül dolgozó gyakornokaiknak.)

Mindenki meg akart gyógyulni, ha már ingyen van

Rendben, most már tudjuk, honnan ered maga a szó, de mikor és miért alakult ki az a rendszer, hogy az orvos zsebébe borítékot csúsztattunk?

Mint oly sok abszurditás, ez is a kommunizmushoz köthető. 1950-ben a három nagy betegbiztosító mellett a több tucatnyi magánbiztosítót, valamint az orvosi magánpraxis intézményét is felszámolták. Az egészségügy ingyenes lett, és – nagyon helyesen – mindenki gyógyíttatni akarta magát, olyan bajokkal is orvoshoz fordultak, amikkel korábban – nem helyesen – nem. Az egészségügyi ellátórendszer azonban erre nem volt felkészülve.

A betegek egy kórházi ágyért, egy gyorsabb műtétért, várakozás elkerüléséért fizetni kezdtek az orvosnak. Kezdetben nagyon kevés orvos fogadta el ezt a 10-20 forintos borravalót, a többség kikérte magának, mondván, ő nem taxisofőr. Ezzel, a többi értelmiségi pályához hasonlóan, megindult az orvosi pálya inflálódása.

Az ötvenes évek feketeseggűi

A korrupció megállítására Ratkó Anna egészségügy-miniszter és Weil Emil, az orvos-szakszervezet vezetője azt találta ki, hogy havi 4-5 millió forintból rendezni lehetne az orvosfizetéseket, véget vetve ezzel a borravalózás ragályának. (Nincs új a nap alatt, több mint hetven évvel később az Orbán-kormány is ezzel az egyébként kézenfekvő módszerrel akarja letörni a korrupciót.) Az ötvenes évek elején jártunk, még élt Sztálin, Magyarország is a keményvonalas kommunista irányvonalat követte, koncepciós perekkel, politikai bebörtönzöttekkel, kivégzettel, internáltakkal. A Szovjetunióban éppen elkezdődtek az orvosperek, ahol a Kreml orvosait azzal vádolták, hogy a pártvezetők életére törnek. Ha nem hal meg Sztálin, akkor minden bizonnyal ezt a szovjet találmányt, mármint az orvospereket is átvesszük.

De volt a magyar orvosoknak enélkül is elég bajuk, politikailag nem voltak olyan helyzetben, hogy egy ekkora összegű béremelés átmenjen a Politikai Bizottságon. A politika négy feladatot tűzött ki az orvosok elé, és ebből csak egy, ráadásul a legkisebb jelentőségű volt az, amit a fizetésemelés orvosolhatott volna.

  • 1. A kozmopolitizmus elleni harc – a nyugati, akár alternatív orvoslási módszerek helyett előírták a szovjet szakirodalom tanulmányozását.
  • 2. A táppénzcsalók és az orvos segítőik leleplezése – a munka harc volt, a táppénzt az állam fizette, mindez valahol érthető, miközben a táppénzcsalók elleni harc koncepciós eljárásokra is okot adott.
  • 3. A tiltott abortuszok elleni harc – az anyaságról a nő nem dönthetett maga, a terhességmegszakítást családromboló erőnek tartották. Emiatt kiugróan magas volt az ötvenes évek elején a születések száma, az akkor születettek, a mai hetven év körüliek voltak a Ratkó-gyerekek.
  • 4. Felszámolni a borravalót és a lakájszellemet – nos, éppen ez szorult a negyedik helyre.

Gyermekeink gyilkosait nem fizetjük

A Politikai Bizottságban nem okozott osztatlan örömöt az orvosi béremelés javaslata, és akkor még finoman fogalmaztunk. Gerő Ernő, a kommunista párt nagyhatalmú vezetője Ratkó és Weil fizetésemelési javaslatát azzal söpörte le, hogy „Gyermekeink gyilkosait nem fizetjük”, utalva itt a tiltott abortuszokra, egy kalap alá véve az egész magyar orvostársadalmat. Révai József, a párt ideológusa mindezt megfejelte azzal, hogy – szintén nem törődve a finom distinkcióval – en bloc reakciós bandának titulálta az orvosokat.

Gerő utasítására végül az a megoldás született, hogy három évig eltűrik a borravalózást, de onnantól kezdve nem mehet tovább.

A történet többi részét nemhogy ismerjük, de el is szenvedtük szüleinkkel, nagyszüleinkkel, az egészségügyben dolgozókkal együtt. A borravalózást tovább tűrték, csak egy idő után már hálapénznek nevezték, és az ötvenes évek végén született orvosi rendtartás elfogadásától kezdve lényegében legálissá tették, bár a törvényi lehetőség lett volna a büntethetőségére. (Az orvosi rendtartás azt mondta ki: ha a hálapénzt olyankor adják, amikor még nem, vagy már nem befolyásolja az orvost, és nem nagy összeg, akkor az orvosetikai bizottság döntsön arról, feljelenti-e az illetőt. Tudják, hány feljelentés érkezett? Nulla.)

Gerő Ernő a Magyar Rádió stúdiójában 1955-ben – Fotó: Fortepan / Rádió és Televízió Újság

Az elmúlt évtizedekben többször is nekifutottak a hálapénz rendezésének, köztük az első, 1998 és 2002 között regnáló Orbán-kormány is, tekintélyes nevekből bizottságot állított fel, köztük a már idézett Ádám György is a tagja volt, jelentésüket egy 169 oldalas könyvben foglalták össze, de ennél több nem történt. Az izgalmas kísérlet, hogy drasztikus orvosi fizetésemeléssel sikerül-e végre megszüntetni a hálapénz intézményét, a szemünk előtt zajlik.

A Telex cikkei hálapénz-témában>>>

Források:

  • Ádám György: Az orvosi hálapénz Magyarországon. Budapest, 1986.
  • Jelentés az orvosi hálapénzről. Helyzetelemzés és következtetések. Budapest, 2000.
  • A szolvencia és a para metamorfózisa. Napi Magyarország, 1999. április 24.
  • Parajelenségek. 168 Óra, 1999. május 13.
  • Seszták Ágnes: Az istenek alkonya. Cikksorozat, Pesti Hírlap, 1991.
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!